CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Az iskola- és óvodalelkészek, valamint igazgatók számára második alkalommal szervezték meg „Misszió a gyakorlatban” címmel szakmai napjukat a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontba, amelyhez ezúttal a pasztorális összekötők is csatlakoztak. A tapasztalatcsere mellett püspöki útravalót is kaptak a résztvevők. A Szent Mihály Intézményfenntartó hírét osztjuk tovább.Az egyházmegye minden pontjáról több mint 110 résztvevő érkezett a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontba, ahol második alkalommal rendeztünk szakmai napot a Pasztorális Helynökséggel közösen. A „Misszió a gyakorlatban” nem csupán egy szépen csengő szlogen, hanem valóban nagyon gyakorlatias volt az esemény. Folytattuk a tavaly megkezdett párbeszédet és a közös gondolkodást, de az asztalközösségek kibővültek a pasztorális összekötők személyével. Továbbá az egyházmegye egyes pasztorális területeinek felelősei is vendégeink voltak.
A nap elején a Váci Egyházmegye pasztorális helynöke, Paszternák Tamás atya imádsággal és bátorító szavakkal köszöntötte a résztvevőket, akik utána kiscsoportokban dolgoztak tovább. Egy kisebb szünetet követően Marton Zsolt megyéspüspök is megosztotta gondolatait a katolikus intézményekben való misszióról főpásztori szemmel.
„Mai modern kifejezéssel élve, mi az a hozzáadott érték, amiben mások vagyunk, mint egy állami vagy magániskola. Tiszteletben tartjuk ezeket az intézményeket, de mi azt mondjuk, hogy az az evangéliumi többlet, amit kaptunk Krisztustól, azt szeretnénk továbbadni, Azt tudja továbbadni az örömhírt, aki maga is örömben él. Szomorkodó emberek nem tudnak az örömhírről tanúságot tenni. Csak az, aki ezt belső meggyőződésből teszi, nem pedig parancsra. Közhely, de fontos tudatósítanunk, hogy önmagunkkal kell kezdeni a missziót. Én, hogy vagyok Istennel vagy embertársammal? Békében vagyok önmagammal?” – tette fel az elgondolkodtató kérdéseket püspök atya.
Az eseményen Puskás Balázs, a Szent Mihály Intézményfenntartó főigazgatója a szalézi közösségben szerzett tapasztalataiból fogalmazott meg gyakorlati példákat a misszió gyakorlatára vonatkozóan.
Mély, megrázó élethelyzetekből hozott példái bemutatták a fiatalok és a felnőttek közötti bizalom körének jelentőségét, a hiteles lelkipásztorokkal való kapcsolat lélekmentő hatását, és a ránkbízottaknak mondott szavak életformáló erejét: „Ima - Az a bizonyos mondat, amelyre én nem emlékszem, de ő igen.”
Reméljük, mindannyiunknak sikerül a találkozó gondolatait tovább vinnünk iskoláinkba, óvodáinkba, hogy a kollégákhoz is elvigyük az örömhírt!
Forrás és fotó: Szent Mihály Intézményfenntartó
Martonvásáron emlékezett meg a KALÁSZ (Katolikus Leánykörök Szövetsége) Egyesület alapításának 90. évfordulójáról április 25-én. Az egész napos rendezvény zárásaként, Jó Pásztor vasárnapjának előestéjén Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családokért felelős főpásztora mutatott be hálaadó, koncelebrált szentmisét. Bodnár Dániel írását olvashatják.
2026. április 26-án, a húsvéti időszak negyedik vasárnapján ünnepli az egyház a hivatások 63. világnapját. Ezen a kiemelt ünnepen – amelyet a hívők körében Jó Pásztor vasárnapjaként is ismernek – Leó pápa személyes üzenettel fordul a világ felé. A Szentatya gondolatai idén is irányt mutatnak mindazoknak, akik keresik saját útjukat és küldetésüket a közösség szolgálatában.
Magyarországon több tízezer családban nevelkedik sérült gyermek. Ezek a speciális szükségletű családok olykor óriási, legtöbbször láthatatlan terheket cipelnek. Mások számára elképzelhetetlen kihívásokkal szembesülnek, azonban a fogyatékosságra, mint állapotra a lehető legkitartóbb, legodaadóbb és legelfogadóbb szeretettel válaszolnak. A 18 éves autista, középsúlyos értelmi fogyatékos Barnabás és öccse, a súlyos értelmi fogyatékos Domonkos három nem sérült testvérükkel és szüleikkel Budapesten élnek. Édesanyjukkal, Wagner Annával Király Eszter arról beszélgetett, milyen utat jártak be férjével és öt gyermekükkel, illetve hogyan tapasztalják meg Isten gondoskodását a mindennapjaikban.
A nagyhéten a Váci Egyházmegye hat plébániáján - Boldogon, Cegléden, Drégelypalánkon, Dunakeszin, Isaszegen és Rádon is passiójátékot szerveztek és adtak elő a helyi egyházközség tagjai. A szervezők korábban részt vettek azon a kétnapos képzésen, amelyet Meskó Zsolt rendező tartott. A végeredmény magáért beszél, hiszen a lelkigyakorlattal felérő próbák és a hosszú hetekig tartó készülődés közösségteremtő és megtartó erővel bír a résztvevők szerint. A szervezőkkel készített körinterjúnkat olvashatják.
60. születésnapja alkalmából hálaadó szentmisét mutattak be Marton Zsolt váci megyéspüspök életéért, hivatásáért, szolgálatáért, melyen koncelebrált Dr. Beer Miklós nyugalmazott váci püspök és Dr. Varga Lajos nyugalmazott váci segédpüspök, valamint az MKPK számos tagja, köztük Ternyák Csaba egri érsek, az egyházmegye papsága és diakónusai. Jelen voltak az egyházmegyében szolgáló szerzetesek, a társegyházak helyi képviselői és hívek. Az ünneplő püspököt az MKPK nevében Dr. Udvardy György veszprémi érsek, az MKPK elnökhelyettese köszöntötte.2026. április 29. szerda
Péter
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám...
Összes program »