XIV. Tájtörténeti Tudományos Konferenciát a Magyar Regionális Tudományi Társaság, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága X. Föld- és Környezettudományi Szakbizottsága közösen rendezték meg.

A konferencia 17 szekcióban, csaknem 150 résztvevő és előadó részvételével zajlott, amelyen hazánkból elsősorban geográfusok, tájépítészek, történészek, turisztikai és vízügyi szakemberek tartottak előadásokat. A helyszínt az MTA PAB pécsi székházában biztosította. A rendezvény rangját jelzi, hogy a díszvacsorát megtisztelte jelenlétével és ünnepi beszédet mondott a PTE megválasztott rektora, Fábián Adrián, a PTE ÁJK dékánja.

Nagy Géza Balázs Váci Püspöki és Káptalani Levéltár levéltárosa, Csoma Péterrel, a Váci Egyházmegye informatikai vezetőjével közösen végzett kutatásáról számolt be a Tájhasználati (tájgazdálkodási) változások a Kárpát-medencében 1526– 1920 c. szekcióban. Előadásának címe Középkori településszerkesztés Vácott és környékén volt és a kutatások első eredményeit mutatta be.

Az előadás rövid összefoglalóját tesszük közzé alább.

Klaus Humpert kutatásai nyomán kezdődött annak vizsgálata, hogy vajon a középkori Magyar Királyság területén is előre megszerkesztették-e a települések belterületét. A kutatás sikeréhez hozzájárult Busics Györgynek és munkatársainak az a felfedezése, hogy a középkori magyar királyi láb hossza 0,3186 m-nek felel meg, melyhez egy külön számítógépes program készítésével Csoma Péter Gergely, a Váci Egyházmegye informatikai vezetője nyújtott nagy segítséget.

Az elsőként vizsgált települések az ezer éve püspöki székhely Vác, valamint a közeli, és már a középkorban is kőtemplommal rendelkező Kisnémedi, Püspökszilágy, Váchartyán és Váckisújfalu voltak. Az eredményekről korlátozott számban vitairat céljával megjelent egy kötet is (Középkori településszerkesztés Vácott és környékén, 2024). Kiderült, hogy a középkori földmérésnek, azaz geometriának van egykorú (és ma már az interneten is elérhető) szakirodalma, ez azonban a történészek, régészek, földmérők figyelmét évszázadok óta elkerülte. Ezekből megtudható például, hogyan alakult át a római földmérés derékszögeken alapuló rendszerre, és lett belőle a tervezést-kimérést segítő, 300’ (láb) kiosztású, elvi négyzethálózat. Egyértelművé vált, hogy a középkori földmérők a geometriai és aritmetikai megoldásokban Isten teremtő tevékenységének a világban tapasztalható jellemzőiből felismerhető két fő elvét követték. Az egyik az igazságosság: például minden jobbágy-beltelek eredetileg 57.600 (négyzetláb) területű, ami az ókori eredetű heredium. A másik a változatosság: egy falun belül az egyébként egyforma méretű telkek között nincs két azonos alakú. Felszínre kerültek olyan tipikus megoldások is, amelyeknek ezidáig írott forrása még nem ismert (pl. az alappont rögzítése egyházi telek sarkaként, aranymetszés alkalmazásai). A templomok keletelésének szempontjai is régóta kutatás tárgyát képezik, és már látszik, hogy a helyi templom tájolása is része a település egészét meghatározó szerkesztésnek.