CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Termelői piacot nyitott a Váci Egyházmegye az Újhatvani plébánia udvarán. A termelők saját termelésű portékáikat értékesítik, a vásárlók pedig minőségi termékekhez juthatnak hozzá.Dr. Beer Miklós megyéspüspök több mint egy évvel ezelőtt hozta létre Vácott a Püspöki Gazdapiacot, melynek egyik célja, hogy újra összekössük a városi és a falusi embert.
Ezt a példát követve - Szekeres Mihály atya kezdeményezésével - Bokros Levente atya és három kedves segítője elindította a helyi gazdapiacot, mind a vásárlók mind pedig a termelők nagy örömére.
Egy piac, ami lehetőséget ad a termelőknek saját készítésű/termelésű portékáik értékesítéséhez, ahol a vásárlók közvetlenül, kikerülve a kereskedőket minőséghez, tartósítószer- és adalékmentes magyar termékekhez juthatnak, ahol e két csoport találkozik és egy percre mindenki elfelejt rohanni.
Mindenki talál ínyére valót, hisz a gazdák hoztak többek között zöldséget, gyümölcsöt, gyógynövényt, házi sajtot, kenyeret és mézet is.
A paletta még bővíthető, hely még akad, így a szervezők várják olyan gazdák jelentkezését, akik 40 km-es körzeten belül őstermelői/kistermelői regisztrációval rendelkeznek, és szívesen csatlakoznának.
A megnyitóra érkeztek szép számmal érdeklődők, vásárlók, akik örömmel nyugtázták, hogy nem egy egyszeri alkalomról van szó, hiszen minden szombaton 8-12 óra között, piac nap lesz a plébánia udvarán, amelyre mindenkit szeretettel várnak!
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 26. vasárnap
Anikó és Anna
Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet....
Összes program »