CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegye 2026-ban ünnepli fennállásának ezeréves évfordulóját. Ebből az alkalomból egyházmegyei jubileumi napot tartanak szeptember 19-én Vácon, az egyházmegye székhelyén. A Váci Egyházmegye sajtóközleménye.A jubileumi napot egy hároméves egyházmegyei lelki felkészülés előzte meg, amelyben a plébániai és intézményi közösségek elmélyülhettek a személyes megtérés – közösségi élet – evangelizáció témáiban tanítások és tanúságtételek segítségével.
A találkozó családi napként valósul meg, amely tanúságtétel az evangéliumi élet öröméről, arról, hogy testvérként tekintünk egymásra, hogy szeretettel fordulunk közösségeink tagjai és minden jóakaratú ember felé.
Jelenünket akkor tudjuk jól megélni, jövőnket akkor tudjuk tovább építeni, ha sziklára építkezünk. Számunkra ilyen szikla őseink hite és Krisztustól kapott küldetésünk. Egyházmegyénk alapításának ezredik évfordulója kiváló alkalom arra, hogy megemlékezzünk elődeinkről, magunk is erőt merítsünk az ő hitükből, hiszen tudjuk, sok nehéz sorsforduló és megpróbáltatás során is kitartottak.
Plébániai közösségeinket arra kértük, hogy a hároméves felkészülés során elevenítsék fel személyes megtérésüket, erősítsék közösségi elköteleződésüket és hívjanak meg minden jószándékú embert közösségeinkbe. Ez a lelki felkészülés lehetőséget adott nekünk, hogy igazi élő kövekké váljunk, amelyből a Egyházunk tovább épülhet. – mondta Marton Zsolt megyéspüspök köszöntőjében.
Újra birtokba vehetik a családok a váci Püspöki palota kertjét
Koncertek, bűvészmutatvány, kézműves foglalkozások, népi fajátékok, ugrálóvár várják a családokat a Palotakertben. A gyerekek idén is külön találkozhatnak Marton Zsolt püspökkel. A Váci Egyházművészeti Gyűjtemény és a Tragor Ignác Múzeum munkatársai múzeumpedagógiai foglalkozásokkal készülnek. Ezen a napon nyílik meg a Váci Egyházmegyei Könyvtár új KÁLDI 400 c. kiállítása, amely az első magyar nyelvű teljes Szentírás fordítás nyomtatott kiadására emlékezik.
Az egyházmegyei intézmények, pasztorációs területek, közösségek képviselőivel a Püspöki palota előtti téren elhelyezett sátrakban lehet találkozni, továbbá lesz könyvvásár és kézműves termékek vására is.
A nap folyamán önállóan bejárhatók lesznek a Püspöki palota 250 éves barokk épületben található, különleges hangulatú szalonok, a Nagyboldogasszony-székesegyház és Toronykilátó – benne „Az Ég Veled” c. interaktív kiállítás, valamint a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény állandó és időszaki kiállításai.
Hálaadó szentmisére várják az egyházmegye híveit
A nap csúcspontja a hálaadó szentmise lesz a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban, amelyet Marton Zsolt megyéspüspök mutat be az egyházmegye papságának koncelebrálásával és a jubileumi zászlók bevonulásával.
Egyedülálló történelmi színdarab a székesegyház előtt 500 önkéntes közreműködésével
A program fénypontja egy egyedülálló, kimondottan erre az alkalomra írt történelmi játék lesz „Együtt építjük!” címmel, amelynek szerzője és rendezője Meskó Zsolt. A darab 14 képben tekinti át az egyházmegye ezeréves történetét a szentistváni alapítástól kezdve a tatár- és törökdúláson keresztül a sokszoros újjáépítéseken át egészen az 1950-es évekig, az egyházüldözés időszakáig. Ismerős szereplők tűnnek majd fel a színen: Szent István király, Géza és László hercegek a mogyoródi csata előtt, majd később Migazzi Kristóf püspök. De megismerkedhetünk eddig inkább csak a történészek által számon tartott szereplőkkel, mint Berkes András püspöki helynök, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a török utáni váci újjáépítésben. Végül felidézzük azon vértanúk alakját, akik a Tanácsköztársaság, majd a kommunizmus egyházüldözésének áldozataivá váltak. A történelmi színek között egy Angyal vezet át két mai fiatalt és segít nekik értelmezni és a saját életükre vonatkoztatni a történelmi tanulságokat.
A jeleneteket 32 plébániai közösség 500 önkéntese fogja előadni, akik a nyár elején kezdték meg a felkészülést. A zenei betéteket a Székesegyház ifjúsági kórusa énekli. A színdarab ilyen módon, mint egy nagy közös műalkotás, mindenkit bevonva, mindenkit aktív taggá téve fejezi ki az összetartozást, emlékeztet értékeinkre és azokra, akik előttünk járva tanúságot tettek hitükről, Krisztusba vetett reményükről. Kifejezi azt a vágyunkat is, hogy szeretnénk ezt az örökséget tovább vinni, együtt tovább építeni a jövőben is.
A színdarabot a váci székesegyház előtt felállított nagyszínpadon 19.30 órai kezdettel láthatják az érdeklődők.
Millenniumi emlékkonferencia
Az egyházmegyei nap felvezető programjaként millenniumi emlékkonferenciát szervez a Váci Egyházmegyei Könyvtár szeptember 17-én 1000 év Isten tenyerén - Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében címmel a PüspökVác Rendezvényközpontban. A konferencián történészek, muzeológusok és egyháztörténeti kutatók előadásain keresztül elevenednek fel a Váci Egyházmegye történetének meghatározó korszakai és eseményei. A konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök.
Minden program ingyenes, az emlékkonferenciára előzetes regisztráció szükséges.
Bővebb információ: https://egyuttepitjuk.hu
Pécelen, a Magyarok Nagyasszonya-templom búcsúnapján a hívek nemcsak égi Édesanyánk oltalmát ünnepelhették, hanem a városhoz is kötődő Boldog Bódi Mária Magdolna emléke előtt is tisztelegtek. Október 4-én, vasárnap az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Udvardy György veszprémi érsek volt, aki megáldotta a vértanú új szentképét, átadta ereklyéjét és megnyitotta a róla szóló emlékkiállítást. A Magyar Kurír írását adjuk közre.
2026. október 2-án este ismét megtelt imádsággal a kosdi Árpádházi Szent Erzsébet plébániatemplom, ahol a hagyományos „Rózsaeső imaestre” gyűltek össze a hívek. A lelki alkalmon a jelenlévők Lisieux-i Szent Terézzel együtt fordultak Jézus felé, aki az egész este valódi középpontja és főszereplője volt. Kis Szent Teréz életpéldájához hűen a rendezvény most is arra hívta a résztvevőket, hogy gyermeki bizalommal hagyatkozzanak Krisztus végtelen szeretetére, és kérjék a fiatalon elhunyt egyháztanító hatékony közbenjárását. Revóczi Zoltánné összefoglalóját olvashatják.
A Váci Egyházmegye idén negyedik alkalommal szervezte meg az egyházmegyében szolgáló állandó diakónusok feleségei számára a „lelki wellnesst” Mátraverebély-Szentkúton. Ez a találkozás most is csevegéstől és nevetéstől volt hangos, elvégre ebben az évben 15 diakónusfeleség jött el nyüzsgő életéből egy kis pihenésre. Tálosiné Kiss Teodóra írását szerkesztve közöljük.
Harmincöt, hosszú évek óta elkötelezetten szolgáló önkéntes munkáját ismerte el Caritas Hungarica-díjjal a Katolikus Karitász október 3-án Budapesten. A kitüntetettek az ország különböző pontjain nap mint nap rászoruló családokat, időseket, betegeket és magányos embereket segítenek. A Magyar Kurír írását szerkesztve közöljük.2026. október 13. kedd
Ede és Kálmán
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így...
Összes program »