CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Az idei váci egyházmegyei turisztikai szezon nyitó eseménye volt a váci Nagyboldogasszony-székesegyház toronykilátójában létrejött „Az ég Veled!” című állandó kiállítás megnyitó ünnepsége. A kiállítás a kupola építészeti struktúráját, festészeti bravúrját és a freskókon ábrázolt alakokhoz kapcsolódó érdekességeket dolgozza fel különböző módokon, egyben elhelyezve a váci kupolát a világ jelentős kupolái között.A székesegyház árkádjai fölött a 25 méter magasban található teraszon gyülekeztek a meghívott vendégek, ahol egy rövid barokk zenei bevezetőt követően Marton Zsolt megyéspüspök köszöntötte Az ég veled! című, a váci Nagyboldogasszony-székesegyház tornyában kialakított állandó kiállítás megnyitóján a résztvevőeket.
A megyéspüspök elmondta, régi vágya volt a váciaknak, hogy a torony látogathatóvá váljon, amely a székesegyház felújításával valósulhatott meg 2025-ben. A kisharangoknak helyet adó, 38 méter magas torony gyönyörű váci panorámát kínál, a benne felfedezett helység tökéletes kiállító térré vált.
Miért foglalkozik az egyház a turizmussal és a művészettel? – tette fel a kérdést Marton Zsolt püspök, majd a választ is megadta: Azért, mert Isten nemcsak igaz és jó, hanem maga a szépség is. A művészetek, a kultúra, az Isten szépségét hivatottak megmutatni.
Biblia pauperumként a templomok falain található freskóábrázolások az írástudatlan tömegek számára az egyház, a Biblia tanítását voltak hivatottak a képeken keresztül bemutatni. A váci székesegyházban csodálatos képi világ tárul elénk, egyedülálló freskókkal, melyek hitünket, az egyház tanítását jelenítik meg – folytatta a püspök.
Franz Anton Maulbertsch freskóiban egy hitvallás mutatkozik meg, amely a kiállítótérben a kivetítésnek köszönhetően egészen közelről, feliratozva látható. A szenteket, apostolokat, szentéletű királyokat, szerzeteseket, de egyszerű embereket is ábrázoló freskó azt a hitet fejezi ki, hogy mindnyájan az ég lakóivá váltak, oda vágyódtak és ott hitünk szerint ott is vannak. Mi is erre vágyunk, mert az ég velünk van, és ennek szeretnénk hangot adni azáltal, hogy a művészet Isten szépségét megmutatva megérintheti minden jó szándékú ember szívét függetlenül attól, hogy vallásos vagy nem vallásos – zárta köszöntő beszédét Marton Zsolt megyéspüspök.
Gaylhoffer-Kovács Gábor művészettörténész, a kiállítás egyik kurátora elmondta, dr. Nagy Veronikával, a veszprémi múzeum igazgatójával mindketten művészettörténészek, szakterületük a barokk freskófestészet.
A kiállítás fókuszába Franz Anton Maulbertsch kupolafreskóját és a kupolát szerettük volna állítani, hogy megmutathassuk, mi az a csodálatos barokk illúzió, ami a kupolában megvalósul. Az illúzió szónak talán van egy kis negatív felhangja, mert tudjuk, hogy nem igaz, mégis úgy látjuk, mintha igaz lenne. A barokk illúzióban pontosan fordítva van. A régi művészek úgy alkották meg az illúziókat, hogy az érzékszerveken keresztül a szívig hatolnak, és tudjuk, hogy ez igaz, valós. Ilyen igazság a minket körülvevő szentek közössége, ezt fejezi ki Maulbertsch alkotása – mondta Gaylhoffer-Kovács Gábor.
Sütő Ferenc szobrászművész, a torony bronz plakettjeinek alkotója elmondta, a készülődést látván fogalmazódott meg benne, hogy szolgálatba kell állni, és ezek a kis plasztikák szolgálni szeretnék azt a helyet, ahonnan kitekinthetünk Vác szellemiségére és lelkiségére. A tornyokra és történetiségükre koncentrált azzal a céllal, hogy a látogatók vallási hovatartozásuktól függetlenül megismerhessék a székesegyház kilátótornyát körülvevő templomtornyokat.
A toronyban kilenc medalion került elhelyezésre, melyek segítségével a magasból beazonosítható többek között a Fehérek temploma, a görög templom és a piarista templom kettős tornya is.
***
A váci székesegyházban található Magyarország legjelentősebb kupolája. A kupolát díszítő freskó, amelynek címe a „Mennyország dicsősége”, közel ötszáz négyzetmétert tesz ki; „lakóit” Franz Anton Maulbertsch, a 18. század egyik leghíresebb osztrák festője festette, művészi bravúrral. A kupolafreskó gyönyörűen érzékelteti a megnyíló felhős égboltozatot, az azon átragyogó fénysugarakat változatos árnyalatokkal és színekkel, valamint több csoportban láthatjuk az Atyát, a Fiút és Szűz Máriát, angyalokkal körbevéve. Mellettük egyháztanítókat, szenteket, apostolokat is felfedezhetünk; összesen mintegy 150 alak található a váci kupola égboltja alatt.
***
„Az ég veled!” c. kiállítás Magyarország kormányának támogatásával a „Székesegyház Északi Tornyának Turisztikai Fejlesztése” című projekt keretében, pályázati támogatásból valósult meg.
Naponta reggel kilenc óra és este fél hét között látogatható, jegyek a bejáratnál QR-kód segítségével vagy a PüspökVác Látogatóközpontban vásárolhatók (Vác, Galamb u. 1.)
A püspöki palota és a székesegyház toronykilátója minden hónap utolsó szombatján ingyenes a váci lakcímkártyával rendelkező lakosok, látogatók számára.
Az ország 14 egyházmegyéjéből érkeztek családreferensek a PüspökVác Rendezvényközpontba az éves családreferens találkozóra március első hétvégéjén. A találkozón, amelyet „A kísérés kultúrája az egyházban” címmel tartottak, a jegyesoktatás, a gyermekvállalás és az aktív idősödés témájára helyezték a hangsúlyt az előadások és a csoportbeszélgetések.
A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
A Váci Egyházmegyei Családközpont pályázatot hirdet alsó, felső tagozatos és középiskolás diákok számára „Híd a generációk között” címmel. A pályázat célja, hogy a fiatalok műveiken keresztül bemutassák, hogyan látják a generációk közötti kapcsolatot, az idősek és fiatalok közötti kötelékeket, tanulságokat, közös élményeket vagy a múlt és a jelen találkozását.
Második alkalommal tartottak mentálhigiénés szakmai napot a Motiváció Képzési Műhelyben az Apor Vilmos Katolikus Főiskolával együttműködve március 7-én. A résztvevők a főiskola egykori és jelenlegi mentálhigiénés közösség- és kapcsolatépítő MA szakos hallgatói közül kerültek ki. A program célja, hogy találkozhassanak egymással, beszélgethessenek és emellett gyakorlat-orientált, sajátélményű egynapos képzésben részesüljenek a már gyakorló és jövőbeli mentálhigiénés szakemberek.2026. március 18. szerda
Ede és Sándor
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg,...
Összes program »