Szombat – a fohász és az elcsendesedés napja

A búcsú szombati programjai a mély áhítat és a közösségi ima jegyében teltek. Különösen felemelő pillanata volt a napnak a férfiak térdeplő rózsafüzér imádsága, amely megmutatta a hit erejét és a férfias tanúságtételt.

A zarándokok lelki töltekezését ezen a napon két szentmise és a csendes szentségimádás tette teljessé, amikor a hívők Krisztus jelenlétében, személyesen is letehették a mindennapok terheit.

Vasárnap – zarándoklat a kálváriára és ezüstmise

A vasárnapi ünnepi események egy szimbolikus zarándoklattal kezdődtek. A hívő közösség a bazilikából indult gyalogos zarándoklatra a kálvária felé, megjelenítve a legalapvetőbb keresztény igazságot: mindannyian úton lévő zarándokok vagyunk ezen a földön, tartva az örökkévalóság felé.

A hívők nem üres kézzel indultak útnak: a közösség magával vitt egy, a bazilikából származó keresztet, amelyet a résztvevők egymást váltva, együtt vittek. Ez a közös kereszthordozás kézzelfoghatóvá tette a Krisztussal való sorsközösséget és azt a megrendítő valóságot, hogy

földi életünk küzdelmeiben nem vagyunk egyedül – a kereszthordozásunk közös Krisztussal és egymással is.

Ez a zarándokút adott méltó felvezetést az ünnepi szentmisének, amely kettős ünnep volt: Csóka János pappá szentelésének 25. évfordulóját, azaz ezüstmiséjét ünnepelte a hívő közösség.

A pálos szerzetes prédikációjában a keresztény lét legmélyebb kérdéseire kereste a választ, elindítva a jelenlévőket a feltétel nélküli bizalom útján.

A sátán legnagyobb bosszúsága: a határtalan szeretet

Csóka János a legsúlyosabb kérdéssel indította szentbeszédét: Kell-e nekünk az Isten? Isten válasza az emberi elutasításra nem a büntetés, hanem a megtestesülés.

Eljön közénk, velünk marad, még akkor is, ha a világ sokszor elutasítja, vagy „megöli” őt. Isten szeretete határtalan és megbonthatatlan.

A prédikáció egyik legerősebb gondolata a sátán és Krisztus küzdelméről szólt: a sátán legnagyobb bosszúsága éppen az, hogy Jézus még a halálában is szeretett. A gonosz megkínozta és megölte őt, abban a hitben, hogy így kiolthatja a szeretetet – ám

Jézus szeretve lépett át az örök valóságba. A halál feletti győzelem a szeretet győzelme volt.

Sebzettségünk: a találkozás helye Krisztussal

Jézus sebei nem a vereség, hanem a jelenlét és a határtalan szeretet kifejeződései. Mindannyiunknak vannak sebzettségei, hiányai és kudarcai. Ám sebeink nem a végzetet jelentik, hanem azokat a pontokat, ahol érintkezni tudunk Jézussal – hangsúlyozta Csóka János atya.

Szenvedéseink lehetőségek arra, hogy átalakítsuk őket szeretetté. Ez egy belső döntésen múlik: hogyan fogadjuk el a keresztet?

Ha már megkaptuk, ne teherként hordozzuk, hanem ajánljuk fel Istennek.

Szintet lépni a szeretetben

Az áldozat mércéje: szeretetünk nagysága; abban mutatkozik meg, mekkora áldozatot vagyunk képesek hozni a másikért. Életünk keresztjei valójában lehetőségek arra, hogy jobban szeressünk.

Csóka János egy gyönyörű útravalót is adott a híveknek: „Ha szeretnél szép lenni, szeress jobban!” A legnagyobb lépéseket és a legnagyobb fejlődést ott tudjuk megélni, ahol a legnagyobb kereszteket kapjuk.

A teljes bizalom: minden rendben van

A prédikáció és egyben a búcsú legfőbb üzenete a jelen pillanat elfogadása és az Isten iránti teljes bizalom volt. A pálos atya arra buzdított, hogy ne áhítozzunk mindig más után, ne a „mi lett volna, ha” csapdájában éljünk.

Amink most van – legyen az öröm vagy éppen nehézség –, Isten azzal tud minket a legjobban szeretni.

Ezt kaptuk, ez a mi utunk – és ahogy a bazilikából felvitt kereszt hordozása megmutatta: az út és a kereszt is teljes mértékben jelen van, és Isten velünk van mindkettőben.

A zarándokok egy végső, felszabadító gondolattal térhettek haza Márianosztráról, amely egy életre szóló imádsággá válhat mindannyiunk számára:

Köszönöm az életet, amim van. Ha lenne ennél jobb, Isten azt adta volna. Bízom benne, hogy így van jól, és minden rendben van.”

Forrás és fotó: Magyar Pálos Rend

Magyar Kurír