CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Először visszautasította a börtönlelkészi állást, mert nem vonzotta ez a terület. Azóta eltelt közel két évtized és még mindig a börtönben szolgál. Azt vallja, ez egy olyan hivatás, amit az ember nem kér, nem keres, viszont ha megkapja, akkor nagyon megszeretheti, mert a szeme előtt válik valóra, hogyan tudnak a bűnösök új életet kezdeni. Ez egy olyan ajándék, ami semmi máshoz sem fogható. Takács Péter állandó diakónussal, börtönlelkésszel Takács Bence beszélgetett a Lélekjelenlét podcast adásában.- Miért lettél börtönlelkész?
- Egy napon felhívott a márianosztrai plébános, nincs-e kedvem eljönni Márianosztrára főállású börtönlelkésznek. Először nemet mondtam, aztán mégis elmentem és megnéztem az intézetet, beszéltem az intézet parancsnokával, és egyszer csak bent találtam magam a falak és a rácsok mögött.
- Miért utasítottad vissza az ajánlatot?
- Soha nem vágytam ilyen jellegű szolgálatra, nem vonzott ez a terület. Végül az ébresztette fel a motivációmat, hogy mindig valódi lelkipásztori szolgálatot szerettem volna ellátni, állandó diakónusként a plébániai szolgálatban láttam a hivatásomat. A börtönben pedig megláttam, hogy ez egy valódi lelkipásztori szolgálat, pásztorként lehet jelen lenni a nyáj, a hívek körében.
- Neked ez tanúságtétel is egyben? Egy mindennapos olyan vállalt tevékenység, ami után nyugodtan tudsz elaludni, és azt mondod, hogy ma megtettem, amit hitem és lelkem szerint tenni kellett?
- Úgy érzem, hogy igen. Törekszem arra, hogy minden nap, minden szolgálat olyan legyen, amiben közvetíteni tudom azt a hitet, ami nekem megvan, ami bennem megvan. Ha erre nincs lehetőség, emberileg akkor is hozzátegyek valamit azoknak az életéhez, akik ott vannak.
- És ez téged erősít a hitben?
- Igen. Ferenc pápa azt mondta, amikor börtönbe látogatott, hogy azért nem ítéli el a börtönben lévőket, mert tudja, hogyha más családba született volna, ha máshogy alakult volna a fiatal kora, akár ő is kerülhetett volna börtönbe, ő is kerülhetett volna olyan társaságba, olyan helyzetekbe, mint azok az elítéltek. Megéli az ember bent, hogy azért, mert az ő bűnük papírozható, és egy bírósági ítéletbe belefoglalható, az nem feltétlen azt jelenti, hogy ők bűnösebbek, mint én vagy bárki más. Az az irgalom, amit megtapasztal az ember az Isten részéről a börtönben lévők felé, az az én számomra is erősítő és vigasz, mert ha nekik tud irgalmazni az Isten, akkor valószínűleg nekem is.
- A márianosztrai börtönről mit érdemes tudni? Hányan vannak, hogy működik? Van-e például napirendjük és hogy lehet beilleszteni a hitéleti tevékenységet?
- A márianosztrai az ország egyik legrégebbi intézete. 1858-ban alapították nők számára, 1949 óta azonban férfi börtön. Kicsivel több mint 500 fogvatartott van Márianosztrán mindenféle kategóriában, mindenféle bűncselekménnyel vannak elítéltek. A fogvatartottak a teljes társadalmat képviselik, akár származás, akár iskolázottság, akár foglalkozás tekintetében.
- Mi a napirendjük? Mikor kell fölkelniük, mikor van reggeli, utána milyen tevékenységi kör vár rájuk, vagy pedig annál szabadabb?
- Szigorú napirendjük van, amit a Büntetés-végrehajtási Intézet házirendjében szabályoz, nekem pedig ehhez kell alkalmazkodnom, és megtalálnom azokat a helyeket és lehetőségeket, amikor találkozhatok, foglalkozhatok a fogvatartottakkal.
- Jellemzően mi a fontos nekik? Az, hogy valaki meghallgassa őket, vagy tényleg elindul bennük a hit?
- A személyes beszélgetések viszonylag ritkán szólnak a hitről. Nagyon sokszor csak panaszkodni akarnak, a családi problémáikról szeretnének beszélni. Volt olyan, aki gyakorlatilag egyoldalú párkapcsolati terápiára járt hozzám, mert csak a vele tudtam beszélni, a párjával nem. Mások kifejezetten tanácsért jönnek, és olyan is van, aki csak őszintén szeretne beszélni valakivel.
- Tapasztaltál megtérést a börtönévek alatt?
- Van olyan, aki elindul a hitnek az útján. Azt, hogy megtérnek-e, nem tudhatom teljes bizonyossággal.
- Van arra lehetőséged, kapacitásod, energiád, hogy kövesd őket a börtönévek után is? Tehát akár személyes találkozásokkal, vagy egy-egy olyan jelzéssel, ami feléd üzenet, hogy mi történik velük?
- Nem szoktam keresni vagy követni őket, csupán véletlenszerű információk jutnak el hozzám. Időnként összefutok néhányukkal szabadulásuk után, akkor megbeszéljük, hogy a régi ismerősök közül tud-e valakiről valamit.
- Azoknál a személyeknél, akiknél tudod, hogy egy, kettő, három, nem tudom hány év múlva szabadulnak, ott te tudatosan foglalkozol azzal is, hogy segítsd őket majd visszaállni a normál kerékvágásba? Ha valaki mondjuk 5-6 évet bent ül egy bezárt helyen, akkor a világ azért nagyot változott 5-6 év alatt.
- Igen, és ez probléma, nehéz nekik felzárkózni. Van is bennük félelem ezzel kapcsolatban. De ez a terület, a szabadításra való felkészítés nem fér bele az időmbe és az energiámba. Ha valaki valami konkrét segítséget kér, akkor próbálok valamit tenni, de nem is nagyon vannak eszközeim arra, hogy valakit lakhatásban, munkakeresésben vagy bármi másban tudjak segíteni.
- Amikor először találkoztál olyannal, aki embert ölt, máshogy álltál hozzá?
- Nem.
- Miért nem?
- Nem szoktam vizsgálni azt, hogy ki mit követ el, vagy miért van bent. Az ő bűne, az ő terhe, az ő élettörténete. Úgy gondolom, hogy bőven elegendő annyit tudnom, amennyit meg akar osztani.
- Amikor szentmise van, hitélet van, akkor érzékelhető, vagy volt arra példa, hogy valaki megtért és kérte a keresztséget?
- Most abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy már a harmadik katekumenünk készül húsvétkor a keresztségre. Tavaly húsvétkor is kereszteltünk, korábban is volt már egy keresztelkedőnk. Többen járulnak elsőáldozáshoz, mert ezt a generációt gyerekkorban megkeresztelték. A hitoktatás viszont már sokuknál kimaradt. Akik elsőáldozók voltak gyerekkorukban, de nem gyakorolták, azokat is föl kell készíteni újra a szentáldozásra. Tehát van szentségi katekézisünk is.
- A beszélgetés elején azt mondtad, először nemet mondtál erre a szolgálatra. Most, ha visszatekintesz, mennyire lehet igen?
- A börtönlelkészség szerintem egy olyan hivatás, amit az ember nem kér, nem keres, viszont ha megkapja, akkor nagyon-nagyon bele lehet szeretni. Ténylegesen látni azt, ami az evangéliumban le van írva, hogy a bűnösök új életre kelnek, egy olyan ajándék, ami szerintem semmi máshoz nem fogható. Jézus mondja, hogy aki kér, az kap. Én kértem, hogy lelkipásztori szolgálatot láthassak el. Nem azt kaptam, amit kértem, de sokkal jobbat kaptam, mint amire számítottam.
Az adás ide kattintva elérhető a Spotify felületén is!
A Lélekjelenlét a Váci Egyházmegye 2025 áprilisában indult podcastje, melyben egyaránt foglalkozunk hétköznapi és egyházi kérdésekkel, kihívásokkal, és igyekszünk azokra hiteles példákat felmutatva, keresztény hitünk mentén választ találni.
A Váci Egyházmegye idén ünnepli fennállásának ezeréves évfordulóját. Az ünnep részeként kerül bemutatásra az EGYÜTT ÉPÍTJÜK! c. misztériumjáték, amely több képben kíséri végig a nézőket az egyházmegye történelmén a szentistváni alapítástól a 20. századig.
Dunántúli szakrális helyeket látogatott meg a Váci Egyházmegye hitoktatóinak egy csoportja, közel hatvanan keltek útra. Különlegesség volt ezúttal, hogy a hitoktatókkal házastársaik is velük tartottak erre a zarándoklatra. A zarándoklat lelki vezetője Balogh László atya, a Váci Egyházmegye hitoktatási referense volt.
A Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. közös szervezésében 13. alkalommal elinduló Boldogasszony-zarándokvonatot és több mint 800 utasát Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte, majd Marton Zsolt váci megyéspüspök, a zarándokvonat lelki vezetője áldotta meg május 21-én a budapesti Keleti pályaudvaron.
Michael Wallace Banach érsek, pápai nuncius nagyon pozitívan értékelte a magyar katolikus iskolák munkáját a II. Lumen Educationis – Katolikus Oktatási Innovációs Konferencián tartott előadásában. Az eseményen a munkaerőpiac és az oktatás kapcsolata volt a fő téma, de a nap zárásaként átadták a Katolikus Innovációs Díjakat, valamint megünnepelték a Váci Egyházmegyében 10 éve működő Családi Életre Nevelés program jubileumát. A Szent Mihály Intézményfenntartó sajtóanyagát közöljük.2026. május 24. vasárnap
Eliza és Eszter
Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk:...
Összes program »