CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább. A helyszínválasztás különös jelentőséget kapott azáltal, hogy a Váci Egyházmegye idén ünnepli alapításának ezeréves jubileumát.
A zarándoklat központi eseménye a megyéspüspök által bemutatott ünnepi szentmise volt, amelyen Makláry Ákos görögkatolikus pap, a KÉSZ elnöke és a zarándokcsoportokkal érkező lelkipásztorok is koncelebráltak.
Szentbeszédében Marton Zsolt püspök külön köszöntötte a határon túlról érkezett testvéreket, kifejezve örömét, hogy a Kárpát-medence különböző részein élő magyarok együtt imádkozhatnak. A főpásztor arra hívta a jelenlévőket, hogy a keresztény hit igazságait mindig szeretettel képviseljék, és gondoskodjanak arról, hogy a hit öröksége a következő nemzedékek számára is élő maradjon.
A magyar nép és a Szűzanya különleges kapcsolata
A váci megyéspüspök a magyar nép és Szűz Mária kapcsolatának történelmi gyökereit idézte fel, Szent István király országfelajánlásáról szólva. A hagyomány szerint a király életének és uralkodásának válságos időszakában, fia, Imre herceg halála után, a pogánylázadások idején ajánlotta országát Isten Anyjának oltalmába.
A felajánlás a magyar Mária-tisztelet meghatározó eseményévé vált: a Regnum Marianum azt fejezi ki, hogy a magyarság történelme során különleges bizalommal fordult a Szűzanyához, kérve pártfogását – hangsúlyozta Marton Zsolt.
A Mária-tisztelet Szent László király idején tovább mélyült, és az egyházi év ünnepeit is átszővi. A Magyarok Nagyasszonya ünnepe sajátos módon fejezi ki a magyar nép Szűzanya iránti szeretetét – fejtette ki a főpásztor. – Ez a közelség a magyar imádságok nyelvezetében is megmutatkozik. Az angyali üdvözlet magyar megfogalmazása, „asszonyunk, Szűz Mária”, a személyes, bizalmas kapcsolatot tükrözi. Mária nem távoli alak a hívők számára: közbenjárását kérhetik, és bízhatnak abban, hogy figyel rájuk.
A Szűzanya példája a mai ember számára is eleven útmutatás. Alázatra tanít, amely nem meghunyászkodás, hanem önmagunk helyes ismerete: annak felismerése, hogy képességeinket, feladatainkat és hivatásunkat Istentől kaptuk, ajándékként és egyben felelősségként.
Mária és Erzsébet találkozása is ezt az alázatot példázza, amelyben az ember képes felismerni Isten művét a másik életében, és örömmel fordul felé.
A Szűzanya a türelem és az imádság fontosságára is figyelmeztet – tette hozzá Marton Zsolt püspök. – A rohanó világban, ahol egymást érik a feladatok és az ingerek, időre van szükség ahhoz, hogy az ember felismerje és befogadja a valódi értékeket. Ezért különösen fontos az imádság, amelyben nem a sietség, hanem az Istenre figyelés kerül előtérbe.
A váci megyéspüspök a rózsafüzér gyakori imádkozására is buzdított, leszögezve, hogy bár az ismétlődő imádság olykor monoton lehet, éppen ez az ismétlődés segíthet elcsendesedni, és engedni, hogy Isten jelenléte hasson az emberre. Marton Zsolt ezt a tapasztalatot „szent monotóniaként” írta le.
A rózsafüzér nem öncélú ismétlés: középpontjában Jézus áll,
amint az Üdvözlégy szavai is hangsúlyozzák: „áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus”. A Szűzanya tisztelete így Krisztushoz vezet, és bármilyen élethelyzetben lehetőséget ad az imádságra.
Mária a Béke Királynőjeként is példát mutat. Közbenjárása segíti a hívőket abban, hogy békére találjanak Istennel, és ebből a békéből merítsenek a mindennapokhoz – emelte ki a püspök.
Hozzátette: Szent István országfelajánlásának példáját más nemzetek is követték. A magyar keresztény örökség része az is, hogy Szent István Európa első szent királya volt, amire egészséges nemzeti büszkeséggel tekinthetünk.
A Szűzanya példája a megújulásra is meghív.
Az ember életében időről időre szükségessé válik, hogy felülvizsgálja döntéseit, és új irányt keressen.
Mária abban segít, hogy ez az újratervezés ne pusztán saját elképzeléseink mentén történjen, hanem Jézus szeretetében, Isten akaratát keresve – hangzott el Marton Zsolt váci megyéspüspök szentbeszédében.
Hálaadás és lelki megújulás
A zarándokokhoz Makláry Ákos, a KÉSZ elnöke is szólt. Arra emlékeztetett, hogy a KÉSZ közösségéhez tartozók a Kárpát-medence bármely pontján járjanak, otthon érezhetik magukat egymás között. Felidézte XIV. Leó pápa buzdítását is, aki a rózsafüzér imádkozására hívja a híveket.
A zarándoklat során kapott lelki ajándékokat nem elegendő megőrizni, azokat tovább is kell adni a családban, a közösségekben és a mindennapi kapcsolatokban – hangsúlyozta Makláry Ákos. – Az ember akkor válik igazán gazdaggá, ha a kapott lelki javakat másokkal is megosztja.
A KÉSZ elnöke a Váci Egyházmegye ezeréves jubileumára utalva kiemelte, hogy minden zarándoklat egyben hálaadás is. Az évforduló alkalmat kínált arra, hogy a résztvevők hálát adjanak az egyházmegye múltjáért, és a nemzetért kérjék a Szűzanya közbenjárását. Az egyházmegye megújulását a székesegyház felújításával állította párhuzamba, rámutatva, hogy a külső megújulás akkor teljesedik be igazán, ha a hívek számára is megújulást hoz.
Közös imádság a zarándokok szándékaiért
A délutáni program során a résztvevők idegenvezető kíséretében megtekintették a felújított székesegyházat, majd a püspöki palotát és annak kertjét. A zarándoklat közös rózsafüzér imádsággal zárult a székesegyház előtti téren. Az örvendetes rózsafüzér imádkozása során a zarándokok a Szűzanya elé helyezték személyes imaszándékaikat, és együtt kérték közbenjárását.
A tizedeket a KÉSZ tagjai vezették, az imádság pedig a közösség összetartozását is kifejezte: a zarándokok egyéni kérései közös könyörgéssé kapcsolódtak össze.
A program Makláry Ákos áldásával ért véget.
A KÉSZ hagyományos Kárpát-medencei zarándoklata ismét alkalmat teremtett arra, hogy a különböző településekről és a határon túli magyar közösségekből érkező hívek együtt adjanak hálát, imádkozzanak a nemzetért, és megerősödjenek a hit továbbadásának küldetésében.
Forrás és fotó: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége
Magyar Kurír
Pécelen, a Magyarok Nagyasszonya-templom búcsúnapján a hívek nemcsak égi Édesanyánk oltalmát ünnepelhették, hanem a városhoz is kötődő Boldog Bódi Mária Magdolna emléke előtt is tisztelegtek. Október 4-én, vasárnap az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Udvardy György veszprémi érsek volt, aki megáldotta a vértanú új szentképét, átadta ereklyéjét és megnyitotta a róla szóló emlékkiállítást. A Magyar Kurír írását adjuk közre.
2026. október 2-án este ismét megtelt imádsággal a kosdi Árpádházi Szent Erzsébet plébániatemplom, ahol a hagyományos „Rózsaeső imaestre” gyűltek össze a hívek. A lelki alkalmon a jelenlévők Lisieux-i Szent Terézzel együtt fordultak Jézus felé, aki az egész este valódi középpontja és főszereplője volt. Kis Szent Teréz életpéldájához hűen a rendezvény most is arra hívta a résztvevőket, hogy gyermeki bizalommal hagyatkozzanak Krisztus végtelen szeretetére, és kérjék a fiatalon elhunyt egyháztanító hatékony közbenjárását. Revóczi Zoltánné összefoglalóját olvashatják.
A Váci Egyházmegye idén negyedik alkalommal szervezte meg az egyházmegyében szolgáló állandó diakónusok feleségei számára a „lelki wellnesst” Mátraverebély-Szentkúton. Ez a találkozás most is csevegéstől és nevetéstől volt hangos, elvégre ebben az évben 15 diakónusfeleség jött el nyüzsgő életéből egy kis pihenésre. Tálosiné Kiss Teodóra írását szerkesztve közöljük.
Harmincöt, hosszú évek óta elkötelezetten szolgáló önkéntes munkáját ismerte el Caritas Hungarica-díjjal a Katolikus Karitász október 3-án Budapesten. A kitüntetettek az ország különböző pontjain nap mint nap rászoruló családokat, időseket, betegeket és magányos embereket segítenek. A Magyar Kurír írását szerkesztve közöljük.2026. október 13. kedd
Ede és Kálmán
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így...
Összes program »