Az emberi élet védendő, és ebbe beletartozik a saját életünk is. A statisztika szerint a nyolcvanas évektől csökken az öngyilkosságok száma, évente mégis 1500-1600 ember önkezével vet véget az életének. Milyen döntések, események sorozata vezet az öngyilkossághoz, vannak-e látható jelei, hogyan előzhetők meg ezek a fájdalmas tragédiák? A Lélekjelenlét vendége a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének oktatója, Fodor-Szlovencsák Katalin, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, valamint Monostori László morálteológus, a budapesti Szent Margit plébánia plébánosa.

Elengedhetetlen, hogy rögtön az elején megbeszéljük, mi az öngyilkosság?

Fodor-Szlovencsák Katalin: Az élet szokásos problémáira adott túlzott, speciális reakciónak, és a tettet megelőző krízisállapotnak tekintjük ezt a cselekedetet. Közös azokban, akik ezt a tettet végrehajtják, maga a reakció, illetve az a mód, ahogy ezt elkövetik.

Az egyház miként, hogyan tekint az öngyilkosságra?

Monostori László: Az ötödik parancsolat azt jelenti, minden emberi élet védendő, a saját életem is. A mai gondolkodás szerint, ami az enyém, azzal én rendelkezem. Felteszem a kérdést, tényleg enyém az élet? Nem én alkottam, magam is ajándékba kaptam. Az egyház azt vallja, az emberi életnek nagyon komoly értéke van és egyedül Isten az élet és a halál ura. Nem mi döntjük el, meddig szeretnénk élni, hanem Isten, akinek a kezében vagyunk mindnyájan. Ilyen szempontból minden életellenes cselekedet, akár másik személy ellen, akár saját magam ellen, kerülendő, az egyház tanítása szerint bűn. Bűnről akkor beszélhetünk az egyén szempontjából, hogyha valaki tudva, akarva súlyos dologban vét Isten parancsolata ellen. Azt, hogy valaki mennyire tudatosan, mennyire akarva, milyen körülmények, nyomások, pszichés nehézségek közepette jut arra a döntésre, hogy véget vessen az életének, kívülről nem tudjuk megítélni. Azt sem, hogy esetleg az utolsó lélegzetvételekor nem-e kér bocsánatot az Úrtól. Amit tehetünk, ha valaki öngyilkos lesz, hogy imádkozunk érte szeretettel, és dolgozunk azért, hogy ilyen tragikus és végzetes döntéssel minél kevesebben vessenek véget az életüknek.

Milyen arányban van jelen ma az öngyilkosság a társadalomban, és vannak-e veszélyeztetettebb társadalmi csoportok?

Fodor-Szlovencsák Katalin: Magyarországon az 1980-as évek óta az öngyilkos halál csökkenőben van, tavaly körülbelül 1500-1600 ember vetett önkezével véget az életének és körülbelül 25-30 ezer ember kísérelte meg. Azonban a 14 és 25 év közötti fiatalok vezető haláloka az öngyilkosság, és az idős korosztályban is magas az öngyilkosok száma.

Hogy alakul a beszédmód az öngyilkosságról az egyházi közösségekben?

Monostori László: Sajnos a keresztény közösségekben is előfordulhat öngyilkosság, a lelki nehézségek, depresszió keresztényeket is érinthet.

Nem olyan rég egy papi öngyilkosság híre is megrázta a közbeszédet, hogy egy keresztény embernek, egy papnak is lehetnek lelki nehézségei.

Monostori László: Nem ismertem az atyát, aki öngyilkos lett, de akik ismerték, azt mondták, hogy nem látszott rajta. De hát honnan tudjuk, hogy ez nem csak egy álarc? Honnan tudjuk, hogy mi van mögött? A közösségnek lehet megtartó ereje akkor, ha őszinték vagyunk egymással, álarcok nélkül, ahol a nehézségekről is tudunk beszélni, és akinek nehézségei vannak nem megbélyegzést kap, hanem segítséget.

Milyen lelkiállapot előzi meg a cselekvést?

Fodor-Szlovencsák Katalin: A kiváltó okok semmiben sem különböznek az élet egyéb szokásos veszteségeitől. A vezető érzés a kiszolgáltatottság, kilátástalanság, reménytelenség érzése, sokszor depresszióval is találkozunk. Beszűkülnek a cselekvési lehetőségek, nagyon gyakran megszüntetik a szociális kapcsolataikat és elszigetelődnek. Erős szorongás, pánikzavarok, öngyógyításként alkohol, gyógyszervisszaélés is megjelenhet. A férfiakra jellemző az impulzív viselkedés is.

Miért védjük az életet mindenek felett? Hogy mondhatjuk azt, hogy még a leginkább szenvedéssel teli élet is jobb, mint a nem élet?

Monostori László: Nekünk keresztényeknek van egy plusz kapaszkodónk, hogy a szenvedésben megélt élet is lehet értékes. Fel tudom a szenvedéseimet ajánlani másokért. Ne feledjük, Jézus nem azt ígérte, nem lesz betegség, meg szenvedés. A kérdés az, mit kezdünk ezekkel a nehézségekkel, és tudunk-e akkor is igent mondani Istenre, az életre, amikor nehéz.

Egy közösségnek van-e felelőssége abban, hogy ezek az öngyilkossági mutatók csökkenjenek?

Fodor-Szlovencsák Katalin: A felelősséget az egyén tette fölött nyilvánvalóan senki sem veheti át, de a figyelem a másik ember iránt védelmet jelent. Minél több fórumon vagy színtéren tudunk egymáshoz kapcsolódni, annál több lehetőségünk lesz arra, hogy egymást megismerjük. Sajnos Magyarországon elmagányosodást tapasztalunk, tehát mindenkit bátorítanék egy kezdeményezőbb attitűdre. Ez sokszor gyanakvással tölti el az embereket, de azt gondolom, alapvető emberi attitűdünk, hogy szeretjük, ha szeretnek minket, odafigyelnek ránk, és könnyen föl lehet ebben oldódni. Merjünk kezdeményezni, mert egy kérdést megér, legfeljebb a másik nem akar beszélgetni.

Említetted Laci atya, van olyan tapasztalatod a lelkipásztori munkádból, amikor sikerült valakit visszafordítani.

Monostori László: Van, és ebből van több hála Istennek. Papként nyilván sok olyan személlyel találkozom, aki a kísérletig sem jut el, csak a gondolatig, és óriási öröm, amikor valakinél azt látom, túljut a mélyponton, és újra fény van az életében. Gyakran első találkozási pont vagyok egy nehézségekkel küzdő személy életében. Sokaknak elég egy közös beszélgetés és tudunk előre lépni, de hogyha nem tudunk, akkor szakemberhez irányítom az illetőt.

Előfordul, hogy bejön valaki a gyóntatószékbe, nincs is megkeresztelve, nem is hívő. Köszön, hogy jó napot kívánok, és megkérdezi, tudunk-e beszélgetni. Néha csodálom, a Szentlélek hogyan irányítja a dolgokat, hogyan tudok olyan személyeknek is a segítségére lenni, hogy esetleg nem is tartozik a hívő közösségünkhöz. Isten ilyenkor is fel tud használni eszközül.

Milyen imádság vagy szentírási részlet vagy egy szentnek az életéből vett momentum van, ami egy öngyilkossági gondolatokkal küzdőnek vagy az öngyilkos hozzátartozójának segíthet?

Monostori László: Isten irgalmas. Nincs olyan nagy bűn, amit Isten ne tudna megbocsátani, hogyha őszinte szívvel hozzá fordulunk. Nincsen teljesen elrontott élet. Mindig lehet javítani, mindig lehet jobbá tenni. Volt már, hogy öngyilkos gondolatokkal küzdőt megkértem, imádkozzon értem. Adtam neki egy feladatot, egy olyan dolgot, amiért talán érdemes élnie, mert én számítok az imáira. Biztatnék mindenkit, imádkozzunk azokért, akik nehézségekkel küzdenek, akik mélyponton vannak, akik fontolgatják az öngyilkosságot, mert végső soron mindannyian Isten kezében vagyunk. Isten hatalmas, tud segíteni. Lehet, a legmélyebb ponton is találkozni Isten szeretetével.

 Az adás ide kattintva elérhető a Spotify felületén is!

A Lélekjelenlét a Váci Egyházmegye 2025 áprilisában indult podcastje, melyben egyaránt foglalkozunk hétköznapi és egyházi kérdésekkel, kihívásokkal, és igyekszünk azokra hiteles példákat felmutatva, keresztény hitünk mentén választ találni.