A Biblia olvasásának hatására megtért, megtapasztalta Isten szeretetét, azóta örömmel beszél Krisztusról és az ezer módról, ahogy megváltotta, megmentette. Istenbe vetett hite rendíthetetlen, megtapasztalta az engedelmesség gyümölcseit. Azt vallja, az Úristen akkor cselekszik általunk és velünk, hogyha mi szabad akaratunkból mondunk igent és átadjuk magunkat. Kerepesen él, ahol hittanórákat tart, Szentlélek szemináriumot, cursillo lelkigyakorlatokat szervez, diakónusként szolgál Kerepesen. Huszár Attilával Takács Bence beszélgetett a Lélekjelenlét podcast legújabb adásában.

- Sokak életében voltnagy változás 1989-ben, de az ön életében magánemberként történt nagy változás. Mi történt?

- Egy kopernikuszi fordulat állt be az életemben. Januártól elkezdtem olvasni a szentírást, és olyan hatással volt rám Isten szava, hogy teljesen megváltozott a véleményem Jézus krisztusról. Elfogadtam, hogy Jézus krisztus élt, és agyon szerettem volna hinni, de nem voltam rá képes. Majd virágvasárnap a Barabás című filmben akkora hatással volt rám Jézus krisztus szenvedése, hogy végig sírtam azt a részt. Éreztem, hogy értem is vállalta a szenvedést. A mozi után elkísértem katicát, aki azóta már a feleségem, a templomi passiójátékra, ahol újra átéltem Jézus szenvedését. Jelet kértem, hátha azáltal tudnék hinni. Ebben a pillanatban azt éreztem, hogy valaki nagyon-nagyon nagy szeretettel a vállamra teszi a kezét, és ebben az érintésben benne volt, hogy úgy szeretlek, ahogy vagy, nincs semmi elvárásom. Aznap este visszamentem a templomba, mert reméltem, Katica is ott lesz, és a passiót alatt, azt éreztem, hazaérkeztem. Azóta igyekszem az életem minden napján viszonozni ezt a nagy szeretetet.

- Teljes mértékben át tudta onnantól kezdve adni önmagát?

- Elhatároztam, hogy így akarok élni. Legjobban az segített, hogy Isten szeretett, és én igyekeztem viszontszeretni. Akartam a jót, de sokszor tettem a rosszat, aztán elszégyelltem magam, mert ha krisztushoz akarok tartozni, akkor úgy is kellene viselkednem. Katica sokat segített, elvezetett krisztushoz, ma is fogja a kezem.

Nem akarom, hogy nagyképűségnek hangozzon, de nekem nem volt már kétségem, hogy van-e Isten vagy sem. Aki a vállamra tette a kezét, az bemutatkozott, és attól kezdve nincs kérdés. Nem hitem volt, hanem tudásom arról, hogy van Isten. Pár évvel később a legjobb barátom, Zénó motorbalesetben meghalt, akkor egy hétig azért perlekedtem Istennel, végül csak csendben annyit súgott, hogy nem tudod, de fogadd el. Mi nem látjuk, ahogy felülről szövi a szőnyeget az Úristen, mi alulról csak a bogokat, a csomókat látjuk, és nem a teljes képet. Ha bízunk benne, mondhatjuk azt, uram, ezt nem értem, de tőled elfogadom.

- Mennyire fogadják el öntől ezeket a tanúságtételeket?

- Bérma hittanon próbálom a fiatalokat segíteni, hogy eljussanak arra a személyes krisztusi kapcsolatra, istenkapcsolatra, hogy érezzék meg Isten szeretetét, kérdezzék meg ha döntés előtt állnak. Személyes példáimmal próbálom ezt bizonyítani.

- Hogy lehet megoldani napi szinten, hogy Csömörön él és Kerepesen szolgál?

- Mindig örömmel és szeretettel megyek kerepesre, de nehéz döntés volt, mert senkit nem ismertem. Egy hétig vívódtam, és Jézus folyamatosan azt sugallta, hogy engedelmesség. Fogadd el, és meglátod, mi lesz ebből. Azt mondtam, hogyha Jézus hív erre, akkor majd meglátjuk és ha nagyobb gyümölcse lesz, mint amit elképzelek, akkor ő akarja így. Alázattal ezt meg lehet tenni.

- Maga teremtett ott közösséget, vagy már volt közösség?

- Zseniális közösség van mind a két templomban. Nem ismertek, és azonnal elfogadtak. Mind a két közösség jóindulatú, jót feltételező, és hogyha valamilyen feladat vagy program van, könnyen megmozdítható.

- Lelkigyakorlatokat is szervez, tapasztalatai szerint milyen igény van ezekre?

- Nagy igény van a lelkigyakorlatokra. A cursillo egész életemre hatással van, most is a cursillós mozgalomban dolgozom. A csendes, szemlélődő ima, szintén nagyon fontos. Naponta, kétnaponta az embernek időt kell szánnia Istenre, ami csak Istené, amikor nem én beszélek, nem cselekszem, csak csendesen vagyok és hagyom, hogy szeressen az Isten. Lehet, hogy nem érzek semmit, de a gyümölcsei nagyon fontosak.

Azt tapasztaltam, hogy a szentlélek szeminárium kilenc hete, ami minden napra ad egy negyedórás szemlélődést, sokaknak segít begyakorolni, hogy keljek föl negyedórával, fél órával hamarabb, vagy este feküdjek le egy kicsit később, de szánjak időt a szentírással való foglalkozásra vagy elcsendesedésre az Isten jelenlétében.

Sokszor hív valamire az Isten, és ha már sok mindent csinál az ember, akkor még egy újabb dolgot nehezebben vállal fel. Mondok egy példát. A lelkivezetőmtől tanult öt szempont szerint megvizsgáltam, tartsunk-e a plébánián szemlélődő imaórát. Első szempont, hogy a szentírással összhangban van-e; második, hogy a tanítással, a tanító hivatallal, szent hagyománnyal összhangban van-e; harmadik, hogy a plébános beleegyezik-e; negyedik, hogy ez az én dicsőségem, az én sikerem lesz, vagy azt remélem krisztusé; az ötödik, hogy megvalósítható-e szeretettel. Minden stimmelt, és azt mondtam Jézusnak, csak akkor kezdem el ezt a plusz feladatot, ha a közösségből legalább ketten kérik. Azon a héten hárman kérték, tartsunk szemlélődést és már négy éve, kéthetente megtartjuk.

- Az öt felsorolt kritérium közül a negyedik a legnehezebb, hogy nem az én dicsőségemre van, hanem az Úr dicsőségére. Ezt hogy lehet feldolgozni?

- Sokszor baj közösségekben, hogy valakit megszólít az Úr valamire, és aztán ragaszkodik hozzá, hogy ő csinálja, ő mondja meg, mikor hogyan legyen. Fontos, hogy naponta ajánljam föl magamat krisztusnak. Úgy keljek fel, uram Jézus, köszönöm a mai napot, te cselekedj általam. Nekem ez nem nagyon megy, de igyekszem minden pillanatban megkérdezni Jézustól, mi a szándéka, hogy mindenkor és mindig ő cselekedjen általam. Ez a cél. Pál feri ezt nagyon jól megfogalmazta. Siker az, amikor neked tapsolnak, dicsőség az, amikor fönt tapsolnak Jézusnak. Aki tudja már a kettő közötti különbséget, azt nem érdekli, hogy neki tapsolnak-e vagy ott fönt tapsolnak.

- Ezt meg lehet tenni minden nap? Nemrég hallottam, Pio atya minden este úgy feküdt le, hogy a papucsát berúgta az ágy alá, hogy reggel első dolga legyen letérdelni.

- Több mint hét hónapig szoktattam magam, hogy reggelente első gondolatom Jézus legyen. Kitettem egy ikont az ágyammal szemben, ha fölébredek, rá gondoljak. Még így sem ment minden nap. Az önnevelés nagyon fontos. Kitűzünk egy jó célt, nem érzelemmel, hanem értelemmel, és igyekszem megtenni szeretetem jeléül.

Hogyan tudjuk mi, hogy jól szeretjük-e Jézust? Erre Jézus maga ad választ János evangéliumában, amely így hangzik az szeret engem, aki megtartja tanításomat. Én is szeretni fogom, atyám is szeretni fogja, és kinyilatkoztatom magamat neki. A másik úgy szól, az szeret engem, aki megtartja tanításomat, én is szeretni fogom, atyám is szeretni fogja, és benne fogunk lakni.

Ha tudom és akarom, hogy Jézus bennem lakjon, és átadom magamat, hogy ő tudjon bennem lakva cselekedni, akkor tudom megvalósítani percről percre nap mint nap azt, amit ő szeretne. De nagyon humoros Jézus, nem mutatja meg az egész életutat előre nagy reflektorral. Kis fejlámpát ad, és egy-két lépést mutat előre, és ha a kezét fogjuk, akkor elkalauzol. Sokszor elbukunk, nem sikerül, bocsánatot kérünk, fölállunk és újra megyünk, és ha nap mint nap ezt kérjük, akkor életünk végére kirajzolódik egy szép ív. Ha majd odafönt megkérdezik, mit tettem, nem sok büszkélkednivalóm lesz, de abban reménykedem, hogy Jézus mellém áll, megint a vállamra teszi a kezét, és azt mondja, atyám, én ismerem őt, jó barátom, engedjük be.

 Az adás ide kattintva elérhető a Spotify felületén is!

A Lélekjelenlét a Váci Egyházmegye 2025 áprilisában indult podcastje, melyben egyaránt foglalkozunk hétköznapi és egyházi kérdésekkel, kihívásokkal, és igyekszünk azokra hiteles példákat felmutatva, keresztény hitünk mentén választ találni.