CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, keresztútjának, halálának és temetésének napja. Az Egyház – ősrégi hagyomány alapján – ezen és a következő napon egyáltalán nem mutat be szentmiseáldozatot. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust jelképző oltár teljesen dísztelen: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. A nagypénteki szertartást Marton Zsolt megyéspüspök vezette a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az asszisztenciát a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították.A szertartás kezdetén Marton Zsolt püspök piros miseruhában, némán vonult az oltárhoz a szeminaristákkal, ministránsokkal, diakónusokkal, majd leborultak az oltár előtt.
Az ószövetségi olvasmány Izajás próféta könyvéből (Iz52,13-53,12), az Úr Szolgájának szenvedéséről szólt, akinek áldozatát Isten elfogadta. A szenvedő szolga a Messiás előképe.
A szentleckében, a Zsidókhoz írt levélben (Zsid 4,14–16; 5,7–9) Krisztus, mint az új szövetség igaz és tökéletes főpapja jelent meg előttünk, majd János evangéliuma alapján a Passió drámai módon idézte fel Krisztus kínszenvedését, halálát és sírba tételét.
Marton Zsolt püspök szentbeszédében arról beszélt, hogy Jézus Isten szenvedő szolgája volt, akit rablógyilkosok között feszítettek keresztre és gazdagok mellé temettek. Mégis Jézus, az örök főpap, aki bemutatja életáldozatát a kereszt oltárán. Pilátus előtt állva nem mentegette magát, hallgatásával is tanúságot téve az evangéliumról. Felidézte, hogy ugyanaz a tömeg, amely virágvasárnap hozsannával fogadta, nagypénteken azt kiáltotta, feszítsd meg!
Krisztus keresztjében benne van a mienk is, értelmet adva a keresztnek, szenvedésnek, megpróbáltatásnak. Öleljük át az értünk szenvedő Krisztust – mondta a püspök.
Lélekben a kereszt alatt állva, az egyetemes könyörgések az Egyház tagjaiért és az egész világért szóltak: minden hívőért, a keresztségre készülőkért, a keresztények egységéért, az Ószövetség népéért, a zsidókért, az Egyháztól elszakadtakért, a nem hívőkért, valamint az ország, a társadalom, a világ vezetőiért és különösen a szenvedőkért.
Az igeliturgia után háromszor hangzott fel a templomban: „Íme a szent keresztfa, rajta függött valaha a világnak váltsága!” Majd Krisztus keresztje egyre beljebb haladt a templomhajón át a szentélybe. A hívek a kereszt elé járulva térdhajtással fejezték ki tiszteletüket a megfeszített Krisztus előtt.
A kereszthódolat után a szentáldozás következett. A zárókönyörgés elmondása után a liturgia befejeztével a püspök az asszisztenciával teljes csendben távozott a templomból. Ettől kezdve a hívek egészen a feltámadási szertartás kezdetéig csendben, imádkozva virrasztanak Jézus sírja mellett.
A szertartáson közreműködött a Váci Székesegyház kórusa Varga László karnagy vezényletével.
„Alapkövek – A csillagösvény valósága” címmel tartotta meg akadémiai székfoglalóját Horváth Szilárd a Pesti Vigadóban rendezett ünnepi eseményen. A Búzaszem Iskola vezetője bemutatta az intézmény nevelési hátterét, amelyből mindenki megismerhette, hogy miként illeszthető be ma is a népművészet az oktatásba. A Szent Mihály Intézményfenntartó (SZEMI) oldaláról osztjuk tovább a hírt.
Egy évvel ezelőtt, 2025 húsvétján indult a Váci Egyházmegye Lélekjelenlét podcast csatornája. Az induló műsor első vendége Marton Zsolt megyéspüspök volt, akárcsak most, az első évforduló alkalmából. Mai műsorunk különlegessége, hogy Püspök atya azokra a kérdésekre válaszol, amelyeket a hívek küldtek meg számunkra a facebook posztban szereplő felhívásunkra. A kérdések között a személyes kérdések mellett vannak papi, püspöki hivatásához kapcsolódóak, érkeztek a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatos konkrét kérdések, valamint az Egyházról általában és az aktuális kihívásokról.
A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Marton Zsolt megyéspüspök a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatta be a nagyszombati húsvéti vigília szertartását, amelyen a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították az asszisztenciát. A főpásztor szentbeszédében a Római levél gondolatait emelte ki a keresztségben új életre támadt emberről hangsúlyossá téve ezúttal a húsvéti szertartásban megújított keresztségi fogadalmakat.2026. április 17. péntek
Rudolf
IC "-//W3C//DTD HTML 4.01//EN" "http://www.w3.org/TR/html4/strict.dtd"> Index of /rss Index of /rss NameLast modifiedSizeDescription Parent Directory - 2/2026-04-15 15:51 - android.php2026-04-15 15:50 6.3K evmail.gif2021-04-02 12:36 3.6K ...
Összes program »