A teremtettségünk fényében kell átgondolnunk azt, hogy milyen viszonyban vagyunk mi a világgal, mi az, amit mi meg tudunk és meg is kell tennünk annak érdekében, hogy a teremtett világ ne romoljon tovább, vagy, ha romlik is, akkor ne olyan mértékben. Ebben mindannyiunknak van egyéni felelőssége, ezért találó a megtérés kifejezés: ezt nekünk hitből kell megcselekednünk és művelnünk a hétköznapi életben is – mondta a vasarnap.hu-nak Ferencz Zoltán állandó diakónus, a Váci Egyházmegye teremtésvédelmi referense.

– Igen, ránk bízta. Ezt egészen biztosan tudjuk a Teremtés könyvének első fejezete óta: Isten megteremtette a világot, majd azonnal ránk is bízta: „műveljétek és őrizzétek”.

Ez az, amit most próbálunk valamilyen módon újraértelmezni, merthogy hosszú időn keresztül ez nem volt kérdés: az ember sokáig harmóniában élt a természettel, viszont idővel olyan tevékenységeket kezdett el végezni, amelyek kibillentették a korábban meglévő egyensúlyi helyzetet. Ez sokáig nem volt feltűnő, csupán kis változások történtek. A nagy változás, amit a természettudományokkal foglalkozó kutatók ma már adatokkal is tudnak bizonyítani, az ipari forradalom volt. Ember és természet egyensúlya nagyon gyorsan és nagyon látványosan felborult. Megindult egyfajta kizsákmányolás: a különböző ipari tevékenységekhez szükséges nyersanyagok, energiahordozók – a kőszén és a fa – nagyon gyors kitermelése miatt ezek hamar fogyásnak is indultak. Másrészről pedig az a tevékenység, amibe az ember belekezdett, károsítani kezdte a környezetet, lásd légszennyezés, vizek szennyezése, illetve a természeti értékek, az erdők a pusztítása. Mindez azóta is tart, egyre fokozódik és mindig bővül valami újjal, miközben az ember egyik oldalról egy ideje megpróbálja valahogy helyreállítani az egyensúlyt, másik oldalról viszont egyre beljebb halad ebben az egyensúlytalanságban.

– A zöld mozgalmakhoz, a klímaszorongáshoz, a természetvédelemhez mi a viszonya a teremtésvédelemnek?

– Kezdeném először azzal a kettővel, ami talán az ismertebb és régebbi fogalom, ez a természetvédelem és a környezetvédelem. Ezek azok a cselekvések az emberiség történetében, amelyek válaszlépésként jöttek létre az előbb említett egyensúlytalanság következtében. A 19. század végén az ember rájött arra, hogy az, amit csinál, az egyrészt persze fontos, nagyon jó és hatékony, de eközben eltávolodik a természettől, pusztítja az értékeit, hogy az, amiben korábban benne élt, és amivel harmóniában volt, az távolodni kezd tőle. Különböző társadalmi aktivitások kaptak szárnyra: például megalakultak az első nemzeti parkok, létrejöttek a mai természetjáró mozgalmak alapjai. A Balaton, mint természeti érték rendelkezésre állt, de csak a 19. század utolsó harmadában fedezte fel az arisztokrácia és a nemesség azt, hogy kikapcsolódási lehetőséget, a természetközeli életforma lehetőségét rejti magában, ekkor jöttek létre a Balaton keleti medencéjében az első üdülő- és fürdőtelepek. A 20. század második felének polgári társadalmaiban a természetvédő mozgalmak már a civil aktivitásnak lettek fontos megjelenési formái. Az emberek különböző civil kezdeményezésekbe tömörültek, megjelent a környezetvédelem tematikája: tegyünk valamit helyi szinten, országos szinten, globálisan a környezetünk védelméért, ne zsákmányoljuk ki a természetet. Noha ezek a kezdeményezések már 150 éve jelen vannak, az egyház ebben sokáig nem jelent meg. A múlt század utolsó harmadában a természetvédelmi, környezetvédelmi mozgalmaknak a szerepe egyre fokozódott, súlyuk lett, képessé váltak nyomást gyakorolni a politikára, hovatovább maguk is politizálni kezdtek: zöld pártok jöttek létre. Ekkor az egyház még mindig csak nagyon visszafogottan vett részt mindebben, bár XXIII. Jánosnak a hatvanas évek elejéről származik egy tanítása arról, hogy milyen veszélyeket rejt magában a városi társadalmak növekedése. Érdekes adalék ehhez, hogy a hatvanas évek elején a Föld lakossága 3 milliárd fő volt, ma 8, ennek a 8 milliárd embernek ma több mint a fele, tehát több mint 4 milliárd ember városokban él. VI. Pál pápának és II. János Pálnak is voltak tanításai, amelyek a vatikáni zsinat gondolatmenetéből bontakoztak ki, de még nem váltak igazán hangsúlyossá.

Talán az ezredforduló után erősödtek fel az egyházon belül azok a hangok, amelyek már a teremtésvédelemről szóltak, és tíz évvel ezelőtt, 2015. május végén adta ki Ferenc pápa a Laudato si’ kezdetű enciklikáját, ami egy olyan fordulópont az egyház történetében, ami hirtelen fókuszba helyezte az ember és a környezete viszonyát, a teremtésvédelem kérdését.

A teremtésvédelem és a környezetvédelem között nagyon sok hasonlóság van, például az eszközökben: szelektív hulladékgyűjtés, az energiafelhasználás racionalizálása, de ezeknek egy teljesen más nézőpontját mutatja meg a teremtésvédelem, ami nem más, mint a teremtettségünk. Az, hogy mi ebbe a világba Isten által teremtődtünk, és ez határozza meg a viszonyunkat a teremtett világ összes többi szereplőjéhez, legyen az egy kedves virág, vagy egy éppen rászálló méhecske, vagy bármely teremtett létező. Ez egy nagyon fontos különbség. Ebben a megközelítésben vannak még olyan kiaknázatlan lehetőségek, amiket az egyház most kezd el igazán közvetíteni, megfogalmazni a hívek felé. Ez természetesen nem független attól, hogy közben milyen súllyal jelenik meg a hétköznapi életben is a környezeti probléma, beszéljünk akár klímaváltozásról, vagy annak bármely összetevőjéről.

– Itt jutunk el a klímaszorongás témájához is.

– A klímaszorongás valóban egy, az elmúlt néhány évben felbukkant, mondjuk így, hogy divatos fogalom, ami ennek az ember-környezet viszonynak egy olyan hatását ragadja meg, ami az embernek az elveszettségét mutatja. Az ember önmagában, bármilyen okos, bármilyen képzett, bármilyen ismeretekkel rendelkezik is az őt körülvevő világ működéséről, bizonyos pontokon szembesül azzal, hogy védtelen egyes katasztrófákkal, a globális folyamatokkal, mint például a felmelegedéssel, a hektikus időjárási jelenségekkel szemben. Felismeri és megérzi a törékenységét, a sebezhetőségét. Ez sokakban mentális problémákat okoz: szorongani kezdenek. Nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy kiszolgáltatott helyzetben vannak.

A klímaszorongás feloldásában is lehet szerepe a hitnek. Hogyha elfogadjuk azt, hogy a teremtett világ Isten műve, benne mi magunk is, meg benne mindaz, ami minket körülvesz, a természeti jelenségek is, akkor ez segíthet ennek a feldolgozásában. Nem fogja megszüntetni egyik pillanatról a másikra, de azok a nézőpontok, amelyeket a hit, Isten létének és a mi teremtettségünknek az összekapcsolása létrehozhat, segíthet a klímaszorongás enyhítésében is.

– Mit takar az ökológiai megtérés fogalma vagy gesztusa?

– Az ökológiai megtérésről Ferenc pápa írt a Laudato si’ enciklikában, és úgy fogalmazott, hogy erre van szükségünk ahhoz, hogy a teremtett világ védelmét felismerjük, fontosnak tartsuk, és ennek megfelelően alakítsuk át az életünket.

A megtérés a hívők számára egy olyan fogalom, amit értenek, meg is tapasztalták, és tudnak hozzá viszonyulni. Ezeket a személyes megtérés-élményeket lehet felhasználni arra, hogy az ökológiai megtérést megértsük. Egy hasonló nagyságrendű változásra van szükség az életünkben a teremtett világgal kapcsolatban.

Ez egy igen nehéz lépés, mint ahogy a megtérés is nagyon sokak számára egy nehéz lépés, nem feltétlenül egyszerű változás az életben. Vannak, akiknek nagyon küzdelmes. Azt gondolom, hogy az ökológiai megtérésnél – és ez nem riogatás –, egyszerűen arról van szó, hogy azt az életformát, a környezetünkhöz való berögződéseket, amiben szocializálódtunk, azt valamilyen módon meg kell változtatni. Enélkül ugyanis nem fogjuk tudni megvalósítani a teremtésvédelmet. Persze beszélni tudunk róla, értekezni is, egy-két dolgot el is tudunk végezni, apró cselekvéseket, de ha ez nem járja át a hétköznapjainkat, akkor ez csak egy gyakran nehézségeket okozó kezdeményezés lesz, amiből az ember könnyen ki tud lépni, mert nem látja a hozadékát. A teremtettségünk fényében kell átgondolnunk azt, hogy milyen viszonyban vagyunk mi a világgal, mi az, amit mi meg tudunk és meg is kell tennünk annak érdekében, hogy a teremtett világ ne romoljon tovább, vagy, ha romlik is, akkor ne olyan mértékben. Ebben mindannyiunknak van egyéni felelőssége, ezért találó a megtérés kifejezés: ezt nekünk hitből kell megcselekednünk és művelnünk a hétköznapi életben is.

– Saját ökológiai megtéréstörténetet tud mondani, illetve hogyan lett teremtésvédelmi referens? Összefügg-e ez?

– Ilyen módon nem, ökológiai megtéréstörténet ehhez nem kapcsolódik. Ez egyszerűen úgy történt, hogy valamelyest ismert volt az egyházmegyében, hogy én kutatóként foglalkozom ennek a témának a társadalmi vonatkozásaival.

2021 őszén Székely János püspök atya összehívta a teremtésvédelmi referensek találkozóját, ennek kapcsán kaptam a felkérést a feladatra, majd a kinevezést, hogy részben mint állandó diakónus ezt a területet képviseljem a Váci Egyházmegyében.

Én hívő családban nevelkedtem, 10 évesen voltam elsőáldozó, 14 éves koromban bérmálkoztam, de aztán az egyetemi évek, a fiatal felnőtt életszakaszban eltávolodtam az egyháztól, és akkor tértem vissza, amikor a 2000-es évek elején új lakóhelyre költöztünk a családommal. Érdekes módon a kutatómunkámban is éppen ekkortájt jelentek meg az ember és a környezet viszonyával kapcsolatos gondolatok és feladatok, de nem vallási kérdésként, hanem mint a társadalom működésének a vizsgálata. Nekem utóbb az egy örömteli felismerés, hogy a teremtésvédelmi referensi feladatkörömben is hasznosulhat az a fajta tudás, amit korábban teljesen más indíttatásból szereztem.

Majer Tamás

*

A Ferencz Zoltánnal készült interjú második részében a Váci Egyházmegye teremtésvédelmi referense beszél arról a szeptember 19-én, Vácon, a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) keretében megrendezendő konferenciáról, amelyen a teremtésvédelmet az életvédelmet mint egymással szorosan összefüggő témákat tárgyalnak meg, s kitér arra is, hogy a már említett, politizálni kezdő zöld pártok miért nem lehetnek egy platformon az egyházzal.

Fotó: vasarnap.hu