Egyházközségünk pünkösdi zarándoklata évekkel ezelőtt a csíksomlyói zarándoklathoz kapcsolódva indult el. Idén, a Váci Egyházmegye ezeréves jubileumának évében az „Élő Kövek” katekézisek elmélkedései vezettek bennünket.

A hároméves lelki zarándokút mérföldkövéhez közeledve érdemes visszatekintenünk. Marton Zsolt püspök atya gondolatai mentén tudatosíthatjuk, hogy nem egy folyamat végéhez érkezünk, hanem egy új valóság kezdetéhez.

Együtt elmélkedtünk azon, hogyan követhetjük keresztény népként Krisztust. Együtt építve, emlékezve, örvendve és szenvedve jártuk végig utunkat, miközben a csendben szemlélhettük a teremtett világ csodáit.

Az első állomáson a közösség építésén elmélkedtünk, hiszen az Egyház igazi építőkövei mi magunk vagyunk, akik Krisztus lelki egyházát építjük. A közösségben való előrehaladás alapvető feltétele az egység építése. Egyházmegyénk jelmondata is ezt fejezi ki: „Együtt építjük!” Célunk, hogy Isten országát építsük – Istennel és egymással közösségben.

A második állomás a történelmi múltra emlékeztetett, amely nem lezárt emlék, hanem erőforrás: elődeink hűsége és kitartása ma is utat mutat számunkra.

A harmadik állomás elmélkedése során a Szentlélek hét ajándékáért imádkoztunk.

A negyedik állomáson a közösségről elmélkedtünk. Fontos, hogy közösségeinkben ápoljuk a szeretetteljes emberi kapcsolatokat, mert az ember igazán akkor lehet boldog, ha megélheti, hogy szerethet és szeretve van, törődhet másokkal és vele is törődnek.

Az ötödik állomás elmélkedése arról szólt, az egyháznak reményt kell adnia a világnak. Ha a világban sötétség van, akkor a világosságot Krisztus közössége tudja elhozni. Isten nem magányosan, külön-külön vár minden embert magához, hanem együtt, közösségben szeretné, hogy visszatérjünk hozzá.

A hatodik állomáson együtt szenvedtünk Krisztussal. A Feltámadott Jézus üzenete az evangélium, az örömhír meghirdetése. Hiteles közösségi tapasztalattal lehet közösségi egyházat építeni. Menjünk mi is a szegényekhez, a nehéz társadalmi helyzetűekhez, a rászorulókhoz, a betegekhez, a sírókhoz, azokhoz, akik hiányt szenvednek valamiben.

Az utolsó, hetedik állomáson az Oltáriszentségről elmélkedtünk. Az Egyház láthatatlan középpontja az Eucharisztia: Jézus Krisztus valóságos teste és vére. A vele való személyes közösségből árad ki minden hiteles közösségi élet az Egyházban és a világban. Ha Jézus köztünk és bennünk él, akkor életünk részesévé válik a Szentháromság közösségének. Jézus azért jött el közénk, hogy meghívjon bennünket arra az életre, amelyre kezdettől fogva meghívást kaptunk: a Szentháromság közösségébe.

Szeretnénk egyre inkább Isten országának, a Mennyei Atya házának valóságában élni, hogy tanúságtételünkkel, szavainkkal, tetteinkkel és életünkkel minden embert meghívjunk, és így az egész emberiség hazatalálhasson igazi otthonába.

Az út végén együtt ünnepelve adhattunk hálát Istennek a megtett út ajándékaiért és a szeretetteljes zarándokfogadásért és köszönetünket fejezzük a Követ Kőre Egyházközségekért Alapítványnak és támogatóinak és mindazoknak, akik imáikkal kísérték zarándoklatunkat.