CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Szeptember 28. és október 3. között tartotta jubileumi római zarándoklatát a Gödi Egyházközség, Miklusiak Kristóf plébános atya vezetésével. Az 58 fős csoport azért kelt útra, hogy testben és lélekben is megerősödjön a Katolikus Egyház szívében, Rómában.A korai indulást követően a csoport még éppen odaért XIV. Leó pápa Úrangyala-imádságra a Szent Péter térre. Az imádság után a hívek örömére a Szentatya körbejárta a teret, így a zarándokok egészen közelről láthatták őt. A nap második felében a római Salvatoriánus Generálisi Ház kápolnájában, Boldog Jordán Ferenc atya, a Salvatoriánus rend alapítójának sírjánál tartották a zarándoklat nyitó szentmiséjét.
Hétfőn délelőtt a zarándokok a Via della Conciliazione úton haladva, az egyházi jubileumi zarándoklat hivatalos útvonalán keresztül lépték át a Szent Péter-bazilika szent kapuját. Ez a pillanat különleges jelentőséggel bírt, hiszen a szent kapu átlépése mindig a bűnbocsánat és az újjászületés jelképe. A bazilikában lehetőség nyílt arra is, hogy a csoport egészen közel imádkozhasson Szent Péter apostol sírjához. A délutánt a Vatikáni Múzeum kincseinek felfedezésével töltötték: a Raffaello-termek és a Sixtus-kápolna freskói gyönyörű látványt tártak eléjük. Különös érzés volt belépni abba a kápolnába, ahol mindössze négy hónappal korábban a konklávét tartották, amelyen megválasztották XIV. Leó pápát.
Kedden a zarándokok a Magyarok Nagyasszonya-kápolnában, a Szent Péter-bazilika altemplomában vettek részt szentmisén, több magyar csoporttal együtt. Ezután a Szent Kelemen-bazilikát és a Lateráni Szent János-bazilikát keresték fel, ahol újabb szent kaput léphettek át.
A szerdai napon a csoport ismét a Szent Péter téren gyűlt össze, hogy részt vegyen a pápai általános audiencián. A hívők ezúttal is testközelből láthatták a Szentatyát, aki az audiencia előtt körbejárta a teret. Az audiencia végén pápai áldásban is részesülhettek. Délután a Santa Maria Maggiore-bazilika következett, ahol újabb szent kaput léphettek át, és imádkozhattak a Salus Populi Romani ikon előtt – ez az a Mária-kép, amelyhez Ferenc pápa is gyakran járt imádkozni apostoli útjai előtt és után. Megható pillanat volt az is, hogy megemlékezhettek arról, hogy pontosan két évvel korábban, 2023. szeptember 30-án kreálta Ferenc pápa bíborossá Prevost püspököt, akit ma már pápaként tisztelünk.
Csütörtök délelőtt a zarándokok ellátogattak a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikába, ahol átlépték a negyedik szent kaput is. Itt, Szent Pál apostol sírjánál, és a falon körbefutó pápa-portrésorozat előtt imádkozhattak a világegyházért és közösségükért.
A zarándoklat utolsó napján, pénteken, a csoport elbúcsúzott Rómától, és észak felé vette az irányt. A hegytetőre épült Orvieto városába látogattak, ahol megcsodálták az orvietói Dómot, amely egy 12 éves vértanú kislány emlékére épült. Nem messze onnan, Bolsenában 1263-ban történt egy eucharisztikus csoda: mise közben az ostyából vér cseppent az oltárra terített korporáléra. Ezt a szent ereklyét azóta az orvietói székesegyházban őrzik és minden év Úrnapján körmenetben viszik körbe.
A zarándoklat minden napja szentmisével kezdődött, míg a délutánok szabad programot kínáltak: a szerdai napon például egy kisebb csoport ellátogatott az ókori Róma emblematikus helyszíneire: a Colosseumhoz, a Forum Romanumhoz és a Palatinus dombhoz.
A zarándoklat minden résztvevője gazdagabb szívvel tért haza: a közösség ereje, az imádság, a történelem és a Szent Város légköre mind hozzájárult ahhoz, hogy a gödiek lelkileg megújulva térhessenek vissza otthonukba. Hálás köszönet Miklusiak Kristóf atyának, aki nemcsak vezette, hanem lelkileg is kísérte a zarándokokat ezen a felejthetetlen úton. Biztosak lehetünk benne, hogy e római napok maradandó lelki élményt és hitbéli megerősödést adtak mindannyiuknak.
Forrás és fotó: Kollár Péter, gödi egyházközség
Megható szertartás keretében, Tápiósülyön kísérték utolsó útjára dr. Szegedi László atyát. A gyászmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök celebrálta paptestvérek, szerzetesek és a hívők népes közössége előtt. Beszédében nemcsak egy meghatározó lelkipásztortól, hanem mesterétől és lelki atyjától is búcsúzott.
Az Együtt építjük c. tervezett misztériumjátékunkra jelentkező csoportvezetők számára az alábbi ÚJ IDŐPONTBAN tartjuk meg a tájékoztatót:
Három napra Dabas adott otthont az első Mente Fesztnek. A Táncsics Mihály Gimnázium területét vették birtokba a fiatalok, akik eljöttek a Váci Egyházmegye Ifjúsági Lelkészségének első fesztiváljára. Koncertek, előadások, beszélgetések, táncház, sportprogramok, közös szentségimádás kínált számos lehetőséget az ifjúsági közösségteremtésre.2026. május 18. hétfő
Alexandra és Erik
Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért...
Összes program »