Jézus születése után 40 nappal, Urunk bemutatása ünnepén arra emlékezünk, hogy Szűz Mária és Szent József a zsidó hagyományt követve bemutatta a templomban a gyermek Jézust. Az elsőszülött gyermek bemutatásának szokása és szimbolikus átadása az Örökkévalónak az ószövetségi időkben gyökerezik. A zsidó nép ezáltal fejezte ki háláját azért, mert megmenekültek Egyiptomból, és az utolsó csapás, az elsőszülöttek halála, nem sújtotta az ő gyermekeiket. Ezt a hagyományt követte Mária és József is, amikor bemutatták a Gyermeket. A Kisdeddel így az ószövetség teljes, voltaképpen hívő népe találkozott a két szent öreg, Simeon és Anna személyében.

A szentmise a gyertyák megáldásával kezdődött, majd az égő gyertyával körmenetben vonultak a hívők a templomban. Az ünnepi olvasmány Malakiás könyve 3,1-4 versét idézte, amelyben az Úr elküldi hírnökét, hogy elkészítse előtte az utat. A szentlecke a Krisztushoz való tartozást beszéli el Szent Pál zsidókhoz írt leveléből (Zsid 2,14-18). Az evangélium története Lukács könyvéből Jézus bemutatásáról szól a jeruzsálemi templomban, Simeon énekéről, Anna próféta asszony hálaadásáról és a Szent Család visszatéréséről Názáretbe (Lk 2,22-40).

A mai evangéliumi szakasz nemcsak a két szent öreg életének célját és beteljesülését mutatja meg, hanem a hivatásukat is. Életük célja, hogy megláthassák a Megváltót. Simeon megjövendöli azt is, hogy Mária szívét tőr járja át, mert a Gyermek az ellentmondás jele lesz, azt fogja kérni az emberektől, térjenek meg, változtassák meg az életüket. Anna hivatása az Isten dicsőítése, valamint az, hogy beszéljen a Gyermekről mindazoknak, akik zsidó nép megváltására vártak.

Mindketten találkoztak a Megváltóval, az értünk emberré lett, megtestesült Istennel, azzal a Fénnyel, aki értelmet ad az életünknek. Mi is eljöttünk ide, szeretett székesegyházunkba, találkozni a Fénnyel, a Világossággal, életünk értelmével, aki erőt és reményt ad nekünk, és újból megmutatja a hivatásunkat. Azért vagyunk itt, hogy szembenézzünk keresztény hivatásunkkal – mondta a püspök.

Kérjük Istent, segítsen benneteket és mindnyájunkat olyan meghitt szeretettel őriznünk hitünket, ahogyan a Szűzanya karjában tartotta a kis Jézust, majd tanúságtevőként életté váltanunk, és továbbadnunk szerzetesi és krisztusi hivatásunkat. Így leszünk mi magunk is igazi jellé, fénnyé egymás és embertársaink javára. Ebben a hivatásban, életünk áldozatában Istenből táplálkozó fényünk az örökkévalóságra irányítja a figyelmet – zárta Marton Zsolt püspök a szentbeszédet.

A szentmise áldással, majd a Lelkem tiszta lánggal ég című énekkel zárult.

***

Az Úr Jézus bemutatását Jeruzsálemben már a 4. században megünnepelték. Róma a 7. században fogadta el e liturgikus napot, a Simeon és a kisded Jézus találkozására utaló hypapante (találkozás) néven – ekkor találkozott először Jézus az emberiséggel, az emberekkel, akikért megtestesült. A 10. századtól a nyugati egyház liturgikus könyvei egyre inkább Mária tisztulását emelték ki, majd a keleti egyház hagyományával teljes összhangban 1960 óta ismét az Úr ünnepeként, Urunk bemutatásaként tartjuk számon.

A magyar paraszti hagyományban a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embert: keresztelésig az újszülött mellett világított; amikor a fiatal anya először ment templomba, szintén gyertyát vitt a kezében; gyertyát égettek a súlyos beteg mellett, szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe, hogy az ördög ne tudjon rajta győzedelmeskedni.