CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan indultak újabb plébániai zarándoklatra november 22-én, az újhatvani hívek csaknem ötvenen Kecskés Attila plébános lelkivezetésével. Mátraszőlősön búcsún vettek részt a kora gótikus Szent Erzsébet templomban. A szentmise szónoka kifejtette, hogy a zarándok nemcsak lépteivel halad a szent cél felé, hanem lelke is úton van önmaga és a Teremtője felé és miközben halad, egyre inkább közelebb kerül Istenéhez. Sokat gondolkodtam, mit is kellene erről a napról írni, de annyira elöntenek az érzések, hogy nem is tudom igazán szavakba foglalni.
A reggeli Mátra hófödte csúcsainak a látványa a haragos felhők közül kikandikáló nap alatt, a zarándoklat, az út, ami nemcsak rólam, rólunk szól, hanem a csendben a Teremtővel való találkozásról. S ha már csend tegyük azt úgy, mint ahogyan Szent Erzsébet: némán, hallgatva, szemlélődve, mindig az Urat, s az Ő akaratát keresve, befogadva, s e hallgatásban Isten szeretetével találkozva. Erre kaptunk ma meghívást Kecskés Attila atyától Mátraszőlősön, abban a faluba, ahová őt megannyi emlék köti.
Mint a Remény zarándokai érkeztünk a településre, ahol a szentmise előtt megismerkedtünk a templombúcsúját ünneplő Szent Erzsébet templom történetével. Az ódon, gótikus falak között mintha megállt volna az idő. A fehérre meszelt falakon fel-felsejlenek az ősi freskók nyomai. E falak között hallgatva a mise szentbeszédét a zarándok létről, a Szentévről, hogy hogyan is érkeztünk ide és hová is tartunk, teljesen más értelmet nyert. Valóságossá vált. A zarándok nemcsak lépteivel halad egy szent cél felé, hanem lelke is úton van önmaga és a Teremtője felé. Miközben halad, egyre inkább megismeri önmagát és a csendben egyre közelebb kerül Alkotójához. Vándorol egy élethosszig tartó úton, hogy a zarándoklat végén kitáruljon előtte a szűk kapu, mely az üdvösségre nyílik.
Megtapasztalva Isten szeretetét, a szőlősi emberek közvetlenségét, őszinte örömét, olyan érzés kerített hatalmába, hogy jó nekünk itt lenni, jó nekünk együtt lenni. Köszönjük vendéglátóinknak azt a szeretetteljes szíveslátást, mellyel minket hatvaniakat fogadtak. Köszönjük Attila atyának, hogy elvezetett bennünket erre a csodálatos természettel körülvett különleges helyre.
Végezetül hadd említsem meg azt a verset, mely a mai napról eszembe jutott:
Aki zarándokol, nem rohan.
Aki zarándokol, nem menekül.
Aki zarándokol, nem menetel.
Aki zarándokol, nem túrázik.
Aki zarándokol, nem kirándul.
Aki zarándokol, nem sétál.
Aki zarándokol, nem bóklászik.
Aki rohan, azt az idő szorítja,
Aki zarándokol, azt az idő tágítja.
Aki menekül, önmaga elől fut,
Aki zarándokol, önmaga felé tart.
Aki zarándokol, saját ritmusára jár.
Aki túrázik, teljesít,
Aki zarándokol, teljessé tesz.
Aki kirándul, kikapcsolódik,
Aki zarándokol, bekapcsolódik.
Aki sétál, nézelődik,
Aki zarándokol, befelé figyel.
Aki bóklászik, céltalan,
Aki zarándokol, célra talál.
Aki zarándokol, úton van.
Aki zarándokol, jó úton van.
Aki menetel, másokhoz igazodik,
(Ismeretlen szerző)
*
Szent Erzsébet templom, Mátraszőlős
A Nógrád vármegyei Cserhát tájegységben található a 750 éves római katolikus templom, mely Árpád-házi Szent Erzsébet nevét viseli, kora gótikus stílusban épült a 14. században, többször bővítették és felújították. A templom egyhajós, fő- és mellékoltára 1669-ben készült barokk stílusban. A gótikus csúcsívek mellett freskómaradványokat is megcsodálhatunk itt. Középkori falfestményei az 1971-ben befejezett műemléki helyreállítás során bontakoztak ki.
Fotó: Újhatvan plébániaközössége
Egy évvel ezelőtt, 2025 húsvétján indult a Váci Egyházmegye Lélekjelenlét podcast csatornája. Az induló műsor első vendége Marton Zsolt megyéspüspök volt, akárcsak most, az első évforduló alkalmából. Mai műsorunk különlegessége, hogy Püspök atya azokra a kérdésekre válaszol, amelyeket a hívek küldtek meg számunkra a facebook posztban szereplő felhívásunkra. A kérdések között a személyes kérdések mellett vannak papi, püspöki hivatásához kapcsolódóak, érkeztek a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatos konkrét kérdések, valamint az Egyházról általában és az aktuális kihívásokról.
A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Marton Zsolt megyéspüspök a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatta be a nagyszombati húsvéti vigília szertartását, amelyen a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították az asszisztenciát. A főpásztor szentbeszédében a Római levél gondolatait emelte ki a keresztségben új életre támadt emberről hangsúlyossá téve ezúttal a húsvéti szertartásban megújított keresztségi fogadalmakat.
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, keresztútjának, halálának és temetésének napja. Az Egyház – ősrégi hagyomány alapján – ezen és a következő napon egyáltalán nem mutat be szentmiseáldozatot. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust jelképző oltár teljesen dísztelen: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. A nagypénteki szertartást Marton Zsolt megyéspüspök vezette a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az asszisztenciát a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították.2026. április 8. szerda
Dénes
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt....
Összes program »