CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Idén harmadik alkalommal vettek részt a Váci Egyházmegyében szolgáló állandó diakónusok házastársai a számukra szervezett „lelki wellnessen” szeptember 26-án és 27-én Mátraverebély-Szentkúton, Tóth András egyházmegyei spirituális és Laczkó Mihály atya lelkivezetésével összesen huszonketten.Az idén nyáron szentelt diakónusok feleségei közül nagy örömünkre szép számban, heten is csatlakoztak hozzánk, és most először az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéből is érkeztek közénk ketten, így adódott a minden eddiginél nagyobb, 22 fős létszám. Tóth András egyházmegyei spirituális és Laczkó Mihály atya kísértek bennünket, biztosították a hátteret, és moderálták a beszélgetéseket.
Az ismerkedést segítő rövid bejelentkező kör után négy csoportra oszlottunk. Újak és régiek két–két csoportban beszéltük meg várakozásainkat és félelmeinket, illetve örömeinket és kihívásainkat. A közös megosztás rávilágított arra, hogy az újak várakozása és a régiek öröme, illetve a félelmek és a kihívások több ponton fedik egymást. Mindannyiunk számára nagy örömet jelent, hogy az egyházi rend szentségén keresztül Isten a házasságunkat is megerősíti. Nagy ajándék, hogy egy elfogadó, nyitott közösséghez tartozhatunk, hogy férjünk a családon belül is szolgáltathat ki szentségeket, szentelményeket, és hogy hiteles példaképként jelen van gyermekeink számára. A kihívást legtöbbünk számára a szolgálat és a családi élet (adott esetben még a civil foglalkozás) összeegyeztetése jelenti. Továbbgondolásra alkalmas témaként határoztuk meg, hogy gyermekeink hogyan élik meg édesapjuk szolgálatát.
A beszélgetést kötetlenebb formában, szőlő és sütemény mellett is folytattuk, mindannyian beszámoltunk férjünk szolgálatáról, és próbáltuk megfogalmazni, hogy a mi helyünk hol van ebben a szolgálatban. Ránézhettünk arra, hogy mennyire eltérő élethelyzetekből jövünk, mások az adottságaink és a lehetőségeink, de hogy ez a sokszínűség is gazdagítja a közösségünket. A már régóta szolgáló diakónusok feleségei pedig hasznos tapasztalatokat osztottak meg velünk, amiből mind építkezhetünk. Ez a beszélgetés az éjszakába nyúlt, mégsem bántuk a rászánt időt, sokat jelentett már az is, hogy meghallgattuk egymást.
Másnap reggel részt vehettünk a laudesen, majd a szentmisén. A délelőtti programban az előző esti témát vittük tovább. Kísérőink Mózes első könyvéből Sára történetével vezették be a napot, ezt követően kettesével, emmauszi tanítványokként útnak indultunk. Jézussal együtt sétálva átbeszéltük, hogy milyen érzéseket kelt bennünk a történet, hol vagyunk mi benne, és hogy mit jelent a férjünk szolgálata Istennel való kapcsolatunk szempontjából. Ehhez csodálatos keretet adott a napsütéses őszi erdő. A közös megosztás alkalmával kiemeltük, hogy milyen fontos a szolgálatban az alázat, és azt is, hogy adott esetben előfordulhat, hogy Isten a férjünkön keresztül hív minket szolgálatra. A szentírási rész azt is üzente nekünk, hogy Isten odafigyel ránk, személyesen.
Hálásan köszönjük ezeket az alkalmakat, hogy általuk valódi, befogadó és nyitott közösséggé formálódhatunk, amelyben lehetőségünk van őszintén megnyílni egymás előtt, és megtapasztalni kísérőink és társaink szeretetteljes, empatikus figyelmét, és ezáltal megélhetjük, hogy Istennek gondja van ránk.
Fotó: Lelkigyakorlatozó közösség
Szerző: Kiss Balázsné dr. Szalai Edit
A magyar és a romániai katolikus püspöki konferenciák állandó tanácsai november 25–26-án Vácon tartották meg soron következő találkozójukat. Szerda reggel a szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás volt a Nagyboldogasszony-székesegyházban, majd a főpásztorok meglátogatták a gödi Búzaszem Iskolát. A Magyar Kurír tudósítását közöljük.
Mit jelent számunkra az ünnep, mit tekintünk ünnepnek és hogyan készülünk az ünnepeinkre? Gyerekek, fiatalok és idősek találkozása egy-egy vasárnapi ebéden, a közös születésnapokon, húsvétkor és karácsonykor olyan összetartó erővé válik, amely minden fáradtságot, zsúfoltságot, rumlit megér, állítja a Csillag házaspár a Lélekjelenlét podcast adásában. Király Eszter vendége Csillag Péter a Molnár C. Pál Műterem Múzeum vezetője és a hagyaték a gondozója, állandó diakónus és felesége Éva hitoktató, gyermekkönyvfordító. A házaspár több mint 40 éve él boldog házasságban, hat gyermekük és 17 unokájuk van.
A Váci Egyházmegye Hitoktatási Bizottsága idén is interaktív meglepetéssel készült minden korosztály számára. A négy hetes adventi időszak minden napján kinyíló ablakokban érdekes, aktuális és hasznos tartalmak várnak: történetek, játékok, elmélkedések, versek, imák, videók, meghökkentő írások és gyakorlatok, amelyek segítenek jobban megérteni létezésünk lényegét, emberi működésünket és környezetünket, valamint rámutatnak Isten és az ember kapcsolatának csodálatosságára.
A könyvtáralapító Peitler Antal József püspök előtt tisztelegve KÖNYVTÁR – KÖNYVEK – EMBEREK címmel jubileumi konferenciát szervezett alapításának 150. évfordulója alkalmából a Váci Egyházmegyei Könyvtár. A konferencián neves könyvtárosok, történészek, irodalomtörténészek, muzeológusok és levéltárosok járták körbe a könyvtár létrejöttében, gyűjteményének gondozásában, gazdagításában jelentős szerepet vállalt püspökök, papok, szerzetesek életútját, a könyvtári állomány gyarapításának, megőrzésének, rendszerezésének jelentős eseményeit. Az eseményhez kapcsolódóan emléktáblát avattak az alapító püspök tiszteletére.2025. december 5. péntek
Vilma
Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!” Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok...
Összes program »