Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, keresztútjának, halálának és temetésének napja. Az Egyház – ősrégi hagyomány alapján – ezen és a következő napon egyáltalán nem mutat be szentmiseáldozatot. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust jelképző oltár teljesen dísztelen: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. A nagypénteki szertartást Marton Zsolt megyéspüspök vezette a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az asszisztenciát a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították.

A szertartás kezdetén Marton Zsolt püspök piros miseruhában, némán vonult az oltárhoz a szeminaristákkal, ministránsokkal, diakónusokkal, majd leborultak az oltár előtt.

Az ószövetségi olvasmány Izajás próféta könyvéből (Iz52,13-53,12), az Úr Szolgájának szenvedéséről szólt, akinek áldozatát Isten elfogadta. A szenvedő szolga a Messiás előképe.

A szentleckében, a Zsidókhoz írt levélben (Zsid 4,14–16; 5,7–9) Krisztus, mint az új szövetség igaz és tökéletes főpapja jelent meg előttünk, majd János evangéliuma alapján a Passió drámai módon idézte fel Krisztus kínszenvedését, halálát és sírba tételét.

Marton Zsolt püspök szentbeszédében arról beszélt, hogy Jézus Isten szenvedő szolgája volt, akit rablógyilkosok között feszítettek keresztre és gazdagok mellé temettek. Mégis Jézus, az örök főpap, aki bemutatja életáldozatát a kereszt oltárán. Pilátus előtt állva nem mentegette magát, hallgatásával is tanúságot téve az evangéliumról. Felidézte, hogy ugyanaz a tömeg, amely virágvasárnap hozsannával fogadta, nagypénteken azt kiáltotta, feszítsd meg!

Krisztus keresztjében benne van a mienk is, értelmet adva a keresztnek, szenvedésnek, megpróbáltatásnak. Öleljük át az értünk szenvedő Krisztust – mondta a püspök.

Lélekben a kereszt alatt állva, az egyetemes könyörgések az Egyház tagjaiért és az egész világért szóltak: minden hívőért, a keresztségre készülőkért, a keresztények egységéért, az Ószövetség népéért, a zsidókért, az Egyháztól elszakadtakért, a nem hívőkért, valamint az ország, a társadalom, a világ vezetőiért és különösen a szenvedőkért.

Az igeliturgia után háromszor hangzott fel a templomban: „Íme a szent keresztfa, rajta függött valaha a világnak váltsága!” Majd Krisztus keresztje egyre beljebb haladt a templomhajón át a szentélybe. A hívek a kereszt elé járulva térdhajtással fejezték ki tiszteletüket a megfeszített Krisztus előtt.

A kereszthódolat után a szentáldozás következett. A zárókönyörgés elmondása után a liturgia befejeztével a püspök az asszisztenciával teljes csendben távozott a templomból. Ettől kezdve a hívek egészen a feltámadási szertartás kezdetéig csendben, imádkozva virrasztanak Jézus sírja mellett.

A szertartáson közreműködött a Váci Székesegyház kórusa Varga László karnagy vezényletével.