CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Minden év augusztusában, Nagyboldogasszony ünnepe környékén megszervezi a Pasztorális Helynökség kispapjaink a nyári tábort, amelyet harmadik alkalommal tartották a kismarosi Kafarnaum házban Fejérdy Áron atya és Urbán Gábor atya vezetésével. A három frissen szentelt diakónussal együtt tizenegy kispap volt jelen. A tábor egyik célja, hogy az évfolyamok találkozzanak, testvéri, családias közösség alakuljon közöttük.A tábor alapvetően a kapcsolatépítést, közösségépítést segíti a kispapok között, valamint a kispapok és a püspök között. Fontos, hogy megszokják, az egyházmegyében egymás munkatársai lesznek és csak egymással testvéri közösségben tudjuk építeni az Isten országát. Jó lehetőségnek tartom, hogy nyáron hosszabb időt tudunk eltölteni együtt. Az évközi ünnepek során kevesebb kötetlen, személyes együttlétre alkalmas lehetőség van – mondta Fejérdy Áron atya.
A közös imádságok, elmélkedések mellett aktuális, az egyházat érintő témákat is átbeszélnek, mert az utóbbi néhány évben több a program, kötöttebb az időbeosztás. A Pasztorális Helynökség munkatársaival együttműködve készítik elő és vezetik a programokat, témától függően vonnak be más munkatársakat vagy hívnak külső előadókat.
Műhelymunka keretében az idei tábor fő témája a hitről való kommunikáció volt, hogyan lehet mai nyelven az evangéliumról beszélni. Újdonságnak számított a lectio divina imamód egy közösségi formájának megismerése és alkalmazása, melynek során egy szentírási részről elmélkedtek közösen.
Marton Zsolt püspök fontosnak tartja, hogy minden évben bekapcsolódjon a programokba, és magával vigye a táborozó kispapokat, ha ebben az időszakban szolgálatra hívják. Idén a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyház búcsúján voltak – tette hozzá Áron atya.
Nagyon jól felépített programot kaptunk, kiváló csapatépítő beszélgetéseink voltak. A street teology előadásról pasztorális kincset hoztam haza és nagyon izgalmas volt a “vigan” imamód megismerése. Korábban még nem hallottam erről az imamódról, bár külön-külön már alkalmaztam a lectio divinát és a jezsuita szemlélődő imádságot is – mondta Babinszki Tamás átmeneti diakónus.
Legnagyobb élménynek az együtt töltött időt, a kötetlen beszélgetéseket tartja Jakab Ádám, aki második alkalommal vett részt a táborban. Sokat jelentett számára, hogy úgy kezdhette az évet tavaly, hogy ebben a táborban megismerte az évfolyamtársát és a felsőbb éveseket is. Motiváló és erőt ad évközben is, hogy a testvérek támogatnak imával, hogy egy közösséghez tartozunk – mondta Ádám.
Mindig színes, változatos programok vannak és meg lehet ismerni az újonnan érkezőket és azokat is, akik külföldön vagy más szemináriumban tanulnak. A kismarosi ház mindannyiunk otthona, jól ismerjük, innen indultunk. Ez a tábor nagyon jó lehetőség a személyes találkozás megteremtésére – mondta Serfőző Zoltán.
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »