CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Ünnepi szentmisét mutatott be Marton Zsolt megyéspüspök a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban Urunk bemutatása, népies nevén Gyertyaszentelő Boldogasszony napján.Jézus születése után 40 nappal, Urunk bemutatása ünnepén arra emlékezünk, hogy Szűz Mária és Szent József a zsidó hagyományt követve bemutatta a templomban a gyermek Jézust. Az elsőszülött gyermek bemutatásának szokása és szimbolikus átadása az Örökkévalónak az ószövetségi időkben gyökerezik. A zsidó nép ezáltal fejezte ki háláját azért, mert megmenekültek Egyiptomból, és az utolsó csapás, az elsőszülöttek halála, nem sújtotta az ő gyermekeiket. Ezt a hagyományt követte Mária és József is, amikor bemutatták a Gyermeket. A Kisdeddel így az ószövetség teljes, voltaképpen hívő népe találkozott a két szent öreg, Simeon és Anna személyében.
A szentmise a gyertyák megáldásával kezdődött, majd az égő gyertyával körmenetben vonultak a hívők a templomban. Az ünnepi olvasmány Malakiás könyve 3,1-4 versét idézte, amelyben az Úr elküldi hírnökét, hogy elkészítse előtte az utat. A szentlecke a Krisztushoz való tartozást beszéli el Szent Pál zsidókhoz írt leveléből (Zsid 2,14-18). Az evangélium története Lukács könyvéből Jézus bemutatásáról szól a jeruzsálemi templomban, Simeon énekéről, Anna próféta asszony hálaadásáról és a Szent Család visszatéréséről Názáretbe (Lk 2,22-40).
A mai evangéliumi szakasz nemcsak a két szent öreg életének célját és beteljesülését mutatja meg, hanem a hivatásukat is. Életük célja, hogy megláthassák a Megváltót. Simeon megjövendöli azt is, hogy Mária szívét tőr járja át, mert a Gyermek az ellentmondás jele lesz, azt fogja kérni az emberektől, térjenek meg, változtassák meg az életüket. Anna hivatása az Isten dicsőítése, valamint az, hogy beszéljen a Gyermekről mindazoknak, akik zsidó nép megváltására vártak.
Mindketten találkoztak a Megváltóval, az értünk emberré lett, megtestesült Istennel, azzal a Fénnyel, aki értelmet ad az életünknek. Mi is eljöttünk ide, szeretett székesegyházunkba, találkozni a Fénnyel, a Világossággal, életünk értelmével, aki erőt és reményt ad nekünk, és újból megmutatja a hivatásunkat. Azért vagyunk itt, hogy szembenézzünk keresztény hivatásunkkal – mondta a püspök.
Kérjük Istent, segítsen benneteket és mindnyájunkat olyan meghitt szeretettel őriznünk hitünket, ahogyan a Szűzanya karjában tartotta a kis Jézust, majd tanúságtevőként életté váltanunk, és továbbadnunk szerzetesi és krisztusi hivatásunkat. Így leszünk mi magunk is igazi jellé, fénnyé egymás és embertársaink javára. Ebben a hivatásban, életünk áldozatában Istenből táplálkozó fényünk az örökkévalóságra irányítja a figyelmet – zárta Marton Zsolt püspök a szentbeszédet.
A szentmise áldással, majd a Lelkem tiszta lánggal ég című énekkel zárult.
***
Az Úr Jézus bemutatását Jeruzsálemben már a 4. században megünnepelték. Róma a 7. században fogadta el e liturgikus napot, a Simeon és a kisded Jézus találkozására utaló hypapante (találkozás) néven – ekkor találkozott először Jézus az emberiséggel, az emberekkel, akikért megtestesült. A 10. századtól a nyugati egyház liturgikus könyvei egyre inkább Mária tisztulását emelték ki, majd a keleti egyház hagyományával teljes összhangban 1960 óta ismét az Úr ünnepeként, Urunk bemutatásaként tartjuk számon.
A magyar paraszti hagyományban a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embert: keresztelésig az újszülött mellett világított; amikor a fiatal anya először ment templomba, szintén gyertyát vitt a kezében; gyertyát égettek a súlyos beteg mellett, szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe, hogy az ördög ne tudjon rajta győzedelmeskedni.
Az idei váci egyházmegyei turisztikai szezon nyitó eseménye volt a váci Nagyboldogasszony-székesegyház toronykilátójában létrejött „Az ég Veled!” című állandó kiállítás megnyitó ünnepsége. A kiállítás a kupola építészeti struktúráját, festészeti bravúrját és a freskókon ábrázolt alakokhoz kapcsolódó érdekességeket dolgozza fel különböző módokon, egyben elhelyezve a váci kupolát a világ jelentős kupolái között.
A Váci Egyházmegyei Családközpont pályázatot hirdet alsó, felső tagozatos és középiskolás diákok számára „Híd a generációk között” címmel. A pályázat célja, hogy a fiatalok műveiken keresztül bemutassák, hogyan látják a generációk közötti kapcsolatot, az idősek és fiatalok közötti kötelékeket, tanulságokat, közös élményeket vagy a múlt és a jelen találkozását.
Az alkoholizmus kialakulása általában egy hosszú, 10-15 éves folyamat eredménye. Hátterében mindig a „nem vagyok szerethető” érzés vagy valamilyen lelki trauma áll, amit az érintettek az alkohollal próbálnak meg ellensúlyozni. Gondolkodásmódjuk megváltozik, azt hiszik, megoldható, kézben tartható, irányítható problémával állnak szemben. Előbb vagy utóbb azonban mindenki életében elérkezik a mélypont, amikor már nincs tovább. A Katolikus Szeretetszolgálat Alkoholistamentő Szolgálata 40 éve foglalkozik alkoholbetegekkel és hozzátartozóikkal, lelki támogatást nyújt az alkohol rabságából történő szabaduláshoz. Sikerük kulcsa, hogy szeretik, elfogadják, befogadják, megértik, támogatják egymást. Fazekas György atyával, a Katolikus Szeretetszolgálat Alkoholistamentő Szolgálatának lelkivezetőjével, aki maga is érintettből lett pap és segítő, Király Eszter beszélgetett.
Március első szombatján, 7-én a nagyböjti bűnbánati időszakban ismét térdepelve imádkozó férfiak töltötték meg a márianosztrai Magyarok Nagyasszonya-bazilika előtti teret. Először rendezték meg a kegyhelyen a Szent József-zarándoklatot: Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspökkel együtt kérték a Szűzanya oltalmát, majd a kálvárián haladtak végig, és szentmisével ért véget az imaalkalom. A Magyar Kuríron megjelent írást olvashatják.2026. március 16. hétfő
Henrietta
Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit...
Összes program »