CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.A megnyitóban a püspök a hároméves millenniumi készület fontosabb állomásait idézte fel. Ezer évre visszatekintve megismerhetjük a történelmi eseményeket, de közben tovább gondolkodhattunk: mit kaptunk, mit őrzünk meg, és mit viszünk tovább? Az Élő kövek katekézis, a templomok és közösségi terek megújulása, valamint az Együtt építjük főpásztori gondolatban az egység kiemelt szerepének hangsúlyozása épp arról szólt, hogy az egyházmegye jövőjéhez mindenki hozzá tud tenni valamit – a maga helyén, a maga szolgálatával. Püspök Úr szavait idézve a jubileumi év így nem egyszerűen egy ezeréves történet lezárása, hanem annak felismerése is, hogy amit ma teszünk, az lesz a jövő öröksége.
Ezer évet persze nem lehet egyetlen nap alatt elmesélni. Ezért három olyan történelmi korszaknál álltunk meg, amikor különösen nagy törés érte az egyházmegyét: a tatárjárás, a török hódoltság és a XX. századi diktatúrák idején. A három szekció címe már önmagában is kijelölte az utat: Pusztulás – Újrakezdés, Szétszóratás – Megújulás, Üldöztetés – Megmaradás.
Pusztulás – Újrakezdés
Az első állomáson Dr. Káposztássy Béla teológus, liturgiaszakértő vezetésével a középkori Váci Egyházmegye világába csöppentünk. Kiss-Pető Apor történész egy 1480-ban Veronában készült misekönyv, az Ordo missalis secundum ritum Dominorum Ultramontanorum nyomába eredve mutatta meg, milyen sokszínű liturgikus hagyományok élhettek a középkori egyházmegyékben. Jusztin Péter levéltáros a középkori Vác szenttiszteletének rétegeit hozta közelebb: a 17 ismert oltártitulus mögött különböző közösségek, intézmények és személyes kötődések rajzolódtak ki. Dr. Mészáros Orsolya régész pedig a Váci Egyházmegye kialakulásától a tatárjárás pusztításán át az újjászerveződésig vezette végig a hallgatóságot. Megrendítő volt látni a pusztítás nyomait, de ugyanilyen fontos volt, ami utána következett: az élet újraindult, és alig pár évtizeddel később már működőképessé vált az egész egyházmegye.
Szétszóratás – Megújulás
A második szekcióban, melynek levezető elnöke Dr. Varga Lajos nyugalmazott segédpüspök volt, már a török hódoltság világába érkeztünk. Forró Katalin Vác történetét követte végig a török uralom kezdetétől egészen a barokk újjászületésig. A város szinte teljesen elpusztult, mégis néhány évtized alatt új élet indult: templomok épültek, szerzetesrendek érkeztek, és lassan kialakult az a barokk Vác, amelyet ma is ismerünk. Dr. Limbacher Gábor, néprajzkutató egészen más oldalról közelített. Kegyhelyekről, szentkutakról, út menti keresztekről és kis kápolnákról mesélt, vagyis arról a vallásos világról, amely nem feltétlenül nagy templomokban, hanem sokszor egészen apró, hétköznapi helyeken élt tovább. Szép volt látni, hogy egy egyszerű, ügyetlen kézzel készült Mária-szobor tisztelete mögött is milyen mély hit és bizalom húzódott meg. Ahogy az előadásban is elhangzott: A népi szem lélekkel lát. Hatalmas, megtartó és máig ható öröksége ez a népi vallásosságnak. Dr. Szádoczki Vera, az egyházmegyei könyvtár tudományos munkatársa Náray György énekein keresztül egy újabb fontos kérdést hozott elénk: hogyan lehet a megújulást belülről elkezdeni? Náray a papi életben az önátadást, az imádságot, az önfegyelmet és a példamutatást tartotta fontosnak. Talán itt is ugyanazt a gondolatot fedezhettük fel: a megújulás sokszor nem kívül kezdődik, hanem bennünk. Nem minden régi megoldás alkalmazható változtatás nélkül, de elődeink példájából sokat tanulhatunk.
Üldöztetés – Megmaradás
A XX. századhoz érve már sokkal közelebb kerültünk a saját történelmünkhöz. A zárószekció elnöke Dr. Völgyesi Levente jogász, jogtörténész volt. Első előadóként Dr. Soós Viktor Attila történész az egyházmegye diktatúrák alatti megpróbáltatásait mutatta be a háborúktól a kommunista diktatúráig. Szó esett az államosításról, a szerzetesrendek feloszlatásáról, a megfigyelésekről, internálásokról és bebörtönzésekről. Az üldöztetés általában jól nyomon követhető, adatolható, ugyanakkor a megmaradás történetét már sokkal nehezebb dokumentálni: Arról ritkábban készültek feljegyzések, hogyan maradt meg a hit egy családban, egy kisközösségben, egy hűséges pap vagy hitoktató szolgálatában összegezte az előadó. Dr. Varga Lajos emeritus segédpüspök Pétery József püspök 1942 és 1953 közötti szolgálatát állította középpontba. Egy olyan főpásztor alakja rajzolódott ki előttünk, aki a háború, majd az egyházat érő egyre nagyobb állami nyomás idején is igyekezett mély eucharisztikus lelkiséggel, felelősséggel vezetni az egyházmegyét és segíteni az embereken. A nap záróelőadásában Dr. Völgyesi Orsolya a Kádár-korszak papi sorsait a Bokor bázisközösséghez kapcsolódó váci papok – Halász Endre, Bisztrai László, Barcza Barna és Szegedi László – történetén keresztül mutatta be. Különösen érdekes volt a péceli példa, ahol a lelkipásztori munka és a kisközösségi élet sok fiatalt kapcsolt össze. Itt a megmaradás nagyon egyszerű dolgokban mutatkozott meg: összegyűlni, együtt lenni, hinni – és továbbadni.
Rendhagyó időutazásunkat a Karolina Katolikus Általános Iskola – Székesegyházi Kórusiskola tanárai és diákjai segítették, akik a konferencia szekciói között énekkel és muzsikával átvezettek egyik történelmi korból a másikba. Az első ülésszak előtt az ifjúsági kamarakórus gregorián és reneszánsz énekeket adott elő B. Nagy Tünde művésztanár kíséretével. A barokk korszak hangulatát a tanári kamarazenekar idézte fel Kriksz Boglárka, Reményi Anna, Bodor Enikő és Váraljai Nóra közreműködésével, a XX. századi szekció előtt pedig Szűcs Marianna és Váraljai Nóra hegedű-zongora duója, majd a 7.z osztály leánykamarakórusa lépett színpadra Vargáné Fitos Mónika vezényletével. A konferenciához a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény is kapcsolódott egy kisebb minitárlattal.
Rendezvényünkre több mint százan látogattak el: velünk volt Dr. Beer Miklós nyugalmazott püspök, az egyházmegye papságának több tagja, püspökségi intézményeink vezetői és munkatársai, a szerzetesrendek képviselői, valamint számos érdeklődő a váci és az egyházmegye plébániáiról. Jó volt egy napra együtt megállni az egyházmegyénk ezeréves története mellett. Nekünk, a Váci Egyházmegyei Könyvtárnak házigazdaként különösen nagy öröm és megtiszteltetés volt, hogy részesei lehettünk ennek a jubileumnak. Szerencsések vagyunk, hiszen nap mint nap szó szerint a kezünkben tartjuk ennek az örökségnek egy részét: könyvekben, kéziratokban, régi dokumentumokban. Megőrizni, hogy aztán továbbadhassuk – talán ez foglalja össze legjobban gyűjteményünk célját és ennek fontosságában megerősített bennünket ez a nap.
A konferenciát Kontreczki-Catalan Célia Perpétua, a Karolina Katolikus Általános Iskola tanulója indította el Sík Sándor Hiszek című versével. A nap végére közelebb kerültünk ahhoz is, hogy megértsük a költő megrendítő hitvallását: mit jelent igent mondani, mi az igazi mélysége annak a szónak, hogy Hiszek. Az előadások során megismert történetek tanúságot tettek erről. A történelem eseményei néha egészen sötét helyekre vittek bennünket, mégis újra és újra azt láthattuk, hogy nem pusztult el minden, nem csak a romok maradtak. Valami mindig tovább élt: egy könyv, egy ének, egy közösség, egy imádság, egy ember vagy egy közösség hűsége. A nap mottójának választott Izajás próféta szavainak ígéretéből valós remény lett: Ha átkelsz a vizeken, én veled vagyok, és ha a folyókon, azok nem borítanak el… Mert én vagyok az Úr, a te Istened… (Iz 43,2–3)
Egy születésnapon mindig kívánni szokás valamit. Mit kívánhatnánk az ezredik születésnapon? Talán azt, hogy őrizzük és óvjuk meg mindazokat az értékeket, amiket elődeinktől kaptunk, és legyen erőnk, hitünk, bátorságunk tovább gazdagítani és átadni az utánunk jövőknek.
Legyen mit továbbadnunk!
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Pécelen, a Magyarok Nagyasszonya-templom búcsúnapján a hívek nemcsak égi Édesanyánk oltalmát ünnepelhették, hanem a városhoz is kötődő Boldog Bódi Mária Magdolna emléke előtt is tisztelegtek. Október 4-én, vasárnap az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Udvardy György veszprémi érsek volt, aki megáldotta a vértanú új szentképét, átadta ereklyéjét és megnyitotta a róla szóló emlékkiállítást. A Magyar Kurír írását adjuk közre.
2026. október 2-án este ismét megtelt imádsággal a kosdi Árpádházi Szent Erzsébet plébániatemplom, ahol a hagyományos „Rózsaeső imaestre” gyűltek össze a hívek. A lelki alkalmon a jelenlévők Lisieux-i Szent Terézzel együtt fordultak Jézus felé, aki az egész este valódi középpontja és főszereplője volt. Kis Szent Teréz életpéldájához hűen a rendezvény most is arra hívta a résztvevőket, hogy gyermeki bizalommal hagyatkozzanak Krisztus végtelen szeretetére, és kérjék a fiatalon elhunyt egyháztanító hatékony közbenjárását. Revóczi Zoltánné összefoglalóját olvashatják.
A Váci Egyházmegye idén negyedik alkalommal szervezte meg az egyházmegyében szolgáló állandó diakónusok feleségei számára a „lelki wellnesst” Mátraverebély-Szentkúton. Ez a találkozás most is csevegéstől és nevetéstől volt hangos, elvégre ebben az évben 15 diakónusfeleség jött el nyüzsgő életéből egy kis pihenésre. Tálosiné Kiss Teodóra írását szerkesztve közöljük.2026. október 13. kedd
Ede és Kálmán
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így...
Összes program »