Zenés, imádságos ráhangolódással indult a nap a nagymarosi templomkertben. Csiszér László és zenekara dinamikusan kezdett az októberi napfényben aranyló, kissé hűvös reggelen, majd következett a szokásos táncos „átmozgatás” a főelőadás előtt.

A napindítón elhangzott, hogy a nagymarosi találkozó is bekapcsolódott a „Találd meg Jézust, és add tovább!” missziós játékba (Find Jesus a Facebookon – a szerk.). A kis Jézus-figurákat és a hozzájuk tartozó QR-kódos üzeneteket a templomkert különféle részeiben lehetett megtalálni.

A jelenlévőket, köztük egy nagy csoport Felvidékről érkezett fiatalt, Marton Zsolt váci megyéspüspök meghatottan köszöntötte: „Isten éltessen mindannyiótokat ezen a szép napfényes szombaton. Az Úr szeret minket. Örülök, hogy itt vagytok. Ti vagytok az Egyház jövője!”

A délelőtti főelőadást kivételesen hárman tartották: Riesz Domonkos, Riesz Benedek és Faragó András.

„Az idei szentévben egy római zarándoklaton Szent Péter sírja közelében imádkozva hálával töltött el, amikor arra gondoltam, hogy Jézus az egyszerű halászembert hívta meg tanítványának és formálta szentté, ugyanakkor Péter apostol igenje nélkül nem lehetnénk itt a mi Egyházunk tagjaként” – kezdte Faragó András, a Pestszentlőrinci Mária Szeplőtelen Szíve Főplébánia káplánja.

„Ha engeded, hogy Jézus formáljon, meglehet, egykor majd téged is tisztelni és szeretni fognak azért, hogy általad sokan megtapasztalhatták Isten szeretetét” – mondta a hallgatóságot megszólítva a fiatal pap.

A folytatásban Riesz Benedek, az Angyalföldi Szent Mihály Plébánia papi közösségének tagja az Úr közelségének megtapasztalásáról beszélt. Mint mondta: „az utóbbi időben nemcsak a lángoló, tüzes, örömet és életet adó, gyönyörűséges jelenlétét, hanem egy újszerű tapasztalatot is átélhettem: mérhetetlenül finom módon megengedi, hogy érzékeljem az »igenjeim« mellett az általam kimondott »nemek« súlyát is; és hogy megtapasztaljam azt is, ahogy nem utasít el, nem ítél el ezek miatt; irracionális módon, indokolatlanul hűséges marad hozzám, mellettem áll. Egyúttal azt is érzékelem, hogy egyre mélyebbre, egyre többre hív. Több éve imádkozom már és tudom, hogy a számomra tartogatott ajándékai kimondhatatlanul bőségesek. A reményünk tehát lehet-e nagyobb, minthogy ő mellettünk marad és a mélységre hív?! Az adekvát reakciónk erre nem is lehet más, mint hogy a mennyországot választjuk, amit már most élhetünk, már most is észlelhetjük azt, ami ott van: dicsérhetjük Istent és összekapcsolódhatunk a mérhetetlen szeretetben. Ő az élet kenyere, a válasz a szívünk mélyén lévő vágyakra, sóvárgásra.”

Ezután Riesz Domonkos, a Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia káplánja vette át a szót. Arról beszélt, hogy Isten reményt ad, de nem mellékel hozzá forgatókönyvet az életünkre. Ő tudja, hogy miként fordulnak majd jóra a dolgaink, de nem oldja meg a gondjainkat a mi csettintésünkre, ugyanakkor velünk marad a világ végéig, nem kell egyedül szembenéznünk a nehézségekkel.

Az előadó a lelkiélethez segítségül ajánlotta a rendszeres imádságot, amelyhez meg kell teremteni a megfelelő teret, és időt kell szakítani a napból, „amikor lehalkítjuk a telefonunkat, és felerősítjük a hallókészségünket. A figyelmünket Isten felé irányítjuk, azért, hogy formálhasson minket”.

Riesz Domonkos rámutatott: mindezek ellenére nem a mi erőfeszítésünk a fontos, hanem az, hogy az Úr is vágyódik ránk. Ebből ered a reményünk. „Papként látom, látjuk, hogy a traumákra, sebekre ő ad gyógyírt”, átláthatatlan problémahalmazainkat ő tudja kibogozni, Isten közelségét megtapasztalva megérkeznek a válaszok legmélyebb kérdéseinkre.

Riesz Benedek aláhúzta a testvére által mondottakat: „Az Úr keresi a közelségünket, és ez csodálatos”; „találkozhatunk Vele!” Arra a kérdésre, hogy miért éri meg számunkra, hogy a reményünket továbbadjuk, a fiatal pap azt felelte: „Isten maga a teljesség, aki által az élet bősége megnyílik. Teljes örömöt ad, a válaszok nála vannak, akkor tehát méltó arra, hogy továbbadjuk a reményt, ami tőle ered.”

„Nemcsak random vagyunk a világban. A mindenség velünk, veled és velem teljes. Az Úr teremtése vagyunk, Ő ad távlatot az életünknek akkor is, amikor fájdalmas dolgok érnek – és nemcsak pár évtizedről van szó. Amikor a szívünkkel is elhisszük az örökkévalóságot, s azt, hogy ez már most is itt van, akkor valami történik bennünk” – mondta Riesz Benedek.

C. S. Lewis gondolatai nyomán leszögezte: „Jézus személye, üzenete vagy végtelen értékű, vagy semmi jelentősége, de olyan nincs, hogy „mérsékelten fontos”. Ezért kell továbbadnunk a reményt. „Ha ezt felismertük, vége az imádkozgatásnak, a félmegoldásoknak.”

A továbbiakban Riesz Domonkos arról beszélt, hogy nem lesz élet bennünk, ha nem adjuk tovább a reményt. Ez egy különleges törvényszerűség, de valóságos – mondta. Óva intett attól, hogy a remény továbbadásával addig várjunk, amíg el nem rendeződik az életünk. „Gondoljunk Jézus tanítványaira, akik sok esetben még meg sem értették őt, mégis küldetést kaptak.”

Faragó András hozzátette: az örömnek egyébként is az a természete, hogy megosztásra vár, ahogy ezt a Feltámadottal való találkozások evangéliumi történeteiben is jól láthatjuk. „Isten nem unalmában, hanem szeretetből teremtett minket, és az élet utat tör magának a falakon át, amelyek mi magunk vagyunk.”

Isten szeretetét megtapasztalni – vele időzni imában, napi igeolvasásban, hogy formálhasson –, és továbbadni: ez a kereszténység. A keresztségben részesültünk Jézus papi, királyi, prófétai küldetésében – hangsúlyozta az előadó.

Az előadás további részében Riesz Domonkos a remény továbbadásának módjához adott segítő támpontokat: „Ne féljünk attól, hogy csetlünk-botlunk, bénák leszünk, vagy nem tudunk válaszolni a felvetődő kérdésekre. Tudsz reményt adni, és ez nagyon fontos! Adott esetben egy mosollyal, gesztussal, ugyanakkor a megfelelő időben szavakkal is, figyelve a másik emberre, a bánatára, örömére, és meghallgatva őt, hogy mire vágyik. Meg kell fogalmaznunk, hogy Isten ad választ a kérdéseire; és beszélhetünk a Jézussal kapcsolatban lévő életünkről. Hívjuk közösségbe; s a közösség tagjait készítsük fel a hit iránt érdeklődő befogadására.”

Felelősséggel tartozunk a másik emberért, de az is igaz, hogy nem mi teremtettük őt. „Hagynunk kell, hogy az Úr munkálkodjék az életében. Nem baj, ha tanúságtételünk nem tökéletes, Jézus közvetlen tanítványai sem voltak mindig a helyzet magaslatán. Isten velünk van a szeretet túlerejével.”

Az előadást a három fiatal pap szemlélődésre hívó, csendes elmélkedései zárták, amelyek már átvezettek a szentségimádás alkalmába.

Az imádság ideje alatt a résztvevők közbenjáró imát is kérhettek a jelen lévő szolgálattevőktől. A szentségimádás végétől a szentmise kezdetéig lehetőség nyílt szentgyónásra, lelkibeszélgetésre.

A betegséggel küzdő, de ez alkalommal remek testi-szellemi állapotban lévő, kilencvennyolc éves Kerényi Lajos piarista szerzetes elmélkedést tartott a nagymarosi templomban, és egy aranylakodalmas házaspárt is megáldott. A párt ötven évvel ezelőtt ő eskette.

Ebéd után megkezdődtek a fakultációk. Részt lehetett venni többek között a KétIgen Alapítvány párválasztással kapcsolatos beszélgetős alkalmán; egy másik helyszínen a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola hallgatói várták az érdeklődőket; találkozni lehetett a Uspace online közösségi teret képviselő fiatalokkal, a Váci egyházmegye Mente Missziójának képviselőivel, valamint az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat munkatársaival.

A délutáni szentmise előtt a „piros pólósok” szervező-segítő-animátori csapatának tanúságtételét hallhatták a találkozó résztvevői a nagymarosi templomkertben. Ők azok, akik többek között a találkozó táncait is vezetik.

Harminc évvel ezelőtt alakult meg a csoport. A mai ifjú piros pólósok tanúságtételei a személyes imádságról, Jézussal való kapcsolatról, a Lélek erejéről, vezetéséről szóltak, keresetlen, őszinte szavakkal.

Egy középiskolás fiú például arról beszélt, hogy „akkor is érdemes az Úrhoz fordulni, amikor éppen nem vagyunk vele jóban. Akkor is engedelmeskedni kell a vezetésének. Adott esetben egy ember életének megmentése lesz a küldetésünk”. A születendőben lévő piros pólós lelkiség alapja a hetente hétfőnkénti közösségi ima.

A tudósítás 2. részében a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó további részéről, a szentmiséről és a szentbeszédről adunk összefoglalót.

Fotó: Pesti Dóra, Szilvay Zsigmond

Körössy László/Magyar Kurír