Mit jelent az egyházi fejlesztés, mivel foglalkoztok?

Valójában humán fejlesztéssel foglalkozunk, ami azt jelenti, hogy az emberekbe fektetünk energiát és ennek sok műfaja van. Coaching, szupervízió, tréning, képzés, felkészítés, kiválasztás, közös tervezés, csapatépítés, közösségépítés. Szeretem hangsúlyozni, hogy az egyházi fejlesztők nem csak egyházfejlesztők, nálunk az egyház nem tárgy, mi annak a része vagyunk. Nem csak arról van szó, hogy specifikus nyelvezete, logikája, vagy racionalitása van az egyházi szervezeteknek, hanem az Egyház Krisztus teste, és ez misztikus részesedést jelent.

Ha jól tudom, nem kaptál vallásos nevelést.

Valóban nem, és ezt elsősorban áldásként tartom számon. Kamaszkori kíváncsiságom vezetett a Katolikus Egyházba. Egy 16 éves koromban történt istenélményt tudok felidézni, amikor egy lelkigyakorlaton nagyon erős hívást kaptam, amit akkor úgy tudtam megfogalmazni, hogy az egyházban szeretnék „pezsegni”. Az imádságom meghallgatásra talált, mert a 75 éves Gyulay Endre püspök bizalmat szavazott nekem 25 éves koromban.

A költővel szólva lehet, hogy te csak a hátad mögé néztél, és rögtön megláttad Istent, más meg körbefutja ezért a fél világot.

Szerintem Isten zsenialitása, hogy ő mindenkit a saját nyelvén szólít meg, nem személyválogató, mindenkire szüksége van. Azért is gondolkozom az egyházi fejlesztésről mindig tágabban, mint saját magamról vagy a csapatunkról vagy a hálózatunkról. Szerintem mindenki, minden ember erre a fejlesztésre van meghívva. Ha mi a test részei vagyunk, ha mi fejlődünk, ha mi növekedünk, ha mi kibontakoztatjuk a képességeinket, tehetségeinket, beváltjuk a talentumainkat, betesszük a saját energiánkat az Egyházba, akkor fejlesztjük az Egyházat.

Miért a Katolikus Egyház mellett döntöttél? Mi volt az, ami miatt azt mondtad, hogy itt van a legjobb hívószó számomra?

Számomra világos volt, hogy ennek a „cégnek” a legjobb a „terméke”. Lehet, hogy itt nagyon gyalázatos a marketing, vagy nagyon sok szervezési probléma van, de az alapító itt a legerősebb, és az üzenet, meg a „termék” életbevágó fontossággal bír.

Ma, amikor 2025-ben beszélgetünk, azt látjuk, hogy ami nincs hirdetve, az nincs is. Milyen marketingre van szüksége az Egyháznak?

Szerintem minden egyháztörténeti korban más volt a marketing. Ma a hitelesség a kulcskérdés. Ha nincs hitelesség, nincs hallgatóság, nincs vevő. Nagyon érzékeny korszakban vagyunk, és még inkább igaz, amit Szent II. János Pál pápa fogalmazott meg nagyon szépen, hogy tanúságtevőkre van szükség, de nem direkt tanúságtevőkre, hanem olyanokra, akiknek az élete igazolja azt, amiről beszélnek.

Nagyon sokszor éri kritika a kívülállók részéről az Egyházat. Milyen komoly kihívásokkal találja szembe magát az Egyház, amelyekkel foglalkoznotok kell?

Szerintem ebben nincs semmi újdonság. Vissza kell térni a gyökerekhez és ahhoz a mozgalmisághoz, hogy mi kovász vagyunk. Nem azt mondta Jézus, hogy új kenyeret akarok, hanem azt, ti legyetek a kovász. Kisebbség legyetek. A hatvanas években Benedek pápa, aki akkor még csak Ratzinger bíboros volt, megírta, hogy a kreatív kisebbség jelenti a jövőt. Ez látszik már most is.

Ezt mennyire fogadják el? Mennyire nézik jó szemmel, hogy te kreatív ember vagy, hogy nyüzsögsz, látsz és hozzáteszel? Kívülállóként azt feltételezi az ember, hogy az Egyház nem akar változtatni. Közben meg lehet, hogy állandóan akar, sőt.

Az Egyházat sokszor homogénnek látjuk, pedig sok arca van.  A katolicitásban ez a sokszínűség alaptétel. Azt szoktam mondani, hogyha ezzel a nyüzsgéssel, kreatívkodással, fejlesztési igénnyel, vagy azzal, hogy lehetőségeket látok vagy láttatok és nem vagyok kellemetlen kicsit, akkor rosszul végzem a dolgomat, mert csak a meglévő működést tartom fenn.

Vácott milyen kihívásokkal találtad szembe magad?

Sok mindent megkaptam Vácon, amit Szeged-Csanádban, mint 10 évig ott dolgozó belső ember, vagy belső fejlesztő, irodavezető nem tudtam megtapasztalni. Hosszú távú elképzelése van a püspök atyának, 20 évre előre gondolkodik. Magával hozta az egység és az együttműködés gondolatát a Fokoláre lelkiségből, és kilenc hónapos „vajúdással” megszületett egy 2040-ig szóló stratégiai terv, ami azóta is irányadó. Ezt le kellett bontani tízéves, ötéves, hároméves, majd egyéves ciklusokra. Engem az fogott meg a Váci Egyházmegyében, hogy itt mindenki egy picit szentlelkes. Azt éreztem, hogy van egy Lélekbe kapaszkodás, és ez nagyon jó egyensúlyban van a szervezettséggel.

A tervezőasztalon levő terveket is szemléled, amikor a megvalósítás zajlik? Folyamatos utóhangolása is van ezeknek a terveknek?

Nem szabad azt gondolnunk, hogy látunk előre 20 évet, hiszen senki sem próféta. Ugyanakkor azt sem lehet mondani, hogy nincs szükségünk tervezésre, mert majd a Szentlélek és a Gondviselés elvégzi a munkát, mert nélkülünk vagy helyettünk nem végzi el. Az én feladatom összeolvasó, redaktori feladat. Rá kell érezni arra, hogy itt minek van esélye, mi valósulhat meg.

Elégedett vagy az elvégzett munkával?

Ez nagyon nehéz kérdés. Ha magamnak teszem föl ezt a kérdést, adódna a válasz, hogy soha, de ebben benne van az, hogy a mi emberi léptékünk és ez a kétezer év nem összemérhető. Szerintem Teréz anya, Ferenc pápa, Szent Ferenc sem látta, hogy amit tettek, annak mi a hosszú távú hatása. A magvetést tudjuk elvégezni az életünkben, és ez a mag majd szépen növekszik. Tegnap és ma is 5-5 plébánossal beszélgettünk a saját plébánia közösségük, körzetük jelenéről, jövőjéről. Ezeket hallgathatom úgy is, hogy elégedetlenség lesz bennem, és úgy is, hogy van valami, amit már elvégzett a közösség, elvégzett Isten, elvégzett a felelős pásztor. Ha nem lennék elégedetlen, nem csinálnám. Ha viszont folyamatosan elégedett lennék, akkor megint nem.

Az adás ide kattintva elérhető a Spotify felületén is!

A Lélekjelenlét a Váci Egyházmegye április végén indult podcastje, melyben egyaránt foglalkozunk hétköznapi és egyházi kérdésekkel, kihívásokkal, és igyekszünk azokra hiteles példákat felmutatva, keresztény hitünk mentén választ találni.