CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Dunántúli szakrális helyeket látogatott meg a Váci Egyházmegye hitoktatóinak egy csoportja, közel hatvanan keltek útra. Különlegesség volt ezúttal, hogy a hitoktatókkal házastársaik is velük tartottak erre a zarándoklatra. A zarándoklat lelki vezetője Balogh László atya, a Váci Egyházmegye hitoktatási referense volt.A három napos zarándoklat első úticélja Győr városa volt, ahol a Szent István király által alapított Nagyboldogasszony-székesegyházat keresték fel elsőként. A székesegyház háromszoros búcsújáró hely: itt található a Szent László-herma, a Könnyező Szűzanya kegykép és boldog Apor Vilmos püspök sírja.
A program a Káptalandombon található Szent László Látogatóközpontban folytatódott, mely magába foglalja a Püspökvárat, annak toronykilátóját, az Egyházmegyei Kincstárat és a Boldog Apor Vilmos emlékkiállítást.
Magyarország egyik legszebb barokk belvárosát a Dunakapu tér, a Frigyláda szobor, a régi Városháza, a Széchenyi tér és a bencés gimnázium érintésével városnéző séta során fedezte fel a zarándokcsoport.
Nem maradhatott ki az egyik legjelentősebb Árpád-kori temploma, a román stílusú Szent Jakab apostol templom, melynek fővédőszentje Szent Jakab apostol, a zarándokok védőszentje. Szentmise után tovább folytatták útjukat.
Másnap reggel Fertődre utaztak, hogy bejárják Magyarország legnagyobb és legpompásabb főúri rezidenciáját. A barokk-rokokó Eszterházy-kastély a Világörökség része. A mesés kastély megtekintése után a leghűségesebb város, Sopron kincseivel ismerkedtek. Közösen felkeresték a Szent György templomot és a Kecske templomot, továbbá lehetőség nyílt a Storno-ház bútor- és dísztárgy gyűjteményének megtekintésére és a Tűztorony megmászására. Este a domonkosok Szent Júdás Tádé templomában vettek részt a szentmisén.
Harmadik nap reggel a csornai premontrei apátságba indult a zarándokcsoport. A barokk épületegyüttes és a premontrei rend 900 éves történetét bemutató kiállítás nagy hatást gyakorolt a csoportra. Végül a Pannonhalmi Főapátságba érkeztek. Magyarország első egyházi intézménye ma a bencés kongregáció hazai központja. A szentmise után bejárták az épületegyüttest a Szent Márton bazilika, az altemplom, a Porta Speciosa (ékes kapu) és a kerengőfolyosó érintésével.
A hitoktatók nagy örömmel fogadták a magyarországi zarándoklat hírét. Korábban kivétel nélkül külföldön található kegyhelyekre látogattak, idén először szerveztek hazai zarándoklatot. Horváth Antal feleségével nagy várakozással fogadta a zarándokutat, mert olyan helyekre is eljutottak, amelyek egyébként nem látogathatók. Ilyen a bencés kolostor gótikus káptalan terme, hiszen ma is működő intézménynek ad otthont. Mégis a csornai premontrei templom kegyképe, a rábaközi Szerecsen Madonna volt rá a legnagyobb hatással, amelynek fő búcsúja május utolsó vasárnapja.
Méhes Zsuzsa nagyon örült, hogy a férje is részt vehetett és megtapasztalhatta, hogy egy-egy lelkigyakorlat, zarándokút mekkora élményt jelent. A közös szentmisék, az idegenvezetés, a Szent László - herma, a Könnyező Szűzanya kegykép különleges élmény volt számára.
Lelkileg gazdagodva, sok olyan helyet láttunk, ahol korábban még nem jártunk. Komolyan imádkoztunk a buszon, rászántuk az időt, hogy lélekben megújuljunk - mondta Fülöp Krisztina hitoktató. Férje, Papp György fiatalkorában már járt ezeken a helyeken, és azt mondta, rengeteg újdonságot látott, jó volt a társaság is. Mindketten feltöltődve érkeztek haza a zarándoklatról.
Petyerák Melinda szintén a férjével vett részt a zarándoklaton. Fizikai és lelki feltöltődésben volt részünk, Balogh Laci atya prédikációi nagyon tetszettek. Lelkileg teljesen feltöltődtem, jó volt a szervezés és a zarándoktársakkal az együttlét. A csornai apátságot nem ismertük, örülünk, hogy megnézhettük – tette hozzá a férje, Sali Norbert, állandó diakónus.
A zarándoklatot a Via Sacra utazási iroda segítette.
Fotó: Via Sacra utazási iroda Facebook oldala
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 27. hétfő
Liliána és Olga
Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet....
Összes program »