CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A püspökszilágyi Római Katolikus Egyházközség Képviselőtestületének határozata alapján, 2013. november 11-től 2014. november 16-ig, Szent Márton évet hirdettünk meg, hogy a 2014. novemberében 100 éves templomunk megünneplésére méltóképpen felkészüljünk.Emlékezetes időszak marad Püspökszilágy hívei számára a 2013 novemberétől, 2014 novemberéig tartó bő tizenkét hónap: Szent Márton templomunk felépítésének századik évfordulós jubileumi éve.
A nagy körültekintéssel összeállított programoknak az volt a céljuk, hogy megerősítse az egyházközség híveit hitükben, egyházhűségükben felrázza, és tevékeny szeretetre serkentse őket, valamint felkeltse az elődök tiszteletét, megbecsülését. Fontos volt, hogy a plébánia hívei kilépjenek a nyilvánosság elé, és értékeiken keresztül Krisztust mutassák meg a község lakóinak. Ezt hangsúlyozta a jubileumi év mottója is: „A múltból táplálkozunk, a jelenben élünk, a jövőt építjük.
Az egész év gerince a lelkipásztori program volt. Ennek sajátos részét alkották a Szent Márton-misék: az egyházközség minden hónap 11. napjára meghívta mindazokat a papokat, akik hosszabb-rövidebb ideig itt működtek, vagy sokat kisegítettek, helyettesítettek az évek során. Megható találkozásoknak, szép visszaemlékezéseknek lehettünk tanúi.
A jubileum év jegyében számos kulturális eseménnyel is vártuk az érdeklődőket, úgymint előadásokkal, ének- és zenei hangversenyekkel, kirándulással, táborozással, kiállítással, közösségi-nappal, bábjátékkal, színdarabbal, kézműves foglalkozással, rajzpályázattal, lámpásfelvonulással.
Bízom benne, hogy a jubileumi év megmozgatta az egyházközséget. Akik pedig hallgatóként, nézőként egy-egy programunkra eljöttek, legközelebb talán már a szentmisére is eljönnek. A jubileumi év megmutatta: él a hit, él az egyházközség, elismeréssel adózik az elődök tetteinek, azokat őrizni igyekszik, valamint vonzó krisztusi tanítást és életmintát kínál, és ezzel a jövőt is építi, alakítja.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 23. szerda
Tekla
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket....
Összes program »