CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Nemcsak gyerekek, felnőttek is szívesen adják elő karácsonykor a Megváltó születésének történetét, a legkülönbözőbb feldolgzásokban. Alább a ságújfalui színjátszókör különleges karácsonyi szolgálatáról olvashatják Dénes Katalin katekéta-lelkipásztori munkatárs beszámolóját.Amatőr színjátszó nagycsaládom, a Szent László Közösség 2025. december 24-én éjszaka pásztorjáték előadására készülődött. Hatan vállaltunk idén karácsonyi szolgálatot, három angyal és három pásztor szereppel írtuk új színdarabunkat, amelynek címe: Az élet könyve. Hetedik társunk zenei szolgálatot vállalt, amely a pásztorjáték azonos értékű része. A Szent László-templomban késő este, 22.30-kor kezdődött a pásztorjátékunk. A történet vezérfonala az, hogy az angyalok feladatot kaptak Gábriel főangyaltól, meg kell írniuk a karácsonyi díszes nagykönyvet. Segítségért fordulnak a pásztorokhoz, akik visszaemlékeznek a szent éjszakára, a Megváltó megtestesülésének történetére. A könyvnek címet is adnak: Az élet könyve.
Karácsonyi szolgálatunk másnap a helyi evangélikus imaházban folytatódott annak apropóján, hogy közösségünk egyik tagja evangélikus vallású, a helyi közösség gondnoka. Szeretettel tettünk eleget a megtisztelő meghívásnak. A gyülekezetet Horváth-Hegyi Ádám salgótarjáni lelkész vezeti, aki nagy megtiszteltetésben részesítette színjátszó közösségünket: istentisztelet keretében adtuk elő a karácsonyi szolgálatunkat. A kis imaház meghitt légköre, a jelenlévők folyamatos figyelme megerősített bennünket. Természetes, hogy ott maradtunk evangélikus testvéreink között az istentisztelet további részében is. A fiatal lelkész megkereste a közös énekeket, amelyeket mindannyian ismertünk. Az istentisztelet után szeretet-vendégség következett. Megköszöntük a megtisztelő meghívást, a kölcsönös egymásra figyelést, az ökumenikus szemlélet kézzel fogható megvalósulását. Elmondhatjuk, hogy egy különleges délutánt töltöttünk el együtt. Legyen máskor is részünk hasonló lelket melengető élményben!
Forrás és fotó: Dénes Katalin
katekéta-lelkipásztori munkatárs
Videó: Dénes László
Negyedik alkalommal rendezte meg Szent Mihály Intézményfenntartó diákönkormányzati konferenciáját, amelyre ezúttal is sokan jelentkeztek a Váci Egyházmegye által fenntartott iskolákból. Ezúttal a váci Credo-házban látták vendégül a szakmai napon a DÖK-ös diákokat és tanáraikat, ahol Marton Zsolt megyéspüspök is köszöntötte a résztvevőket. A SZEMI híradását osztjuk meg.
Martonvásáron emlékezett meg a KALÁSZ (Katolikus Leánykörök Szövetsége) Egyesület alapításának 90. évfordulójáról április 25-én. Az egész napos rendezvény zárásaként, Jó Pásztor vasárnapjának előestéjén Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családokért felelős főpásztora mutatott be hálaadó, koncelebrált szentmisét. Bodnár Dániel írását olvashatják.
2026. április 26-án, a húsvéti időszak negyedik vasárnapján ünnepli az egyház a hivatások 63. világnapját. Ezen a kiemelt ünnepen – amelyet a hívők körében Jó Pásztor vasárnapjaként is ismernek – Leó pápa személyes üzenettel fordul a világ felé. A Szentatya gondolatai idén is irányt mutatnak mindazoknak, akik keresik saját útjukat és küldetésüket a közösség szolgálatában.
Magyarországon több tízezer családban nevelkedik sérült gyermek. Ezek a speciális szükségletű családok olykor óriási, legtöbbször láthatatlan terheket cipelnek. Mások számára elképzelhetetlen kihívásokkal szembesülnek, azonban a fogyatékosságra, mint állapotra a lehető legkitartóbb, legodaadóbb és legelfogadóbb szeretettel válaszolnak. A 18 éves autista, középsúlyos értelmi fogyatékos Barnabás és öccse, a súlyos értelmi fogyatékos Domonkos három nem sérült testvérükkel és szüleikkel Budapesten élnek. Édesanyjukkal, Wagner Annával Király Eszter arról beszélgetett, milyen utat jártak be férjével és öt gyermekükkel, illetve hogyan tapasztalják meg Isten gondoskodását a mindennapjaikban.
A nagyhéten a Váci Egyházmegye hat plébániáján - Boldogon, Cegléden, Drégelypalánkon, Dunakeszin, Isaszegen és Rádon is passiójátékot szerveztek és adtak elő a helyi egyházközség tagjai. A szervezők korábban részt vettek azon a kétnapos képzésen, amelyet Meskó Zsolt rendező tartott. A végeredmény magáért beszél, hiszen a lelkigyakorlattal felérő próbák és a hosszú hetekig tartó készülődés közösségteremtő és megtartó erővel bír a résztvevők szerint. A szervezőkkel készített körinterjúnkat olvashatják.2026. május 3. vasárnap
Irma és Tímea
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek?...
Összes program »