CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Vízszenteléssel kezdődött a szentmise január 6-án a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. A szentmisét dr. Varga Lajos segédpüspök mutatta be.A bevonulást a vízszentelés szertartása követte, amely arra emlékeztet minden évben, hogy a Mennyei Atya kinyilvánította isteni dicsőségét, Jézus a Jordánban történt megkeresztelkedésekor. A vízszenteléssel Jézus keresztségére és a saját keresztségünkre is emlékezünk, amikor ezt a vizet magunkra hintjük.
A vízszentelést követően az Izajás próféta könyvéből vett olvasmány arról szólt, hogy a sötétségben és homályban élő népek, nemzetek fölött már ragyog az Úr és dicsősége megnyilvánul. A szentlecke az Efezusi levélből Szent Pál szavait idézte, amely szerint Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, az örök életre szóló meghívás mindenkinek szól.
Az evangélium Szent Máté könyvéből idézte a három napkeleti bölcs látogatását. Elbeszélte a háromkirályok találkozását Heródessel, hódolatukat a Gyermek előtt és az álmot, hogy kerüljék el Heródest, más úton térjenek vissza országukba.
A betlehemi éjszakában felragyogó csillag Jézus születésekor a pásztorokat, majd a bölcs királyokat is elvezette a jászolhoz. Ezek a bölcsek aranyat, tömjént és mirhát vittek a megszületett Jézusnak.
Az arany a gazdagság és a maradandóság szimbóluma, a tömjén gomolygó, felszálló füstjével az Isten imádásának a szimbóluma, a mirha gyógyeszköz, füstölő szer, amelyben szimbolikus módon megjelenik az üdvözítő Jézus gyógyító tevékenysége, amellyel körülvette a betegeket és azokat az embereket, akik bűneiktől meg akarnak szabadulni, és Jézus fényében, a világosságban akarnak járni – mondta Varga Lajos segédpüspök szentbeszédében.
Az imádás, az Isten dicsérete, az imádság legmagasabb fokát jelenti. Imádkozunk, amikor kérünk valamit, amikor hálát akarunk adni az Úristennek, azonban a legszebb imádság az Úristen dicsőítése. Rászoruló emberek vagyunk, ezért kérünk, és dicséretes, amikor a személyes kapcsolatunkat Istennel hálaadás formájában kifejezzük, de még inkább dicséretes, amikor Istennek az önmagában való értékére emlékezünk. Isten a legfölségesebb, a leghatalmasabb, és úgy fejezzük ki a Mindenható Isten előtt való hódolatunkat a szentmise áldozatban, hogy a legdrágábbat, a keresztre feszített Isten Fiát ajánljuk imádásunk jeléül a Mennyei Atyának. Mi ezzel követjük a napkeleti bölcseket, akik adományokkal járultak az Úr Jézus elé – zárta a szentbeszédet Varga Lajos segédpüspök.
A szentmise végén a segédpüspök olyan bölcsességért és világosságért fohászkodott, amelyben eleink részesültek, akik a pogányság közepette Malakiás próféta jövendölésére tudtak gondolni, és amely szerint az az ellentét, amely a pogányság és a kereszténység között fennállott, nem a kereszténység elvesztéséhez, hanem a misztérium mélyebb megértéséhez vezette őket.
A szentmise áldással zárult.
Egy évvel ezelőtt, 2025 húsvétján indult a Váci Egyházmegye Lélekjelenlét podcast csatornája. Az induló műsor első vendége Marton Zsolt megyéspüspök volt, akárcsak most, az első évforduló alkalmából. Mai műsorunk különlegessége, hogy Püspök atya azokra a kérdésekre válaszol, amelyeket a hívek küldtek meg számunkra a facebook posztban szereplő felhívásunkra. A kérdések között a személyes kérdések mellett vannak papi, püspöki hivatásához kapcsolódóak, érkeztek a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatos konkrét kérdések, valamint az Egyházról általában és az aktuális kihívásokról.
A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Marton Zsolt megyéspüspök a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatta be a nagyszombati húsvéti vigília szertartását, amelyen a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították az asszisztenciát. A főpásztor szentbeszédében a Római levél gondolatait emelte ki a keresztségben új életre támadt emberről hangsúlyossá téve ezúttal a húsvéti szertartásban megújított keresztségi fogadalmakat.
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, keresztútjának, halálának és temetésének napja. Az Egyház – ősrégi hagyomány alapján – ezen és a következő napon egyáltalán nem mutat be szentmiseáldozatot. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust jelképző oltár teljesen dísztelen: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. A nagypénteki szertartást Marton Zsolt megyéspüspök vezette a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az asszisztenciát a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították.2026. április 11. szombat
Leó és Szaniszló
Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki. Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó...
Összes program »