CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Közös családi lelkinapot rendezett június 6-án, szombaton Szalmatercsen a Váci Egyházmegye Irgalmas Jézus Cigánymissziója, valamint a Beer Miklós nyugalmazott püspök által alapított Szent Ferenc Szegényei Alapítvány. A programon tizenkét településről vettek részt családok. Bágya János, cigánypasztorációs referens írását olvashatják.Püspöki szentmise és ünnepi köszöntések
A rendezvény délelőtt 11 órakor püspöki szentmisével kezdődött, amelyet Beer Miklós nyugalmazott váci püspök mutatott be. A szentmise kezdetén Kapás Attilla plébános megemlékezett a település hőseiről az ilyenkor szokásos hősök napja alkalmából.
Homíliájában a nyugalmazott püspök a tizenkét éves Jézus elhivatottságáról elmélkedett. Kiemelte, hogy Jézus milyen fiatalon felismerte az Úr akaratát, miként engedett a Lélek hívásának, és mekkora vágy élt benne az írások megismerése, valamint mennyire szívesen hallgatta a tanításokat. Beer Miklós személyes kérdésekkel is fordult a jelenlévőkhöz: megszólította az idén tizenkét éves fiatalokat, de egyben a felnőtteket is, akiktől kérte, idézzék fel saját egykori fiatalkori lelkiállapotukat. Örömét fejezte ki, hogy ennyi év után is tevékenyen vannak jelen az Úr házában.
A szentmise végén ünnepi köszöntésekre került sor. Bágya János, az Irgalmas Jézus Cigánymisszió vezetője, valamint Szentes Dezső, Szalmatercs polgármestere köszöntötte Beer Miklós püspököt születésnapja és papi gyémántmisés évfordulója alkalmából.
Ezt követően Csák András atya, a Váci Egyházmegye cigánymissziós lelkésze üdvözölte a megjelent közösségeket. Az eseményre Balassagyarmat, Cered, Dejtár, Erdőkertes, Karancsság, Kálló, Rimóc, Ságújfalu, Szalmatercs, Szécsény, Szilaspogony és Zabar településekről érkeztek családok.
Közös ebéd, tánc és imádság
A liturgiát közös ebéd és számos program követte. Isten dicsőségére és lelkük vidámságára a jelenlévők öröménekeket énekeltek András atya vezetésével, amit a dejtári srácok, Suhaj Sebestyén és Tóth Levente gitárjátékával kísért.
Roma népi táncelőadással színpadra lépett a Boldog Ceferino Napközbeni Gyermekfelügyelet Hálózat dejtári és kállói csoportja, amelyet követően táncra perdült a jelenlévők apraja-nagyja. A hagyományőrző programok után a lelkinap az Irgalmasság rózsafüzérének közös elimádkozásával zárult.
Forrás és fotó: Bágya János, cigánypasztorációs referens
Augusztus végére, az idei jubileumi Ars Sacra második sajtótájékoztatójára készült el az a kis ünnepi album, amely a keresztény összművészeti fesztivál elmúlt húsz évének történetét foglalja magában bőséges képanyaggal. Ezúttal is a városmajori Jézus Szíve kistemplom adott otthont a „hangoló” eseménynek. A jubileumi programsorozatra szeptember 12. és 20. között kerül sor.
A mohácsi Fogadalmi templomban augusztus 29-én helyezték el a mohácsi csata tömegsírjaiból feltárt aprócsont-maradványokat tartalmazó urnát. A templom mellett, a Széchenyi téren tartott szentmise főcelebránsa Székely János püspök, az MKPK elnöke volt, homíliát Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mondott. A Magyar Kurír tudósítását olvashatják.
A Váci Egyházmegye alapításának ezredik évfordulója alkalmából szeptember 19-én nagyszabású családi és ifjúsági napot tartanak Vácon. A rendezvény fénypontja az Együtt építjük! című, tizenöt képből álló történelmi misztériumjáték lesz, amelyet plébániai közösségek és csoportok adnak elő a székesegyház előtti színpadon. A darab írójával és rendezőjével, Meskó Zsolttal beszélgetett a Magyar Kurír munkatársa.
A mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából a Váci Egyházmegyei Könyvtár ötrészes előadás-sorozattal emlékezett meg történelmünk egyik legmeghatározóbb eseményéről. A "Mohács 500" című Könyvtári Esték nemcsak a korszak általános történeti kérdéseit tekintették át, hanem külön figyelmet fordítottak a Váci Egyházmegye múltjával és szerepével való kapcsolódásokra is. Ennek a soroaztnak azt az előadását idézzük most fel részletesebben a mohácsi csata 500. évfordulóján, amelynek témája Brodarics István, egykori Váci püspök élete és munkássága, azon belül a csatáról szóló visszaemlékezése volt, amely az 1526-os események egyik legfontosabb írott forrása.2026. szeptember 1. kedd
Egon és Egyed
Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így...
Összes program »