Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.

Az animátorok feladata a plébániákon segíteni a plébánosoknak, plébánia szervező diakónusoknak a közösség építésében. A Váci Egyházmegyében az első animátorok a tapasztalt hitoktatók közül kerültek ki egy egyéves képzési folyamatot követően és bár nem mindenki lett közülük „hivatásos” animátor, közösségépítő munkájukat az iskolai vagy plébániai hitoktatás mellett ugyanúgy tudják folytatni. A számukra szervezett nyári táborok korábban részben módszertani továbbképzést jelentettek, részben lelki feltöltődést nyújtottak. Ebben az évben a képzésükért felelős atyák úgy érezték, hogy a résztvevőknek leginkább egy spirituális élményre van szükségük, ezért négynapos lelkigyakorlatra hívták az animátorokat Vácra, közülük 13 fő vett részt a programon.

Balogh László atya a lelkigyakorlat egyik vezetője elmondta, hogy az elsődleges cél az volt, hogy az animátorok saját szolgálatuk egyes fázisainak emberi oldalával szembesüljenek, merjék azokat felvállalni és tudatosodjon bennük, hogy Isten mindezekkel együtt számít rájuk.

Egy közösségépítő általában az alábbi négy fázison megy át szolgálata során és mi is ezeket a fázisokat dolgoztuk fel. – mondta. Lelkes, amikor először találkozik Istennel és a meghívással; ez az időszak tele van kegyelmi pillanatokkal. Második fázisban ellepik az aggodalmak, amelyek azt mondják neki, hogy ő erre a feladatra, szolgálatra nem is elég jó, nem elég szent, nem tudja megcsinálni, nem tud mit kezdeni a közösség vagy a hívek ellenállásával. Ezért lehet, hogy el is menekül, majd rájön, hogy ő is olyan, mint a tékozló fiú, aki felismeri, hogy bár sok mindent elhagyott, de vissza tud térni. Ekkor már nem az eredeti tűz lángol benne, de be tud lépni Isten állandó jelenlétébe. A Mennyei Atya pedig mint Pétert, minden alkalmatlansága ellenére meghívja a szolgálatra.

Az egyes fázisokat szimbólumokkal és szentírási részletekkel jelenítették meg: az első találkozást Istennel az égő csipkebokor jelképezte, majd Jeremiás próféta személyén keresztül jelentek meg az aggodalmak. A Tékozló fiú története és végül Péter apostol és Jézus találkozása hozta el a beteljesedést azon a belső úton, amelyen valószínű az animátorok maguk is haladnak.

Nagyon érdekes, hogy én személyesen is a négy szereplőt végig követve fedeztem fel, hogy a tűz végig ott van. A csipkebokorban lángol, Péternél már csak parázslik. De talán azért kell küzdeni, hogy ezt a parázsló hitet tudja őrizni az animátor. Nem feltétlen a lángolást. És ha ez lesz az ő szolgálatának, munkájának az alapja és az éltetője, akkor ki fog tudni tartani és eredményt fog elérni. A jó hús is parázson készül, nem égő tűzben sütik ki. – tette hozzá saját benyomásait a lelkigyakorlat vezetője.

A szimbólumok és a szentírási részek dramatikus feldolgozása nem csak az értelmi, hanem az érzelmi szintre is hat. Ezeknek az elemeknek a megvalósításában elsősorban Tóth András atya dráma vezetői tapasztalatai voltak a résztvevők segítségére.

Az első ilyen dramatikus elem az égő csipkebokorral való találkozás volt, ahol, mint a nyáját legeltető Mózesnek, egyszer csak személyesen megjelenik Isten, aki előtt még a sarut is le kellett venni. Aztán mentünk mélyebbre Jeremiás és a tékozló fiú történetén keresztül. Utóbbiban a fő motívum az az atyai házba való visszafogadás volt, amikor a fiú visszakapja méltóságát a gyűrű, a ruha, a saru felvételével és azzal, hogy az atya asztalánál foglalhat újra helyet. Előkerült a fal is mint szimbólum, amelyeket a fejünkben meglévő gondolatokból építünk fel az aggodalmainkból, a félelmeinkből. Ezeket le kell bontani ahhoz, hogy mögötte feltáruljon a rejtőző Istent. Ezt is tudtuk jelképesen ábrázolni: az Oltáriszentséget egy fal mögé rejtettük és amikor elbontották a falat, és meglátták, hogy ott van mögötte Krisztus, az igazi találkozássá vált. – mondta András atya. Elsősorban lelkigyakorlat volt, de használtuk az ún. tréningmódszereket is, felváltva dolgoztak kisebb és nagyobb csoportokban és volt természetesen egyéni munka is. De fontosak voltak a dramatikus megjelenítések is. És főleg hagytunk időt arra, hogy mindenki önmagával találkozhasson, majd találkozzanak egymással és találkozzanak az Istennel. Összeségében azt mondanám, hogy egy gyakorlatias, mély lelkigyakorlat volt.

A találkozások csúcsa a szerda esti szentmise volt, ahol a résztvevők személyesen kapták meg a péteri kérdést: szeretsz-e engem? Majd a zárószentmisében áldást kaptak további szolgálatukra.

A résztvevők között voltak már gyakorló animátorok, vannak, akik idén végeztek és vannak érdeklődők. Sokan jelezték vissza, hogy nagy terhekkel érkeztek, mert a közösségben sok apró dolgot is nekik kell csinálni és párhuzamosan futnak az egyéb, nagyobb volumenű feladatok is. De egyértelműen megerősítést kaptak ezekben a napokban a szolgálatukhoz.

- Lelkigyakorlatnak élték meg és tényleg megerősödtek, az értékeikre is rá tudtak nézni, nem csak a hiányosságaikra, és főleg arra, hogy kiválasztottak. Az Isten választotta ki őket valamire, és ha így van, akkor ott áll mögöttük, ott van velük. Mózes, Jeremiás vagy Péter is megélte, hogy elégtelen, mennyei értelemben méltatlan emberek, de Isten mégis ott van velük és méltóvá teszi őket. – összegezte a résztvevők benyomásait Tóth András atya.

­***

Dr. Fülöp Krisztina Maglódon katekéta, ettől az évtől már csak a plébánia közösségeiért - felnőtt csoportok hitéletéért, a gyermekek plébániai foglalkozásáért - felel.  Az iskolai óráit átadta egy fiatal kolléganőjének. Krisztina hivatásos animátorként segíti a plébános munkáját a Rózsafűzér királynéja plébánián. Most indul el a házas csoportjuk is, adventben és nagyböjtben közel 130 ember olvassa az adventi és nagyböjti leveleket. Ám legtöbbet talán az Alpha-kurzusnak köszönhetnek, amely életmentővé vált a plébániai közösség számára. Az eddigi három Alpha-kurzus mindegyikéből érkeztek már új tagok a plébániai közösségbe. A fókusz egyértelműen azon van, hogy a plébánia olyan hely legyen, ahová érdemes elmenni, ahová érdemes visszatérni. Ő így vallott a lelkigyakorlatról:

Ez nem egy szokványos lelkigyakorlat volt. Minden arra fókuszált, hogy az animátori munka ne munka legyen csupán. A találkozások során a cél az volt, hogy az Isten által kiválasztott bibliai személyek megérintsenek és szembesítsenek bennünket magunkkal és a meghívásunkkal. Hiszen ők is ugyanazon mentek keresztül, amin mi is most mindannyian.

Nekem egy mély és komoly tapasztalatom volt, miszerint valóságosan szólt hozzám az Isten. Nem élő szavakkal, hanem egy belső, szívből jövő óriási felismeréssel. S a Tőle jött mondatot könnyek kísérték, s belső békéje tett felszabadulttá. Nagyon különbözőek voltunk, s mindenkihez a maga nyelvén szólt az Isten és ennek megfelelően írta mindenki a maga mondatát, ahogy vezetőink kérték a csendes ráhangolódásban.

Fontos tapasztalat volt az is, hogy a Szentlélek hívása van a készület mögött, aminek eredményeként működött a láthatatlan kegyelem. Ez a közösség tényleg krisztusivá vált, igazi animátori közösséggé ezalatt a pár nap alatt.  Elfogadtuk egymást, ahogy Isten is elfogad bennünket. Isten itt járt közöttünk. Ilyen lehet a Mennyország, ahol teljesen mindegy, milyenek is vagyunk ott, de eggyé válva egyfelé nézünk, s ott akkor Isten szeretete ölel át bennünket, ahogy mi is itt átéltük. Úgy megyek haza, hogy mindenkiben Jézust szeretném látni, s Isten erős megtartó szeretetével a közösséget szolgálni. Vele. Általa. Érte.

Bódiné Tóth Szilvia Szécsényfelfaluból érkezett és több kisebb, egyenként 400-1400 fő közötti lakost számláló településen végzi a hitoktatói munkáját iskolákban és óvodákban. Ő 2025-ben végezte el az egyházmegyei animátorképzőt. A ludányhalászi Szent András plébániából kiindulva próbálkoznak egy hitoktató társával megszervezni a közösséget, ami nehezebb, mivel idősödnek a hívek. Szilvia nagyon hálás, hogy ilyen lelki élménnyel gazdagodhatott.

Tudatosult bennem, hogy mennyire elvárások nélkül, elfogadóan szeret minket az Isten. Hatalmas élmény volt az Oltáriszentséggel való találkozás a falak mögött, megérteni, hogy mindig lássuk meg a nehézségekben, azaz a falak mögött is Istent.  Elviszem magammal Istennek ezt a megbocsájtó, irgalmas szeretetét és az erős küldetést, hogy ezt továbbadjam. Nagy élmény volt a záró szentmise is, amely bensőséges volt. Egynek éreztem az egész csapatot az atyákkal együtt.