CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Szent Mihály Intézményfenntartó meghosszabbította a 2025. szeptember 19-21. között megrendezendő váci KATTÁRS programokhoz kapcsolódva „ÁLDOTT LÉGY URAM” – ISTEN, ÉN ÉS A VILÁG(OM) címmel meghirdetett alkotói pályázat beküldési határidejét.
Öt ország egyházzenei vezetői tartottak konferenciát –Kassán. A szűk körű, magas szakmai szintű megbeszélésen tizenöten voltak jelen, köztük öt püspök. A részt vevő nemzetek legfőbb zenei képviselői egymás segítő támogatásáról és rendszeres együttműködésről állapodtak meg. A házigazda Bernard Bober kassai érsek hangsúlyozta a musica sacra sok évszázados jelentőségét és evangelizációs eredményeit. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást adjuk közre.
Idén is meghirdeti katekéta-lelkipásztori munkatárs és kántor alapképzését, valamint hittanár-nevelőtanár mesterszakját az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A hitéleti képzésekre 2026. június 9-ig jelentkezhetnek az érdeklődők az intézmény honlapján elérhető elektronikus felületen. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola felhívását közöljük.
A megszentelt élet, vagyis a szerzetesek világnapjává nyilvánította 1997-ben Szent II. János Pál pápa Urunk bemutatásának ünnepét, népies névén Gyertyaszentelő Boldogasszony napját. A megszentelt élet napjának ünnepe egyben Mátraverebély-Szentkút első búcsúja is minden évben, amelyen szentmise keretében újították meg szerzetesi fogadalmukat a Váci Egyházmegyében élő szerzetesek Marton Zsolt püspök előtt.2026. február 6. péntek
Dóra és Dorottya
Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt...
Összes program »