CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Szegénység, tisztaság, engedelmesség: mindannyian erre kaptunk meghívást, hiszen Krisztus maga is szegény volt, tiszta és engedelmes - mondotta a tavaszi Nagymarosi Találkozó csúcspontját jelentő szentmise főcelebránsa, Alberto Bottari de Castello, Magyarország apostoli nunciusa.
A plébániakertben felállított szabadtéri oltár körüli füves rét megtelt a nagymarosi ifjúsági találkozó résztvevőivel. A szertartás elején a nuncius kifejezte örömteli csodálkozását: szóltak neki, hogy sok ember lesz, de amit most lát, az felülmúlja minden elképzelését. Kérte a híveket, hogy egyesüljenek imádságukban a Szentatyával, aki a jordániai keresztényeknek celebrál szentmisét Ammanban.
Alberto Bottari de Castello szentbeszéde kezdetén hálát adott az Úrnak a napsütésért.
Hangsúlyozta, hogy pünkösdhöz közeledve a szentmise olvasmányai telve vannak a Szentlélek várásával. A bérmálás szentségének ideje is ez, és ez a szentség alkalmat ad mindannyiunknak arra, hogy felfedezzük a Szentlélek ajándékát, az Úr jelenlétét életünkben. A Szentlélek, amelyet a bérmálás szentségében megkapunk, segít, hogy mélyebben megéljük Krisztust, egyre hasonlóbbá váljunk hozzá. Büszkék és boldogok lehetünk, amiért keresztényként Krisztushoz tartozunk, ugyanakkor feladatot is kapunk ezzel: éljünk Krisztus akaratának megfelelően.

A nuncius felhívta a figyelmet a találkozó témájára, az evangéliumi tanácsokra. Szegénység, tisztaság, engedelmesség: mindannyian erre kaptunk meghívást, hiszen Krisztus maga is szegény volt, tiszta és engedelmes.
A fiatalok nagy érdeklődéssel hallgatták, amikor felidézte: 1983-ban Kamerunba ment misszionáriusként, és akkor megértette a szegénység értelmét. Ott az őserdő közepén nem voltak utak, nem volt telefon, nem volt szinte semmi, ami a modern társadalmakban megszokott. Az ember ott felfedezi: nem kell sok mindent birtokolni ahhoz, hogy boldog legyen. Az ott élők sárból, pálmaágakból építkeznek, mégis boldogok. Mi pedig megtöltjük az életünket felesleges, szükségtelen dolgokkal. Elmesélte, hogy a szemináriumtól nem messze volt egy árvaház fogyatékkal élő gyermekek számára. Nehézségekkel éltek, mégis derűsen, mosolygósan. Megtanították rá, hogy a szegénység végső soron szabaddá tesz. Megtanít arra, hogy egyszerűek legyünk és a maradandó dolgokat keressük.
Hangsúlyozta: a szegénység érték, amely közelebb visz Krisztushoz és testvéreinkhez, különösen azokhoz, akik szükséget szenvednek. Megköszönte Ferenc pápának, hogy hangsúlyozza számunkra ezt az értéket. Bevallotta: csodálkozással és örömmel fogadta a felkérést, hogy a szegénységről beszéljen. Gyakran kerüljük ezt a témát, pedig nagyon fontos, hozzátartozik keresztény identitásunkhoz.
Végül kifejezte örömét, hiszen csodálatos dolog összegyűlni az Úr nevében, majd Isten áldását kérte mindannyiunk életére.
A szentmisét Sillye Jenő és zenakara dalai kísérték. A záró áldás előtt megérkeztek a Gyerekmaros résztvevői. A hívek örömmel és szeretetteljes figyelemmel kísérték tekintetükkel a mise végén bevonuló sok kisgyereket, akiket Gáspár István, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója, nagymarosi plébános köszöntött. Felhívta a figyelmüket arra, hogy Isten töltse be az életüket, és hogy egymást boldogítva lehetünk csak boldogok. Teréz anya szavaival búcsúzott tőlük: mindenki találja meg saját Kalkuttáját ott, ahol él.
Magyar Kurír/Thullner ZsuzsannA
Fotó: Tibély Gergő
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 26. vasárnap
Anikó és Anna
Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet....
Összes program »