Az idén Vácott rendezett Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) keretében szeptember 20-án Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára tartott előadást Keresztényként egy nem keresztény világban – Keresztény emberkép és posztkeresztény alapélmény címmel a PüspökVác Rendezvényközpont Beer Miklós-termében. A Magyar Kurír tudósítását adjuk közre.

Az előadó a szétforgácsolódás, a kiégés, a szellemi-lelki orientáció hiányának társadalmi szintű tapasztalatáról, illetve az imáról osztotta meg gondolatait a nagyszámú hallgatósággal.

Kortárs életérzés a szétfolyó hétköznapokban megtapasztalt nyugtalanság, csalódottság, az összeszedettség hiányából eredő zűrzavar.

„Ezt magamon is érzem, ez az életérzés rám is hat, ugyanakkor megvallom, hogy az elmúlt években jelentős tapasztalatokra tettem szert az imában” – mondta Gájer László.

Arról beszélt többek között, hogy rendszeresen látogatja a Johannes Hartl német világi teológus által alapított augsburgi Imádság Házát, ahol szeptember 18-án volt tizennegyedik éve, hogy folyamatos zenés istendicséret zajlik. Emellett minden napját csendes, szemlélődő imádsággal kezdi.

Ezt az imamódot akkor sajátította el, amikor részt vett a két évvel ezelőtt elhunyt Mustó Péter SJ utolsó lelkigyakorlatán. Tehát van élménye a fókuszált élet erejéről, nap mint nap gyakorolja az összeszedettséget, azt, hogy közelebb kerüljön önmagához és Istenhez.

„A fókuszáltság hiánya nem a sok program, napi feladat miatt van, azokat el kell végezni, és keresztényként azt valljuk, hogy az Úr az életünk központja, de kétségtelenül hat ránk a környezetünk. 

Nyugati civilizációnkban elemi erővel tapasztaljuk az elidegenedést, ami abból fakad, hogy nem látjuk, nem érzékeljük a gondolkodásunk, a létünk tengelyét.

Régebbi korokban ez a tengely a vallás volt, e köré integrálódott a társadalom, a jogrend, a közösségi lét szabályrendszere egészen az újkor derekáig” – fejtette ki az előadó.

Alapélmény, hogy a posztmodern, vagy posztkereszténynek nevezett kor idejére kikopott, elveszett ez a tengely, és e társadalmi hatás alól a hívő keresztény ember se tudja egykönnyen kivonni magát.

„Jómagam se, aki határozottan állítom, hogy Isten feltárta önmagát számomra, Ő az életem kulcsa, tengelye, ugyanakkor látom, hogy a körülöttem lévő világban e belső bizonyossággal párhuzamosan nem várható növekvő rendezettség.

Korunk részletes látleletét nyújtja Byung-Chul Han Németországban élő dél-koreai filozófus A kiégés társadalma című könyve. A szerző kimutatja, hogy a túlpörgés az arányok nem ismeretéből ered, hiányzik a tengely, s így eltűnnek a határok is. A mai nyugati embert az jellemzi, hogy úgy érzi, nincsenek külső korlátai, eljuthat távoli országokba, képezheti magát tovább és tovább, végül túlvállalja magát a felhalmozásban, és így zsákmányolja ki önmagát.”

Az előadó Hartmut Rosa német szociológus és politológus rezonanciaelméletének meglátásaira is felhívta a figyelmet, eszerint a rezonancia a jól-lét, otthonosság abban, amiben éppen vagyunk, azaz önmagunkkal rendben lenni.

Az említett szellemi orientációk nyomán Gájer László felhívta a figyelmet arra, hogy napjainkban egyre több – magát korábban akár ateistának is identifikáló – szerző keresi a spirituális alapot, egyre több hang üzeni, hogy a pluralizmus nem tart meg bennünket. A hit érvei újra erősödnek.

Az előadó emlékeztetett arra, hogy az idei húsvét alkalmával Franciaországban tízezer felnőtt embert kereszteltek meg, és Nagy-Britanniában is feltűnő a felnőtt keresztelések nagy szàma. „Vegyük észre ezeket az ébredéseket, amelyek ugyan esetszerűek, nem látom az átütő jelentőségüket, de például a 19. századdal összevetve sokkal több ébredési gócpontot fedezhetünk fel napjainkban. 

A kereszténység már nem homogén struktúra, de azt javaslom, figyeljünk az ébredés gócpontjaira: ilyen az augsburgi Imádság Háza, ilyen például Medjugorje, vagy éppen London belvárosában a Holy Trinity Brompton (HTB) anglikán parókia, ahol korábban Nicky Gumbel, az Alpha-kurzus alapítója volt lelkész, és ahol nagyon eleven hit- és közösségi élet zajlik, de ilyenek a Szeretetláng Mozgalom hazai alkalmai, vagy a férfiak térdepelve elmondott rendszeres rózsafüzér-imádságai Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren.

Mindezeket természetesen ne bálványozzuk, de ha tehetjük, kapcsolódjunk hozzájuk, ki-ki a maga módján – tanácsolta az előadó. – Kezdjünk el kapcsolódni e lüktető, spirituális gócpontokhoz, tanuljuk az életet, a hitet, hagyjuk, hogy elinduljon bennünk valami, érintsen meg, rezonáljunk, hogy gyógyuljunk, épüljünk!

Vallom, hogy a kereszténység nagy missziós témája jelenleg a közösség, hiszen az online létezés következtében hiányoznak a személyes, szerves kapcsolatok” – mondta Gájer László.

A keresztény alapállásról szólva pedig Ferenc pápa Gaudete et exsultate kezdetű apostoli buzdítását ajánlotta a hallgatósága figyelmébe, abból is a 35–62. fejezetet, amelyben a gnosztikus és a pelagianista szemlélettől óv a Szentatya.

Az előadó elmondta, hogy az imában, az Istennel való bensőséges együttlétben azt a sugallatot, inspirációt kapta, hogy nyíljon meg mások, a közösség felé, "a nem könyv ízű, de valóságos, olykor nehéz emberek felé, akik csiszolják jellemünket. Ne magunkat építsük csupán!

Ne legyünk olyanok, mint a gnosztikusok, akik megőrizték maguknak a titkos tudást, a saját világukba zárva. De óvakodjunk attól is, hogy „majd a saját erőnkből megoldjuk”, majd csinálunk egy kiváló intézményt, egyetemet, együttest, írunk jó könyveket, mert önmagában ez nem lehet cél.

Nem ettől a produktivitástól, vagy éppen az innovációinktól függ az üdvösségünk. Sosem vagyunk készen – ilyen módon kapcsolódunk a valósághoz, Istenhez, aki szól, vezet. Nem mi vagyunk a tengely, hanem Ő, s mi e tengely kiszolgáltatottjai.

Ne legyünk tehàt pelagianisták, akik saját erőből építkeznek, s a Gondviselésre nem képesek ráhagyatkozni. Persze könnyebb magunknak és egymagunkban diktálni a tempót, de így talán olyan épületet építünk, amiből éppen a malter marad ki, ahogy azt Ezekiel próféta írja (Ez 13,11–12).

Nem kényelmesedhetünk bele abba, hogy nem hallgatunk Istenre, a cél az, hogy Vele legyünk, és az Úr mindig megmutatja nekünk a következő lépést. Így találhatunk rá az otthonosságunkra, a rendezettségre, a vándorútra, amely az üdvösségünk felé vezet. A kezünkből Isten kezébe kerül a kormány. Korunk a próféták kora kell legyen, azoké, akik mernek Istenre hallgatni, hogy Ő cselekedjen az életükben” – zárta beszédét Gájer László.

 

Fotó: Lambert Attila

Körössy László/Magyar Kurír