CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.A jelenlegi és volt diákok több helyszínen és műfajban szerepelve gazdagították az ünnepi programokat. Az ünnepségsorozat részeként szeptember 17-én, csütörtökön a PüspökVác Rendezvényközpontban tartott 1000 év Isten tenyerén c. történelmi emlékkonferenciát Kontreczki-Catalan Célia nyitotta meg Sík Sándor Hiszek című versének mélyen átérzett szavalatával.
Ezt követően a növendékek és tanáraik három kis koncerttel teremtettek emelkedett hangulatot, felidézve az elmúlt évszázadok zenei örökségét.
A középkori előadások szekciója előtt az ifjúsági kórus tagjaiból alakult kamaraegyüttes három éneket adott elő, B. Nagy Tünde ütőhangszeres tanár kíséretével.
A barokk szekció előtt Kriksz Boglárka (furulya), Reményi Anna (ének), Bodor Enikő (gordonka) és Váraljai Nóra (zongora) zenetanárok három kompozícióval idézték meg a korszak hangulatát.
A XX. századi szekciót Szűcs Marianna és Váraljai Nóra hegedű-zongora duója nyitotta meg, majd a 7.z osztály leánykamarakórusa lépett színpadra.
A délutáni ünnepi szentmise zenei szolgálatában a Váci Székesegyházi Kórusiskola 4–8. osztályos tanulóinak kórusa közreműködött, valamint a Szent Cecília vegyeskar soraiban az iskola művésztanárai is énekeltek, az Ave Maria szólót Reményi Anna magánénekes művésztanár adta elő.
A Családi nap keretében a palotakertben felállított szabadtéri színpadon hangszerbemutatóval egybekötött koncertet adtak a tanárok és diákok közösen.
A hangszerbemutatót és koncertet citeraegyüttesük zárta, akik Tumbász Mártonné felkészítésével szolgáltatták a talpalávalót.
A zenekarban az iskola jelenlegi és volt növendékei játszottak, a táncházat egykori zeneiskolások, Kalecz Barnabás és Sinka Panna vezették.
A nap méltó zárásaként nagyszabású előadás elevenítette fel az elmúlt ezer év történelmét mintegy 500 önkéntes szereplő közreműködésével.
A darabban elhangzó zsoltárrészleteket Varga László, a székesegyház karnagya, a Karolina iskola művészeti vezetője komponálta, a zenei betéteket pedig az Ifjúsági Kórus énekelte és jelenítette meg az előadás folyamán.
Végül, de nem utolsó sorban a Karolina iskola volt az előadás egyik háttérbázisa, ahol a szereplők öltözhettek, felkészülhettek a próbára és a bemutatóra.
Köszönjük minden diáknak és tanáraiknak a közreműködést és a segítséget!
Forrás és fotó: www.facebook.com/karolinaiskolavac
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.
Egyre korábban jutnának el a gyerekek a szerhasználatig és a függőségig. A droghasználat még keresztény családokban is probléma lehet. A rendelkezésünkre álló lehető legjobb drogprevenció a családi viszonyrendszer, ahol a gyerekek figyelmet kapnak, felelősségük van, és identitásformáló lehetőségeket kínálunk számukra. Ha egy gyereknek van feladata, felelőssége, értékesnek érzi magát a saját közösségén belül, az védőhálót jelent számára. Tóth Mátéval, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerhasználat visszaszorításáért felelős szakterületi vezetőjével, aki szociális munkás és családterápiás szakember is, Király Eszter beszélget a Lélekjelenlét legújabb adásában.2026. november 2. hétfő
Achilles
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az...
Összes program »