Szentmise-áldozatot mutatott be Udvardy György veszprémi érsek, az MKPK elnökhelyettese; Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita; Marton Zsolt váci megyéspüspök, Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök és Varga Lajos segédpüspök; Spányi Antal székesfehérvári és Orosz Atanáz miskolci megyéspüspökök és számos pap.

A harangszó behívta a térről az ünneplőket a szentmisére. Megtelt a székesegyház az ország minden területéről érkező szervezetek, intézmények képviselőivel, lelkes hívekkel. Jelen volt Rétvári Bence miniszterhelyettes, számos közjogi méltóság, szerzetesek, szerzetesnők és diakónusok.

Megszólalt az orgona dús, teret betöltő hangja, mialatt bevonult a klérus. „Szeretettel jönnek hozzád, Atyánk, hívő gyermekid.” Majd a Váci Székesegyházi Kórusiskolája tagjanak csilingelő gyermeki hangja szólalt meg a szentélyben Szurdok Ildikó karnagy vezetésével.

A Váci Székesegyházi Kórusiskola 2012 óta működik. A 230 kórusiskolás gyermek négy énekkarra osztva rendszeres liturgikus szolgálatot teljesít. Mindegyikük valamilyen hangszeren is tanul. A közismereti tárgyak tanárai mellett 21 ének és zenetanár tanítja őket. Az intézmény nemes ötvözete a kodályi hagyományokon alapuló zenetagozatnak és a nyugati egyház hagyományos katedrálisi énekiskolájának, a Schola Cantorumnak. A rendszeres székesegyházi énekes szolgálat nagyban segíti a gyermekek hitéleti, erkölcsi és liturgikus nevelését. Alapítója és művészeti vezetője Varga László kanonok, az Országos Magyar Cecília Egyesület igazgatója, a váci székesegyház karnagya.

Marton Zsolt megyéspüspök köszöntése után XVI. Benedek pápa Caritas in veritate (Szeretet az igazságban) kezdetű apostoli buzdításáról beszélt, mely rámutat, hogy a krisztusi szeretetnek az igazságra kell épülnie. Az MKPK ugyanezt a nevet viselő bizottsága társadalmi kérdésekkel foglalkozik, és 2013-ban indította el a Katolikus Társadalmi Napok rendezvénysorozatot.

A megyéspüspök hozzátette: „Ez nem társkereső, mint a párKatt, hanem KATTÁRS, de társak vagyunk itt is valójában egy nagy közösségben, a társadalomban, ahol az Egyház kovászként szeretne megmutatkozni.”

Székely János a köszöntése után, a szentmise elején a régi görög filozófusok gondolatát taglalta: az igaz, a jó a szép és a szent egymástól elválaszthatatlanok. Ha valami nem igaz, nem tud jó és szép sem lenni; ha valami nem jó, nem lehet igaz sem, és szép sem. És ha hiányzik a szent, a Teremtő fénye, a hit, a remény, akkor megsérül az igaz, a jó és a szép is. „Ebben a gyönyörű székesegyházban csodálhatjuk, hogy a kereszténység kultúrát teremtett és termékenyített meg, ragyog itt a szépség, az igaz, a szent. A Katolikus Társadalmi Napokon is azt mutatjuk fel, hogy a kereszténység döbbenetes erővel megtermékenyítette a világot, gazdagította és gazdagítja. Hívunk minden jóakaratú embert, hogy ebben legyen társunk.”

Franz Anton Maulbertsch szentélyben látható Vizitáció freskójára utalva elmondta, Mária és Erzsébet találkozásából az élet szentsége ragyog. A kereszténység társadalmi tanításának középpontjában mindenekelőtt a család, az élet szentsége és kultúrája áll.

Azért imádkozunk a szentmisében, hogy az igaz, a szép, a jó tudjon a mai magyar társadalomban is összeölelkezni, és építhessük együtt az élet kultúráját, Isten országát, amit Jézus a nyolc boldogságban megálmodott.”

A békességszerzők a te gyermekeid; add, hogy megvalósítsuk azt az igazságosságot, mely egyedül képes biztosítani a tartós és igaz békét – szólt a könyörgés.

Izajás próféta könyvéből való olvasmány a halál árnyékában élők nagy öröméről szólt, akiknek terhes igáját összetörte a Megváltó. A békének nem lesz vége Dávid királyságában – hangzott az ígéret. Az evangélium Szent Máté könyvéből a nyolc boldogság vigasztalását hirdette.

Az evangélium legszebb és legfontosabb mondatai közül hallottunk néhányat, amelyben Jézus elmondja az álmát a világról: milyen lenne az, ha Isten uralkodna a szívünkben. Egy olyan ország, ahol boldog lehet a szegény, ujjonghat az éhező, örülhet, aki sír, mert vigasztalást talál – kezdte szentbeszédét Székely János.

A nyolc boldogság prófétai üzenete rávilágít arra, mennyire hamisak azok az értékek, ami után fut az ember. Az önzés, hatalomvágy, birtoklásvágy, élvezetek vagy a pusztító utak végén, melyektől boldogságot remél, háború van, széteső családok és boldogtalanság.

Jézus megmutatja a boldogság útját, melyhez igazságkereső, béketeremtő ember kell. A kereszténység küldetése ma is ugyanez.

Amellett, hogy megtermékenyíti hitünk a társadalmat, kell, hogy megszólaljon Krisztus prófétai hangja, mely szól az egész társadalomhoz, mutatja az egyetlen hiteles utat a kiteljesedés felé.

A püspöki konferencia elnöke ezután arról beszélt, mely területeken szólalhat meg ez a prófétai hang. Elsőként a békét említette, mely nem a fegyverkezési verseny eredményeként kell hogy megszülessen. Mint mondta, a Biblia szava a békére: shalom, azaz teljesség, ami mögött az a meggyőződés áll, hogy az igazi béke nem a tűzszünetet jelenti, és nem azt, hogy éppen nincs háború. Ahogyan egy családban sem akkor van béke, amikor minden problémát a szőnyeg alá söpörtek, hanem akkor, ha a családtagok szíve tele van szeretettel, megbocsátással, ugyanígy igazi béke a világban is akkor lenne, ha a hatalmasok szíve megtelne igazságossággal, önmérséklettel, szelídséggel.

Leó pápa már első szavaiban megemlítette a fegyvertelen és lefegyverző békét, mely a társadalmi párbeszéd, a népek közti békesség építése által születik meg. Így valósul meg a bibliai álom: a kardból szőlőmetsző kés lesz. Óriási pusztítást végez minden háború, a hadiipar a legkártékonyabb tevékenysége az emberiségnek – hangsúlyozta a püspök.

Hirdeti az Egyházunk az emberi élet végtelen értékes voltát, sérthetetlenségét, mely a fogantatással kezdődik, és a természetes halállal ér véget. A kisgyermek az anya szíve alatt nem az anya testének a része. Hogy mikor vágják el ezt az életet, csak fokozati különbség, ugyanazt az ártatlan életet pusztítják el. Egy rabbi azt mondta, aki megment egy embert, egy egész világot ment meg. Ha a rabszolgaság szörnyűségére gondolunk, elborzadunk, az ember mennyire nem volt képes felismerni, hogy a rabszolga a testvére. Talán ugyanilyen döbbenettel néznek majd a jövőben a mi kórházainkra, ahol ártatlan emberi életeket pusztítottunk nap mint nap. Benedek pápa szerint talán azért teszi ezt az emberiség, mert nem látja mindezt. Ha az orvos, az édesanya látná a gyermek kezét, szempilláját, képtelen lenne elpusztítani a magzatot – fogalmazott a püspök.

Kiáltunk a család értékének a védelmében, mely egy férfi és egy nő házasságából születik, nem emberi intézmény, hanem a teremtő által akart szeretetszövetség. Kiáltunk a gyermek joga mellett, hogy családban nőjön fel – folytatta beszédét.

Az oktatással kapcsolatban is van szava az Egyháznak – mondta a püspök, majd a hajó metaforával magyarázta azt. Ha a gyermekeket hajókhoz hasonlítanánk, akkor látnánk: arra tanítjuk őket, úgy hajózzanak, hogy a hajójuk ne ütközzön máséval. De ez kevés. Kellene arról is beszélni, hogy úgy hajózzanak, hogy az életük hajója el ne süllyedjen, hogy tudjanak megtanulni szárnyalni és szeretni. De még ez is kevés.

Arról kellene hallania egy gyereknek, hogy van-e egyáltalán kikötő, és az merre van. Az emberi életnek mi az oka és a célja, merre tart, mit remélhet az ember. Mit jelent embernek lenni, miért legyen valaki nagylelkű, becsületes, hogyan lehet egy életen át megőrizni egy szép házasságot, szembenézni betegséggel, halállal. Az egyházi iskoláink próbálják megadni ezt nekik – mutatott rá.

Az Egyház prófétai hangja megszólal a teremtett világ védelmében. Ferenc pápa azt mondta, édenkertet kaptunk, a következő nemzedéknek ne sivatagot adjunk tovább. Véges bolygón korlátlan mennyiségi növekedés lehetetlen; minőségben kellene növekedni, művészetben, tudásban, kapcsolatokban.

„Kiált az Egyház a szenvedőkért, szegényért, gyöngékért, idősekért. Győzzön az erős! – mondja a szabad versenyes világ, közben egyre több a megkeseredett ember, hiszen nem tud mindenki feljutni a csúcsra, a gyenge lemarad” – fogalmazott a püspök és figyelmeztetett, mi emberek nem arra születtünk, hogy önmagunkért küzdjünk és gyűjtsünk, hanem hogy szeressünk, alkossunk és építsünk.

„A Biblia képe a társadalomról nem egy piramis, hanem az emberi test. Pál apostol így mondja ezt: egymásnak tagjai vagyunk, együtt szenvedünk, együtt örülünk. Természetes, hogy a beteg és idős sorsát a magunkénak érezzük, érte minden lehetőt megteszünk. Benedek pápa úgy fogalmazott: Egy társadalom embersége leginkább azon mérhető le, hogyan bánik a szegénnyel, a beteggel, az időssel.” Tükröt tartani a világnak, és élni ezt a fényt, ez az Egyház küldetése, és a Katolikus Társadalmi Napok ezt szeretné megvalósítani – buzdított.

Székely János történetekkel zárta beszédét. Egy asszony boldogtalan lett a férje mellett, válni akart. Egyetlen barátnője volt csak, aki nem támogatta ebben, azt tanácsolta neki, hogy most egy gödörben van, ne döntsön, várjon. „Ne csak magadra gondolj, hanem a férjedre, a gyerekeid boldogságára, a szeretet kincsére, és arra, ami rajtad múlott, amit te rontottál el.” Az asszony dühösen ment haza, de rádöbbent, hogy ennek a barátnőnek nagy igazsága van. Elkezdte tenni a maga részét, kedves volt, átölelte a férjét és sokat dicsérte. A férje meglepődött, megrendült, és rengeteg mindent, amire az asszony vágyott, önként megtett. A házasságuk újjászületett.

Esztergomban egy hatgyerekes édesanya utcára került, egy ócska kis lukat kapott idővel. Karácsony előtti napon megállt előttük egy teherautó, mely tele volt bútorral, mindenféle eszközökkel, amit két férfi bapakolt hozzájuk. Még a nevüket sem mondták meg az asszonynak, aki földbe gyökerezett lábakkal állt megdöbbenésében. A szeretet hangja és gesztusai, ez a küldetésünk” – nyomatékosította a püspök.

Székely János ezután saját élményét is megosztotta. Katonai szolgálata idején egy fiú sokat szidta mindenki édesanyját, a magáét is. Aztán elmondta, hogy az édesanyja a születése után elhagyta, így nem tudta meg, kik a szülei, intézményben egy szál egyedül nőtt fel. „Akkor megértettük, miért beszél így. Karácsonykor a laktanyában bent voltunk büntetésből. Volt egy gyertyánk, öt narancsunk, énekeltünk, imádkoztunk, odaült ő is. A végén odaadtuk ennek a fiúnak az öt narancsot. A nagytermetű, durva lelkű fiú elkezdett sírni, mert soha nem kapott szeretetből ajándékot.”

Marton Zsolt a szentmise végén megköszönte Székely Jánosnak a mély tanítását, szociális érzékenységét, és meghívta az embereket a KATTÁRS programjaira.

Fotó: Merényi Zita

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír