CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.- Nem feltétlenül tudom megérteni, ha valakinek biztos egzisztenciája van, miért dönt úgy, hogy elindul egy úton, ami nem biztos, hogy járt, vagy kevésbé kitaposott?
Gábor: - Hát ezt nehéz megérteni. Ez a Jóisten kegyelme.
Melinda: - Egy Szent Ignác-i lelkigyakorlat után Gábor többször találkozott azokkal, akik benne voltak a misszióban. Budapesten volt egy tanoda jellegű központ, ahol hátrányos sorsú gyerekekkel foglalkoztak, és a munkahelye mellett bejárt önkéntesen segíteni több mint két évet. Egy alkalommal a mozgalomnak a vezetője megkérdezte, szeretne-e ott dolgozni és igent mondott.
Gábor: - Ez a VIII. kerületi kis központ, egy csodálatos kis hely volt, maga az alapító alapította Budapesten tanoda jelleggel. A gyerekek a környékbeli iskolákból érkeztek, délután tanultunk, katekézist tartottunk, szerveztünk táborokat, szabadidős foglalkozásokat, családokat látogattunk. Rendkívül nagy hálával gondolok vissza ezekre az évekre.
- Mi volt a következő lépcsőfok?
Melinda: Egy idő után megfogalmazódott bennünk, hogy szeretnénk megnézni Peruban az anyaotthont, mert ott nagyban működik. Az első időszakban két évet beszéltünk meg, belátható idő, mindenki tudta, hogy visszajövünk.
- Mi volt az első két év tapasztalata számotokra?
Melinda: A mindennapoknak a feladatai, a munkái, a közösség, az együttélés, az, hogy egy nagyon szoros napirendünk volt, amiben a szentségimádás, a rózsafüzér, a szentmise alappillért jelentett. Emellett a munka, a vidámság, a gyerekeknek a játékai, hogy úgy élnek egymás mellett, mint a régi falvakban az unokatestvérek. Nagyon jó volt ezt megélni. Egyre jobban közeledett a második évnek a vége, és akkor éreztük, nehéz lesz hazamenni. Kértük, hadd maradjunk még egy évet, de nem jött össze, csak fél év, mert az útlevelünk lejárt.
- Végül nem két és fél évet voltatok távol.
- Körülbelül nyolc évet voltunk összesen Peruban.
- Említetted, hogy nagyon feszített volt a napirend. Azt így távolról az ember nehezen tudja elképzelni. Miből állt egy napotok?
Gábor: - Cuscoban voltunk, 3400 méter magasan. Cuzco városában található a nővéreknek az anyaháza. A szegények szolgai misszionáriusoknak négy közössége van: a férfiaké, ahol az atyák testvérek, örökfogadalmas testvérek, szerzetesek vannak, a nővéreké, van egy szemlélődő csapat, és vannak a misszionárius házaspárok. Mindegyik közösség külön-külön él egymástól földrajzilag is, de a munka összeköt bennünket. Mi egy Villa Nazaret nevű egyhektáros helyen éltünk a többi család. Van még egy kápolna is ezen a területen.
Reggel viszonylag korán felkelünk. Egy átlagos munkanapon a hölgyek elindulnak egy olyan 40 perces útra autóbusszal a nővérekhez, a férfiak pedig az Andahuaylillasban nevű faluba, ahol az árva fiúknak, atyáknak, testvéreknek a közössége van. A fiúk városában van iskola sportpályákkal, illetve itt folyik a szakképzés, az állattenyésztés, mezőgazdasági munkák. A férjek ide mennek reggel kerékpárral. Ezeken a helyeken találkozunk az édesanyák vagy a feleségek meg a lánygyerekek a nővérekkel, illetve a világi munkatársakkal, a férfiak pedig a fiúgyerekekkel, atyákkal.
A lányok hamarabb hazaérkeznek a munkából, iskolából, a férfiak 5 óra tájékán. Fél 6-kor esti szentmise a Villa Nazaretben, utána szentségimádás. Ezeken a felnőttek vesznek részt, a gyerekeknek nem kötelező.
- Miért van szükség Dél-Amerikában missziós tevékenységre?
Gábor: - Nemcsak 3400 méteren van missziónk, hanem megyünk a hegyekbe az egészen pici falvakba, kis közösségekbe is, ahol látszik, hogy a több száz évvel korábban érkezett misszionáriusok milyen munkát végeztek. Látszanak a vastag vályogfalak, amiből épült a templom, nagyon sok helyen már romjaiba dőlve, elmosva az esőtől. Ezek mind magukra hagyatott falvak, nem megy oda senki, ezért van szükség erre a misszióra. Ahol nincs misszió, az egy lelki nyomor, aminek megvannak a fizikális következményei is. Peruban óriási méreteket ölt a családon belüli erőszak, gyermekrabszolgaság, prostitúció, szervkereskedelem. Ezek mind nagyon komolyan jelen vannak. Ahol nincs meg az emberi méltóság, vagyis az, hogy Isten gyermeke vagyok, herceg, és jövőm van, ott bizony nagyon-nagyon szomorú következményei vannak ennek. Ezért van szükség, méghozzá nagyon nagy szükség arra, hogy érkezzenek misszionáriusok, mert szó szorosan lelkeket mentenek.
- A misszió alapja a Krisztus követése könyv.
Gábor: - Így van, Kempis Tamásnak a Krisztus követése című műve. Az alapító atya ezt választotta, mint regulát, ez a napi olvasmányunk, és valóban pompás eszköz arra, hogy ezen az úton haladjunk. Tulajdonképpen ez egy szemlélődő rend. Akkor, amikor ezt a megfeszített, megostorozott, leköpött Krisztust szemléljük ezekben a gyerekekben, akik nem csak a szegények, akkor ez teljesen másról szól, mint arról, hogy tanítsuk őket, kapjanak ennivalót az iskolákban, felruházzuk őket.
- Hány lelket gondoztatok, mentettetek meg? Össze lehet-e ezt így adni?
Gábor: - Ezer gyerek jár körülbelül az intézményeinkbe, de hogy az elmúlt 35-40 évben mennyi lélek volt ott, azt nehéz megmondani, mint ahogy azt is, hogy mit jelent számukra az, hogy meghívottakká válnak arra, hogy találkozzanak Jézussal, és az ő lelkükben ez mit okoz. Biztos vagyok benne, hogy egy lélek sem távozott úgy a központjainkból, hogy ebben ne részesült volna.
Az adás ide kattintva elérhető a Spotify felületén is!
A Lélekjelenlét a Váci Egyházmegye 2025 áprilisában indult podcastje, amelyben egyaránt foglalkozunk hétköznapi és egyházi kérdésekkel, kihívásokkal, és igyekszünk azokra hiteles példákat felmutatva, keresztény hitünk mentén választ találni.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.
Tanévnyitó Veni Sancte szentmisét és iskolaépület-átadó ünnepséget tartottak Gyömrőn. A Magvető Katolikus Általános Iskola felmenő rendszerben idén második évfolyamával bővül az iskolává alakított egykori kultúrház épületében. Az új tanév kezdetén Marton Zsolt megyéspüspök mutatta be a Veni Sancte szentmisét.
Augusztus végére, az idei jubileumi Ars Sacra második sajtótájékoztatójára készült el az a kis ünnepi album, amely a keresztény összművészeti fesztivál elmúlt húsz évének történetét foglalja magában bőséges képanyaggal. Ezúttal is a városmajori Jézus Szíve kistemplom adott otthont a „hangoló” eseménynek. A jubileumi programsorozatra szeptember 12. és 20. között kerül sor.2026. szeptember 1. kedd
Egon és Egyed
Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így...
Összes program »