CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Az Újhatvani Szent István Király Templom hívei augusztus 20-án szentmisére gyűltek össze, melyet Kecskés Attila plébános celebrált. A búcsú szentmisén Dobay Miklós átmeneti diakónus volt a szónok. Az újhatvani plébánia munkatársa, Zolnai Krisztina által írt beszámolót tesszük közzé."Az igaz ember útja olyan, mint a hajnal pirkadása, amely egyre világosabb, míg fényes nappal nem lesz." Péld 4,18
Szent István király megkoronázásának 1025., templomunk megszentelésének 96. évfordulóján tartotta templombúcsúját az Újhatvani Szent István Király Templomunk. Sokan gyűltünk össze a mai szentmisén, hogy megemlékezzünk nagy szentünkről, és hálát adjunk neki, hogy megadta azt a reményt, ami a jövőt jelenti számunkra.
Az ünnepi szentmise szónokaként Dobay Miklós diakónust köszönthettük. Ma ő osztotta meg velünk az ünneppel, templomunk névadó szentjével és a szentírás mai olvasmányival kapcsolatos gondolatait.
Szentbeszédében elmodta, hogy Krisztus az a nap, amelynek fénye beragyogja azt az utat, amin járnunk kell. Az arany középutat kell választanunk, melyről letérni sem jobbra, sem balra nem szabad. Mint ahogyan tette az a három szent, melynek ereklyéit őrizzük templomunkban: Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre herceg.
Beszélt a rendszeres szentgyónás fontosságáról, amely a bűn kötelékétől oldoz fel bennünket. Emlékeztetett arra, hogy mit jelent a búcsú és mit is adhat számunkra ez a nap.
Buzdított minket, hogy álljunk ki az egyházért, és adjunk hálát, hogy ehhez, a Krisztus által alapított egyetlen egyházhoz tartozhatunk, és éljük is úgy életünket, mint Jézus követői. Szent István király Krisztus útján járt és az ő ügyét akarta szolgálni törvényeivel, imádságos lelkületével. Szent királyunktól megtanulhatjuk a Boldogságos Szűz Mária tiszteletét. István király biztonságos kezekben akarta tudni az országot, ezért felajánlotta a Szűzanyának, az ő oltalmára bízta azt.
A szentmise ünnepélyességégét emelte a Szent Adalbert Kórus tagjainak áhítatos szolgálata.
A mise után a templom előtti téren lévő Szent István király szobránál folytatódott az ünnepség, ahol megszentelésre került az új kenyér, majd Dr. Tatai István református-, Kocsik Mónika evengélikus lelkészek és Horváth Richárd polgármester mondták el az ünnephez kapcsolódó gondolataikat, az új kenyérről, a mértéktartásról, a háláról, az összefogásról és az együvé tartozásról.
Nemzeti ünnepünk reggelén a kerekharaszti testvérek Szent Istvánt köszöntve, és neki hálát adva hazánkért, a népünkért, településükön vettek részt szentmisén.
Szent István király a keresztény magyar állam megalapítója, könyörögj értünk!
Fotó: Újhatvani egyházközség
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »