A mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából a Váci Egyházmegyei Könyvtár ötrészes előadás-sorozattal emlékezett meg történelmünk egyik legmeghatározóbb eseményéről. A "Mohács 500" című Könyvtári Esték nemcsak a korszak általános történeti kérdéseit tekintették át, hanem külön figyelmet fordítottak a Váci Egyházmegye múltjával és szerepével való kapcsolódásokra is. Ennek a soroaztnak azt az előadását idézzük most fel részletesebben a mohácsi csata 500. évfordulóján, amelynek témája Brodarics István, egykori Váci püspök élete és munkássága, azon belül a csatáról szóló visszaemlékezése volt, amely az 1526-os események egyik legfontosabb írott forrása.

Dr. Kasza Péter, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője mutatta be a mohácsi csata legismertebb kortárs beszámolójának szerzőjét: Egy közismert csata közismert (?) forrásairól – Brodarics István Mohácsról írott históriája és kontextusa címmel. Az előadás egyik legizgalmasabb tanulsága az volt, hogy a történelmi események értelmezése valójában már azokkal szinte egy időben megkezdődik. Brodarics műve nem pusztán beszámoló, hanem egyben válasz is a vereség okait kereső kortárs véleményekre. Az előadás ugyanakkor nemcsak történeti áttekintést adott, hanem betekintést engedett a forráskutatás olykor rejtélyekkel teli világába.

Szó esett a mű fennmaradásának, különböző kiadásainak és fordításainak fordulatos történetéről, valamint azokról a kutatói kérdésekről, amelyek ma is foglalkoztatják a történészeket. A hallgatóság így szinte egy történelmi nyomozás részese lehetett, amely közelebb hozta nemcsak Brodarics személyét, hanem magát a történettudomány műhelymunkáját is.

Brodarics István váci püspök és a mohácsi csata emlékezete 

A Váci Egyházmegyei Könyvtár „Mohács 500” elnevezésű előadás-sorozatának részeként Dr. Kasza Péter, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője mutatta be a mohácsi csata legismertebb kortárs beszámolójának szerzőjét, Brodarics Istvánt, aki életének utolsó szakaszában a váci püspöki széket töltötte be.

Az előadás rávilágított arra, hogy Vác városa és az egyházmegye rendkívül fontos spirituális és történelmi végpontot jelent Brodarics életútjában: bár tárgyi emlék, épület vagy korabeli portré nem maradt utána, itt hunyt el 1539 novemberében, és a város földje őrzi a hamvait.

Váci püspöki kinevezésének pergamentre írt pápai megerősitő okirata (melyet III. Pál pápa adott ki 1539 májusában) ma is kutatható az Országos Levéltárban. Ebben a pápa úgy fogalmaz, hogy olyan pásztort állít az egyház élére, aki nemcsak szavaival, hanem jó cselekedeteivel és életének példájával is képes formálni a rá bízott nyájat.

Brodarics számára a váci pozíció a megérdemelt nyugalmat jelentette: barátja, a híres humanista Pietro Bembo bíboros egy fennmaradt olasz nyelvű levelében úgy fogalmazott, hogy a háborús zónává vált Szerémség és Pécs után Vác a „nyugalom szigete” a sokat fáradozó főpap számára.

Brodarics István 1480 körül született egy régi szlavóniai kisemesi családban. Kiváló humanista műveltségét az itáliai Padova és Bologna egyetemein szerezte, ahol kánonjogi doktorátust (juris decretorum doctor) tett.

Egyházi és diplomáciai karrierje gyorsan ívelt felfelé: zágrábi, pécsi és esztergomi kanonoki címei után 1521-ben, Nándorfehérvár elesésekor a pápai udvarba küldték pénzsegélyt szerezni, ekkor lett pécsi prépost. Később kancellárrá, majd szerémi püspökké nevezték ki.

Politikai hitvallásában mindvégig hűségesen kitartott Szapolyai János király oldala mellett, és elévülhetetlen érdemeket szerzett a polgárháborús helyzetet lezáró, az ellenkirályokat kibékítő 1538-as váradi béke létrehozásában.

Történelmi hírnevét leginkább annak köszönheti, hogy királyi kancellárként maga is részt vett az 1526. augusztus 29-i mohácsi csatában.

A tragikus ütközet túlélői közül ő az egyetlen a keresztény oldalon, aki szemtanúként, hitelesen meg is írta a csata történetét História Verissima (Igaz történet) címmel.

Dr. Kasza Péter kutatásai rávilágítottak arra, hogy ez a mű valójában egy éles, kortárs vitahelyzetben született. Brodarics nem terápiás jelleggel vagy megkésett visszaemlékezésként írt, hanem dühös válaszként a magyarokat gyávasággal és a király elárulásával vádoló külföldi hangokra. Egy 2009-ben előkerült, Brodarics által jegyzett levél közvetlenül is bizonyítja, hogy a főpap Johannes Kuspiniánusz bécsi humanista gyalázkodó röpiratával szállt szembe, megvédve a magyar nemzet becsületét.

Érdekes historiográfiai tény, hogy a nagyjából 40 oldalas műnek mindössze tíz százaléka foglalkozik magával a katonai összecsapással. Brodaricsot sokkal inkább a politikai felelősség kérdése foglalkoztatta: narratívájában felmenti a csatában elhunyt II. Lajos királyt és a magyar katonákat, a felelősséget pedig azokra a hadvezérekre hárítja, akik meggondolatlanul, Szapolyai János erdélyi vajda és a cseh segédcsapatok bevárása nélkül indították meg a rohamot.

Brodarics műve mellett a közelmúltban előkerült egy másik, Habsburg-párti ellenforrás is, Kaspar Ursinus Velius kézirata, amely teljesen más megvilágításba helyezi az előzményeket, ám a csata tényleges leírását tartalmazó nyolc oldalt valaki egy éles szerszámmal szándékosan kivágta a kötetből.

Mohács és a fiatal uralkodó utód nélküli halála alapjaiban rajzolta újra Közép-Európa és a Magyar Királyság térképét. Ahogy az előadás összegzésében elhangzott: a fegyverek közt e korszakban nem hallgattak el a múzsák. Bár a jagellókori virágzó kultúra átalakult, a politikai és vallási viszályoktól szétzilált, később három részre szakadó országban a történetírás vált az eminens műfajjá.  A kortárs szerzők mind azt a választ keresték, hol rontotta el a nemzet, és hogyan jutott el a bukásig – ennek a másfél évszázadon át tartó nemzeti önvizsgálatnak és vitának a legelső, meghatározó alapkövét éppen egyházmegyénk egykori püspöke, Brodarics István tette le.