CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A tanév kezdete előtt idén is hagyományosan megrendezték az EKIF intézményvezetői, hitoktatói és munkatársai számára a lelki napot, ahol Dobszay Benedek ferences szerzetes osztotta meg gondolatait. A fő téma ezúttal a gyermekvédelem volt. A beszámolót pedig az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának munkatársa írta, ezt tesszük közzé.Mintha tegnap lett volna, amikor lezártuk a tanévet a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. Augusztus 20-a azonban nem csupán államalapításunk ünnepét jelenti, hanem a tanév közeledtét is. Bár még a diákok igyekeznek kihasználni az utolsó napokat egy kis pihenésre, intézményeink életében már komoly munka folyik. Fontosnak tartjuk azonban azt is, hogy a szakmaiság mellett megfelelő lelki töltet is kapjanak kollégáink, akik nagy létszámban, több mint százan jelentek meg ezen az alkalmon.
Így idén is szentmisével kezdtük a székesegyházban lelkinapunkat, amelyen Csáki Tibor atya szentbeszédében buzdított mindenkit a gyümölcsöző tanévre. Majd a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban Dobszay Benedek ferences szerzetes adta meg a megfelelő lelki muníciót az intézményekben végzendő munkához.
Puskás Balázs az EKIF főigazgatója nyitóbeszédében kiemelte, hogy mennyi esemény és siker vagy épp kihívás köthető az elmúlt időszakhoz, de már előre is tekintett, hogy miben szeretne még inkább előre lépni a szeptember 1-től már hivatalosan is Szent Mihály Intézményfenntartó néven működő váci EKIF.
Dobszay Benedek, aki az egyházi gyermekvédelem ügyét is előmozdító Emberi Méltóság Stratégia szakmai vezetője, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tudományos munkatársa kiemelte, hogy a gyermekvédelem kérdését onnan kell indítani, hogy „Ki az ember?”.
„Az emberségünk, alapja sok mindennek, még az Istennel való kapcsolatunknak is. Ezt az emberséget kaptuk az Istentől, hogy vele kapcsolatban legyünk. Ha valaki emberséges ember egy munkahelyen, akkor az kirívó, az misszió” – hangsúlyozta a ferences szerzetes.
A nap folyamán személyes megosztásra és kiscsoportos eszmecserére is volt lehetőség. Reméljük, mindannyian tovább tudjuk vinni az itt kapott gondolatokat a tanévre is!
Fotó: EKIF
Tájékoztatjuk kedves híveinket, hogy az idei ünnepi szertartások – az éves liturgikus rendbe illeszkedve – az alábbi menetrend szerint alakulnak. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a közös imádságra és az ünnepi liturgiákra.
Az ország 14 egyházmegyéjéből érkeztek családreferensek a PüspökVác Rendezvényközpontba az éves családreferens találkozóra március első hétvégéjén. A találkozón, amelyet „A kísérés kultúrája az egyházban” címmel tartottak, a jegyesoktatás, a gyermekvállalás és az aktív idősödés témájára helyezték a hangsúlyt az előadások és a csoportbeszélgetések.
A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Az idei váci egyházmegyei turisztikai szezon nyitó eseménye volt a váci Nagyboldogasszony-székesegyház toronykilátójában létrejött „Az ég Veled!” című állandó kiállítás megnyitó ünnepsége. A kiállítás a kupola építészeti struktúráját, festészeti bravúrját és a freskókon ábrázolt alakokhoz kapcsolódó érdekességeket dolgozza fel különböző módokon, egyben elhelyezve a váci kupolát a világ jelentős kupolái között.2026. március 22. vasárnap
Beáta és Izolda
Abban az időben Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten...
Összes program »