CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Németh László pápai prelátus atya, a római Szent István Ház főigazgatója és alapítványának elnöke november 12-én meglátogatta a Pásztón 2013 szeptemberében megalapított magyar szentekről elnevezett általános iskolát és óvodát. A katolikus intézmény a „Magyar Szentek Hete” programsorozatára hívta meg László atyát, ami a katolikus iskola nevelési évének egyik kiemelkedő eseményévé vált.Az egyhetes programsorozat az óvodások és az iskolások figyelmét neves magyar szentjeinkre kívánja fordítani. Kedden, Tours-i Szent Márton ünnepén szentmisével emlékeztek meg Rajeczky Benjámin pásztói ciszterci perjelről, a neves zenetudósról, a szentmise után pedig Márton-napi lámpás felvonulást tartottak a belvárosban. A program a héten tovább folytatódik, pénteken P. Benvin Sebastian atya látogat a városba és a gyermekmisszióról tart előadást; a hetet az Eucharist együttes koncertje zárja.
A szerdai látogatáson Németh László atya örömét fejezte ki az iskola és az óvoda nevelési tevékenységével kapcsolatban, valamint a Magyar Szentek Hetének tartalmas programjaiért is. A látogatás során László atya hivatalosan is átadta a tavaly alapított óvodának és az iskolának a Szent István Házban található magyar szenteket ábrázoló oltárkép jelképes, kicsinyített másolatát, amit az intézmények ezentúl hivatalos jelképükként, logójukként is használhatnak.
Az ünnepélyes hálaadó szentmisén az olaszországi magyarok főpapja áldását adta a nevelési intézmény gyermekeire és nevelőire, valamint a megjelentek szeretteire is.Az iskola diákjai és kórusa is bemutatkozott az eseményen, taizéi énekekkel és népdalokkal, ezzel kedveskedve a messziről érkezett vendégnek. Az iskola köszönetképpen a nemrégiben megjelent „Istennek hála!” címet viselő, az óvoda kétéves és az iskola egyéves tevékenységét összefoglaló ünnepi kiadvánnyal köszönte meg jelenlétüket, azt, hogy velünk ünnepelhettek.Istennek hálát adunk a felemelő és megható pillanatokért, amit együtt átélhettünk, s kérjük László atya egészségére és hivatására a Jóisten áldását.
Molnár Marianna
Fotók: Boros István
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.
Egyre korábban jutnának el a gyerekek a szerhasználatig és a függőségig. A droghasználat még keresztény családokban is probléma lehet. A rendelkezésünkre álló lehető legjobb drogprevenció a családi viszonyrendszer, ahol a gyerekek figyelmet kapnak, felelősségük van, és identitásformáló lehetőségeket kínálunk számukra. Ha egy gyereknek van feladata, felelőssége, értékesnek érzi magát a saját közösségén belül, az védőhálót jelent számára. Tóth Mátéval, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerhasználat visszaszorításáért felelős szakterületi vezetőjével, aki szociális munkás és családterápiás szakember is, Király Eszter beszélget a Lélekjelenlét legújabb adásában.2026. november 2. hétfő
Achilles
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az...
Összes program »