CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Évről évre egy Atya gyermekeiként imádkozunk a keresztények egységéért különböző felekezetekhez tartozó templomainkban. Január 21-én a veresegyházi katolikus templomban a lelkipásztorok mellett a környező települések polgármesterei és intézményvezetői együtt vettek részt közös imádságon – immár ötödik alkalommal. Az alábbiakban Csillag Éva beszámolójának szerkesztett változatát közöljük, amely a Magyar Kurír hasábjain jelent meg.Imahét a Krisztus-hívők egységéért – Kistérségi találkozó címmel nemcsak a különböző felekezetek lelkipásztorai, papjai imádkoznak az oltár körül, hanem a környező városok, falvak polgármesterei, alpolgármesterei, az intézmények vezetői együtt vesznek részt az immár ötödik éve megszervezett közös imán Veresegyházon.
Idén, a veresegyházi Szentlélek-templomban január 21-én tartott imaesten jelen voltak Csomád, Erdőkertes, Őrbottyán, Szada és Veresegyház vezetői, valamint Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter is.
A jelenlévőket Rolik Róbert plébános köszöntötte; zárszót Cserháti Ferenc, Veresegyház polgármestere mondott.
Az esemény kiemelkedő pillanata volt, amikor az oltár körül álló egyházi és világi vezetőkre a Szentlélek-templomban egybegyűlt hívek áldást kértek.
„Hála legyen a Szentléleknek, aki egyedül képes emberi különbözőségeinkből egyetértést, harmóniát, testvéri szeretetet formálni, hogy arról ismerjék meg Krisztus követőit, hogy szeretik egymást” – írta beszámolójában Csillag Éva.
*
Öt évvel ezelőtt Tóth Ernő összehívott egy ökumenikus imacsoportot, „Ima Veresért” néven. A covid-világjárvány idején kezdődtek az imaalkalmak, amelyek így online formában valósulhattak meg – ám ez megkönnyítette a különböző településekről való részvételt. Hétről hétre „találkozva” hordozták egymás terheit, és Jézus kérése szerint imádkoztak elöljáróinkért. Azóta havonta személyesen találkoznak, minden hónapban más felekezet templomában. Az imakör nyitott, melyhez bárki csatlakozhat.
Ez a kis imakör bővült ki a Veresegyházon immár ötödik alkalommal megrendezett kistérségi találkozóvá, amelyen a vallások és a világiak együtt kérik Isten áldását.
* * *
A veresegyházi katolikus templom 2016-ban készült el Isten kegyelméből, Beer Miklós akkori váci megyéspüspök, Pásztor Béla polgármester támogatásával, sokak erőfeszítéséből, helyi művészek alkotásaival díszítve. Az ökuméné csodája már az építkezés során megmutatkozott: éveken keresztül a református templom adott otthont a katolikus szentmiséknek addig, amíg a jelenlegi templom elkészült. A Szentlélek-templom szentelését Fukk Lóránt református tiszteletes Csoda című versével köszöntötte.
Fotó: Hollai Gábor
Magyar Kurír
Az Együtt építjük c. tervezett misztériumjátékunkra jelentkező csoportvezetők számára az alábbi ÚJ IDŐPONTBAN tartjuk meg a tájékoztatót:
Három napra Dabas adott otthont az első Mente Fesztnek. A Táncsics Mihály Gimnázium területét vették birtokba a fiatalok, akik eljöttek a Váci Egyházmegye Ifjúsági Lelkészségének első fesztiváljára. Koncertek, előadások, beszélgetések, táncház, sportprogramok, közös szentségimádás kínált számos lehetőséget az ifjúsági közösségteremtésre.
A váci Regőczi-kápolna adott otthont a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi és Lelkigondozói Szolgálata első Önkéntes és Szolgálati Napjának. A közös napot Torma Joel atya vezető nyitotta meg, a lelki töltekezést pedig közös szentségimádás segítette. Az alábbiakban a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi és Lelkigondozói Szolgálat 2026. május 5-i híradását közöljük.2026. május 18. hétfő
Alexandra és Erik
Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért...
Összes program »