Takács Bence: Először is tisztázzunk valamit, ami szerintem nagyon fontos. Miért van rajtad papi ing, ha HR vezető vagy?

Kovács Gábor: Esztergomban élek, diakónusként szolgálok, hozzátartozik az életemhez. Számomra egy szolgálatnak a felvállalása és az azzal való azonosulás.

T.B.: Négygyermekes családban nevelkedtél, édesanyád egyedül nevelt titeket, és ahogy te magadról fogalmazol, kultúrkeresztényként toppantál be a keresztény közösség életébe. Ez mit jelent? Milyen életetek volt?

K.G.: Nagyon szép életünk volt. Édesanyám rajz és földrajz szakos tanár volt és a művészettörténet volt az egyik kedvenc területe, ezért bejártuk a Felvidék kis bányavárosait, eljutottunk Olaszországba, Rómába, Assisibe. Ferences gimnáziumba jártam, egyetemista koromban pedig belekerültem az egyetemi keresztény értelmiségi életbe. Főleg ez az értelmiségi lét fogott meg, kevésbé a hit. Ezért mondom azt, hogy kulturális keresztény voltam.

T.B.: Aztán számos olyan tanulmányt folytattál, teológia, szociológia, változásmenedzsment, szervezett szociológia. Ha a későbbieket nézzük, akkor ezek kellettek?

K.G.: Jelenlegi munkámban is hasznosítom azt a tudást, meg azóta is fejlesztem. Megismertem nagyon sok kisebb-nagyobb szervezetet fiatalként, kamaszként. A 80-as években már 12 évesen lehetett nyári munkát vállalni, és dolgoztam nagy raktárban, élelmiszerraktárban, aztán fatelepen, állatok között, kőművesekkel, mezőgazdaságban. Nagyon sokféle emberrel találkoztam, leginkább egyszerű munkát végző emberekkel, akikkel a maguk természetességében kellett együtt dolgoznom nyaranta. Érettségi után nem mentem el tanulni, egy évet dolgoztam segédlovászként. Egyetemi éveim alatt Angliában mezőgazdasági környezetben töltöttem több mint egy hónapot fogyatékossággal élő emberekkel. Az is egy nagyon sajátos szervezet volt, sajátos szervezeti kultúrával és értékrenddel, és ezeket később tudtam hasznosítani. Tehát nemcsak az iskolapadban tanultam, hanem már tapasztalatom volt a különböző szervezetekkel kapcsolatban, meg a szervezeti vezetéssel, magatartásformákkal kapcsolatban.

Az egyetemi évek végén pedig egy pénzintézetnél dolgoztam trénerként és nagyon sok kompetenciafejlesztő tréninget kaptunk. Belevágtam olyan dolgokba, amiben nem volt még nagy tapasztalatom, amit nem ismertem, hanem munka közben tanultam meg. Ez az időszak nagyon sok ember számára ilyen volt.

T.B.: Mibe vágtál bele például?

K.G.: A tréneri pozíciót úgy kaptam meg, hogy egyetemistaként jelentkeztem call center operátornak, aztán az egyik csapat trénerének vettek fel. Azt sem tudtam, mi az a tréner 1995-ben. Onnan kerültem egy közepes, illetve nagyvállalathoz humánerőforrás és rehabilitációs vezetőnek, ami nagyon nagy lépés volt akkor. 27 évesen egy 500 fős vállalat ügyvezetőjével meg a tulajdonossal kellett együtt dolgoznom. A felső vezetés számomra nem karrieriskola volt, nem törekedtem erre, hanem meghívásokat kaptam a pozícióra.

T.B.: A hívószó tekintetében mi volt számodra erős? Nálad mi volt a hívószó?

K.G.: Elsősorban az új tudás megszerzése, másrészt szociológiát hallgattam és a változásmenedzsment nagyon megtetszett.  A szervezetek változásának az áttekintése és a változási igények felismerése, a változási folyamatok a menedzselése azzal jár, hogy az ember mindig rengeteget tanul. Beleláttam a különböző szervezetekbe, és tudtam, mit vállalok el. Tudtam, hogy az elvállalt feladatért felelősséget is tudok vállalni. A 30-as éveim a karrierről szólt. Erre nem vagyok nagyon büszke. De akkor ez volt az egyik célfüggvény, a karrier és a jó pozíció megszerzése. Rengeteget dolgoztam és hajtottam is, tehát kitöltötte az életemet. A tudás mellett az anyagiak nagyon sokat jelentettek. Nagyon erősen motivált, hogy meg lehet valósítani azt, hogy az ember tisztességesen dolgozik, értékelik a munkáját, jó pozícióba kerül, és még keresni is lehet. Később jöttem rá, hogy nem ez az életemnek a valódi értelme, és hogy az igazi életemet nem így tudom megélni.

A családom is megsínylette. Éveken keresztül úgy jártam el otthonról dolgozni, hogy a gyerekeim még aludtak, és már aludtak. A feleségem rendkívül türelmes és megértő volt, mert látta nagyon szeretem azt, amit csinálok. Nekem kellett belátni, hogy nem tudok mindig ott lenni mellette, amikor ő szeretné, és ha ilyen hátterem van, azt értékelnem kell, és vissza is kell adnom valamit. Akkor már öt gyermekünk volt, és egy ekkora családnak a fészkében sok mindent átgondol az ember. Másrészt arra az időszakra lehet tenni a valódi megtérésemet. Akkoriban több olyan lelkigyakorlaton voltam, ahol végig kellett gondolnom mi az életemnek az értelme. Volt egy olyan hitélményem, hogy úgy éreztem, Jézus Krisztus megszólít engem. Fölteszi a kérdést, ki vagyok én neked. És akkor az ember olyan helyzetekkel találkozik a munkája során, amire azt mondja, hogy ezt nem tudom vállalni, vagy amikor egy vezetői kinevezésnek vége van, és jön egy teljesen más, mint amit terveztem, akkor összeáll a kép.

A munkám során olyan projekteket kellett összeraknom, a szociális gazdaságban olyan embereknek kellett munkahelyeket létrehozni, akik évek óta nem dolgoztak, hátrányos helyzetűek, vagy valami pszichiátriai betegségük van. Nekik kellett üzemet, védett műhelyt kialakítani, ahol tudnak dolgozni. Most olyan kollégákkal dolgozom, akiknek az az élethivatása, hogy ezeket az embereket támogassák, és szeretetközösségben lehetett dolgozni velük. Rájöttem, hogy ez a valódi élet. Itt vannak az igazi, őszinte találkozások.

T.B.: A Karitászt említetted, ott is komoly közösségszervező tevékenységet végzel.

K.G.: Igen, a Váci Egyházmegyei Karitászt vezetem 2021 óta. A legszerencsésebb vezetői pozíció a Karitász vezetői pozíció, mert nem kell a munkatársakat motiválni. Akik önkéntes munkát vállalnak egy plébániai karitász közösségben, azoknak küldetésük van, elkötelezettek a helyi közösségük iránt, hívő emberek, szeretik a társaikat, akikkel együtt dolgoznak.

Hány olyan nagyvállalat van, ahol motivációs trénereket kérnek föl, belső képzéseket indítanak, kiválasztási szempont a motiváltság. Itt ilyen nincsen, mindenki rendkívül motivált. Itt az a nagy feladat, hogy az ő munkájuknak a hátterét úgy biztosítsuk, hogy hozzáférjenek olyan lehetőségekhez, amivel helyben tudnak segíteni. Olyan képzéseket szervezünk, ahol a különböző kompetenciájukat tudják fejleszteni, táborokba hívjuk őket, amit az Országos Karitász Központ szervez, hogy a tudásukat bővítsék.

A Karitászban való munka egyik része a logisztika, az adománymenedzsment, a segélyezési tevékenységnek az irányítása, amit a váci központban tizenegynéhányan végzünk. Munkánk jelentős része az az, hogy mi támogatjuk azt a körülbelül ezer önkéntest, akik 120-122 önkéntes közösségben dolgoznak és azoknak az embereknek segítenek, akik ott élnek a környezetükben.

T.B.: Ha nagyon pikírten akarom nézni a tevékenységi körödet, akkor ismét vezető vagy.

K.G.: Ez így van. Valóban vezető vagyok, de ezt már valódi szolgálatnak érzi az ember. Egy paptól hallottam prédikáción még a karitász tevékenységem előtt, hogy a legszebb szolgálat, a legszebb munka a szeretetszolgálat. Ez megmaradt bennem és amikor elkezdtem a Karitászban dolgozni, előjött.

T.B.: Ugyanannyit csöng a telefonod?

K.G.: Nagyjából igen. Csak más a fordulatszám. Nagyon sokat számít, hogyha valaki úgy dolgozik sokat, hogy állandó stresszben van, és az a stressz fölemészti, vagy mondjuk azért keresnek, és azért kell sietni, mert Krisztus szeretete sürget minket, merthogy valakinek, egy testvérünknek segítségre van szüksége. Az teljesen más. Önmagában nem a munka mennyisége, és annak az intenzitása emészti fel az embert, hanem maga a stressz úgy, hogy nem látja közvetlenül az értelmét annak a tevékenységnek.

T.B.: Igazából záró kérdés: így, papi ingben be mernél menni a régi kollegákhoz?

K.G.: Ez jó kérdés. Hogyha hívnának, biztos, hogy mennék.

T.B.: Szerinted hogy fogadnának?

K.G.: Szerintem kérdésekkel. Biztos, hogy kérdésekkel, és biztos vagyok benne, hogy nagyon jó beszélgetés jönne ki belőle.

Az adás ide kattintva elérhető a Spotify felületén is!

A Lélekjelenlét a Váci Egyházmegye április végén indult podcastje, melyben egyaránt foglalkozunk hétköznapi és egyházi kérdésekkel, kihívásokkal, és igyekszünk azokra hiteles példákat felmutatva, keresztény hitünk mentén választ találni.