CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A nagysikerű tavaszi digitális böjt pozitív visszajelzései után a Szent István Intézet novemberre új kihívást hirdetett meg. Az „Analóg November – Gyűjts offline időt az iskoládért!” kampány beharangozóján a fiatalokat érő digitális ártalmakról és az ártalomcsökkentés gyakorlati útjairól tartottak kerekasztal beszélgetéseket, amelyen a Szent Mihály Intézményfenntartó is ott volt, mint szakmai partner. Honlapjukról osztjuk tovább a hírt.A rendezvény elején Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója megfogalmazta a célt: országos összefogás szükséges a szülők, pedagógusok és diákok bevonásával, amely az online térben töltött idő tudatos visszaszorításával és pozitív alternatívák ösztönzésével védi a gyerekek testi-lelki‑szociális fejlődését.
Az első kerekasztal során Dr. Kepe Nóra óraadó egyetemi tanár (PPKE), Várfalvi Marianna, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke és dr. Puskás Balázs gyermekvédelmi szakember, a Szent Mihály Intézményfenntartó főigazgatója beszélgetett a gyermekfejlődés, a család és közösség kapcsolatáról.
„Ahogy nem gondoltam annak idején, hogy a dohányzás egy divatos dologból át tud fordulni egy széles körben károsnak bélyegzett és kevéssé elfogadott tevékenységgé, hiszek abban, hogy ugyanez a közösségi médiával is megtörténhet, és visszakerülhet arra a polcra, ahová való: egy hasznos, de nem mindenható használati eszköz polcára. Több európai ország (pl. Franciaország, Olaszország) iskolai mobilkorlátozást vezetett be, ez a szabályozási trend pedig világszerte erősödik. Ausztrália a közösségimédia‑korhatár 16 éves szigorítását is nagyon komolyan veszi” – mondta el Puskás Balázs a beszélgetés során.
A második kerekasztal alatt Pöltl Ákos az Ifjúságkutató Intézet családbiztonsági szakértője, a „Kapcsolj ki!” Mozgalom alapítója, Pásztor Gergely gimnáziumigazgató, középiskolai tanár és Trauttwein Albert, az “Out!” applikáció alapítója beszélgetett az ártalomcsökkentésről a gyakorlatban és az „Analóg November” kezdeményezésről.
Trauttwein, az Out! nevű applikációt is bemutatta. Az Out! applikáció segítségével a diákok offline időt gyűjtenek (a készülék lezárt állapotában futó időzítővel). Az iskolák külön digitális „perselybe” gyűjtik a diákok, tanárok, szülők által gyűjtött perceket.
A kampány november 3. és november 30. között fut (verseny jelleggel, ám ennek a versenynek csak győztese van, hiszen a cél a közösségi tudatosítás és a telefonmentes, értékes idő növelése az életünkben). A kampány szülőket, testvéreket és pedagógusokat is bevon: a felnőttek offline ideje példát ad és összekapcsolja a közösséget.
Trauttwein kifejezte, hogy az applikációval nem pusztán tiltani akarnak valamit, hanem a kedvezménykuponok formájában „levásárolható” offline órák olyan jutalmazási rendszert jelent, ami értelmes alternatívát kínál az kütyümentes feltöltődésre.
„A cél nem a technológia démonizálása, hanem hogy a helyére kerüljön: eszköz legyen, ne úr.”
A pályázat leírása a Szent István Intézet felületein elérhető, valamint az analognovember.hu honlapon.
Az Analóg November szakmai partnere a Szent Mihály Intézményfenntartó mellett többek között a Bethesda Gyermekkórház, valamint a Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége.
Forrás és fotók: Szent István Intézet, Szent Mihály Intézményfentartó
Tájékoztatjuk kedves híveinket, hogy az idei ünnepi szertartások – az éves liturgikus rendbe illeszkedve – az alábbi menetrend szerint alakulnak. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a közös imádságra és az ünnepi liturgiákra.
Az ország 14 egyházmegyéjéből érkeztek családreferensek a PüspökVác Rendezvényközpontba az éves családreferens találkozóra március első hétvégéjén. A találkozón, amelyet „A kísérés kultúrája az egyházban” címmel tartottak, a jegyesoktatás, a gyermekvállalás és az aktív idősödés témájára helyezték a hangsúlyt az előadások és a csoportbeszélgetések.
A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Az idei váci egyházmegyei turisztikai szezon nyitó eseménye volt a váci Nagyboldogasszony-székesegyház toronykilátójában létrejött „Az ég Veled!” című állandó kiállítás megnyitó ünnepsége. A kiállítás a kupola építészeti struktúráját, festészeti bravúrját és a freskókon ábrázolt alakokhoz kapcsolódó érdekességeket dolgozza fel különböző módokon, egyben elhelyezve a váci kupolát a világ jelentős kupolái között.2026. március 21. szombat
Benedek
Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték:...
Összes program »