Jövőformáló közösségek címmel rendezett országos cigánypasztorációs konferenciát Vácon, a Piarista Kilátó Központban a Boldog Ceferino Intézet és az Irgalmas Jézus Cigánymisszió. Október 17-én az egyházmegyék romapasztorációs referensei, a terület intézményeinek és civil szervezeteinek képviselői gondolkodtak együtt a jövő feladatairól. A rendezvényen részt vett Marton Zsolt egyházmegyénk püspöke. A Magyar Kurír beszámolóját közöljük.

A találkozó a Barátok templomában szentmisével kezdődött. A szentmise főcelebránsa és szónoka Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke volt. Koncelebrált Zsódi Viktor SchP piarista tartományfőnök és mindazok a paptestvérek, akik aktív szolgálatot vállalnak a romapasztorációban. Köztük volt Szabó Tamás, a Nyíregyházi Egyházmegye pasztorális helynöke, Kiss Márton, a Nagyváradi és Palkó Ágoston, a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye képviselője.

Marton Zsolt váci megyéspüspök mint házigazda köszöntötte a résztvevőket: „Kovász vagytok, hogy arra az útra vezessétek testvéreiteket, amelyre az Úr mindannyiunkat meghívott.”

Székely János üdvözlő szavaiban kifejezte, mennyire fontos minden munkatárs jelenléte és aktív szolgálata ezen a találkozón, ők azok, akik hídépítőként jelen tudnak lenni a helyi közösségekben. Személyes emlékeit felelevenítve hozott példát, milyen hatással volt életére a Margit körúti templom közössége, ahonnan 3 papi és egy szerzetesnővéri hivatás nőtt ki. Felidézte érsekvadkerti kápláni időszakát, amikor felismerte: ahhoz, hogy a roma testvérek bejöjjenek a templomba, neki kell elmenni közéjük elsőként.

Homíliája tanítás volt a romapasztorációs munkatársak számára. A jövőt formálni képes közösségről beszélt Szent II. János Pál pápa Christifideles laici kezdetű apostoli buzdítása alapján, és arra kérte a résztvevőket, tegyék fel maguknak a kérdést, közösségeik hitelesek-e.

Az apostoli buzdítás négy pontban írja le, mikor tekinthető egy keresztény közösség hitelesnek. A hit kincsének egészét el kell fogadnia, tagjai életszentségre törekvő életet élnek és köréből hivatások fakadnak. Nyitott mind az Egyház tágabb közössége felé, mind a rászorulók – betegek, idősek, szegények – felé.

Az ember, ahogy a közösségek is, gyakran esnek abba a hibába, hogy a tanításból azt fogadják el, azt gyakorolják, ami nekik tetszik, ami könnyű. A közösség például szívesen jön össze énekelni és vacsorázni, de ha nem élik a tízparancsolatot, a szeretet parancsa szerinti életet, nem hitelesek. A közösség esetében, ahol senki nem hallja meg Isten hívó hangját, fennáll a felszínesség veszélye. A közösségnek nyitnia kell, és hidakat kell építenie. Ha a külső szemlélő testvéri összekapcsolódást tapasztal, a közösség sokat tett a befogadásért. Tudatosítani kell, hogy senki sem annyira szegény, hogy ne tudna adni – mosolyt, segítséget akár. Székely János végül hangsúlyozta kérését: Vizsgáljuk meg, mi mivel tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy közösségünk hitelesebb, krisztusibb legyen.

A szentmisét követően kezdődött a szakmai tanácskozás. Elsőként a vendéglátó, Zsódi Viktor SchP köszöntötte a résztvevőket. Azt fogalmazta meg, a pasztoráció ezen területe is a kölcsönösségről szól: akik adni mennek, a másik nyitottsága, érdeklődése révén maguk is kapnak.

Orsos Zoltán gersekaráti plébános szerint elsősorban az a fontos, hogy a mi vallásosságunk ne legyen „langyos”, éljük az evangéliumot, mert csak akkor tudunk valóban segíteni, ha élő a hitünk. Akarunk-e valóban emberhalászok lenni?

Isten életszentséget vár tőlünk, azt, hogy igent mondjunk az akaratára, ezzel a hittel léphetünk hitelesen az emberek elé.

Molnár-Gál Béla, az MKPK szeptemberben kinevezett országos cigánypasztorációs referense három területen „él együtt” a cigánysággal, innen meríti tapasztalatait, ez alapján beszélt arról, hogy a jövő útját a személyes kísérésben látja, és fejtette ki, mit jelent ez számára. Hangsúlyozta, az együttélés kérdése megkerülhetetlen, a többségi társadalom fogy és öregszik, a cigányság tele van élettel, gyerekzsivajjal. Ezért az egymáshoz közeledés nem lehetőség, hanem létkérdés – mondta.

Molnár-Gál Béla a kazincbarcikai, több száz cigány tanulónak szakmát adó Don Bosco Szakképző iskola igazgatója. Nemcsak tanít az iskolában, szoros a kapcsolata a diákok szüleivel, gyakorlatilag része életüknek. Élete másik területe Balajt, ezen a kis borsodi településen az állandó diakónus a cigányok között „Béla atya”. Ennél is szorosabb kötelék számára, hogy bátyja cigány lányt vett feleségül – kivívva ezzel mindkét család erős ellenkezését, meg nem értését –, és egy cigánytelepen élt.

Molnár-Gál Béla szerint a követendő út a személyes kísérés.

Úgy látja, hiba, hogy az Egyházra szociális segélyszervezetként tekintenek, és erre a képre maga az Egyház is ráerősít, amikor „arannyal és ezüsttel” akar megoldást adni, holott a karitatív segélyszervezetet meg kell haladni, és az Egyház, mint Krisztus misztikus teste kellene, hogy megjelenjen a cigányság körében. Nem elég jótevőnek lenni, testvérré kell válni – fogalmazott.

Mit kell tudni a személyes kísérés sikeréhez? Elsőként azt, hogy közeledésünknek „közösségközpontúnak” kell lennie, a cigány ember nem elválasztható a családtól.

Tudni kell, hogy a cigányság az érzelmekre fogékony, elementáris erővel él meg örömet, bánatot. Szeretik az érzelmes, dicsőítő zenét, éneket, a mise nem az ő világuk. Istenkapcsolatukban kézzel fogható tapasztalatra vágynak.

A kisegyházak, melyek erősen vonzzák őket, intenzív, azonnali közösségélményt adnak nekik. Megnyílik a lelkük a tanúságtételre, a történetek vonzzák őket.

A cigánypasztorációnak helyre kell állítani a méltóságukat, nem szabad megoldandó problémaként tekinteni rájuk. Akkor sikeres a kísérés, ha ebben a segítséget igénybe vevő is aktív szereplő. Kerülni kell a projektszemléletet, a paternalizmust – a „majd én megmondom, mi a jó neked” szemlélelet – és rákérdezni, mire van a másiknak szüksége.

Ez a kísérés építkezést igényel, melyben meg kell találni a bekapcsolódó segítőket, feladatot kell adni a cigányságnak. Így érték el Balajton, hogy a templomot gyakorlatilag a cigányság tartja fenn, a kertrendezéstől a takarításon át a kórusig, oratóriumig.

Berki Tamás, a Győztes Bárány Közösség vezetője ózdi közösségüket mutatta be mint jó gyakorlatot. Pedagógiájukról elmondta, hogy nagyon fontos a motiváció, ezért szerveznek elutazós alkalmakat találkozni más közösségekkel, fontos továbbá a talentumok felismerése és támogatása, a rugalmasság, az adott helyzetre való figyelem.

Tamás magával hozta munkatársait, akik részben ebben a misszióban nőttek fel, és váltak aktív segítővé a munkában. A kezdetek óta négy gyerekgeneráció nőtt fel Ózdon – mondta Berki Tamás.

Befogadni, gyógyítani, nevelni, identitásában megerősíteni – ezt az utat járják.

Barta Anna, Rostás Vanessza és Mezei Georgina a lelkiségi programról beszéltek. Heti két alkalommal találkoznak, külön van foglalkozás a kicsiknek és tiniknek. Ennek mindig része az éneklős ima, a tanúságtétel, a bibliai történet – hogyan fordítható életté az Ige – a beszélgetés, melybe behozzák mindennapjaikat, a játék, a hálakör. A befejezés rendszerint örömtánc.

Az előadásokat követően műhelyekben folytatták a közös gondolkodást a résztvevők.

A váci találkozó üzenete világos: a cigánypasztoráció jövője a testvéri közösséggé válásban, személyes kapcsolatokban és a közösségek hitelességében rejlik. Az Egyháznak be kell lépnie a roma emberek életébe, jelen kell lennie, valódi testvérként. Ez a hiteles evangelizáció útja.

 

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Lambert Attila/Magyar Kurír