Az idén nyáron szentelt diakónusok feleségei közül nagy örömünkre szép számban, heten is csatlakoztak hozzánk, és most először az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéből is érkeztek közénk ketten, így adódott a minden eddiginél nagyobb, 22 fős létszám. Tóth András egyházmegyei spirituális és Laczkó Mihály atya kísértek bennünket, biztosították a hátteret, és moderálták a beszélgetéseket.

Az ismerkedést segítő rövid bejelentkező kör után négy csoportra oszlottunk. Újak és régiek két–két csoportban beszéltük meg várakozásainkat és félelmeinket, illetve örömeinket és kihívásainkat. A közös megosztás rávilágított arra, hogy az újak várakozása és a régiek öröme, illetve a félelmek és a kihívások több ponton fedik egymást. Mindannyiunk számára nagy örömet jelent, hogy az egyházi rend szentségén keresztül Isten a házasságunkat is megerősíti. Nagy ajándék, hogy egy elfogadó, nyitott közösséghez tartozhatunk, hogy férjünk a családon belül is szolgáltathat ki szentségeket, szentelményeket, és hogy hiteles példaképként jelen van gyermekeink számára. A kihívást legtöbbünk számára a szolgálat és a családi élet (adott esetben még a civil foglalkozás) összeegyeztetése jelenti. Továbbgondolásra alkalmas témaként határoztuk meg, hogy gyermekeink hogyan élik meg édesapjuk szolgálatát.

A beszélgetést kötetlenebb formában, szőlő és sütemény mellett is folytattuk, mindannyian beszámoltunk férjünk szolgálatáról, és próbáltuk megfogalmazni, hogy a mi helyünk hol van ebben a szolgálatban. Ránézhettünk arra, hogy mennyire eltérő élethelyzetekből jövünk, mások az adottságaink és a lehetőségeink, de hogy ez a sokszínűség is gazdagítja a közösségünket. A már régóta szolgáló diakónusok feleségei pedig hasznos tapasztalatokat osztottak meg velünk, amiből mind építkezhetünk. Ez a beszélgetés az éjszakába nyúlt, mégsem bántuk a rászánt időt, sokat jelentett már az is, hogy meghallgattuk egymást.

Másnap reggel részt vehettünk a laudesen, majd a szentmisén. A délelőtti programban az előző esti témát vittük tovább. Kísérőink Mózes első könyvéből Sára történetével vezették be a napot, ezt követően kettesével, emmauszi tanítványokként útnak indultunk. Jézussal együtt sétálva átbeszéltük, hogy milyen érzéseket kelt bennünk a történet, hol vagyunk mi benne, és hogy mit jelent a férjünk szolgálata Istennel való kapcsolatunk szempontjából. Ehhez csodálatos keretet adott a napsütéses őszi erdő. A közös megosztás alkalmával kiemeltük, hogy milyen fontos a szolgálatban az alázat, és azt is, hogy adott esetben előfordulhat, hogy Isten a férjünkön keresztül hív minket szolgálatra. A szentírási rész azt is üzente nekünk, hogy Isten odafigyel ránk, személyesen.

Hálásan köszönjük ezeket az alkalmakat, hogy általuk valódi, befogadó és nyitott közösséggé formálódhatunk, amelyben lehetőségünk van őszintén megnyílni egymás előtt, és megtapasztalni kísérőink és társaink szeretetteljes, empatikus figyelmét, és ezáltal megélhetjük, hogy Istennek gondja van ránk.

Fotó: Lelkigyakorlatozó közösség

Szerző: Kiss Balázsné dr. Szalai Edit