CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
November 21-én, pénteken 17:00 órakor a II. világháborúban felrobbantott Dunaharaszti Rákócziligeti Szent Imre-templom újjáépítésének alapkőletételére várják az érdeklődőket Dunaharasztiba (2330 Dunaharaszti, Toldi utca 34.). Az alapkövet megáldja: Beer Miklós váci megyéspüspök.A II. világháború végén a visszavonuló német hadsereg a dunaharaszti templommal együtt Rákóczi-liget templomát is felrobbantotta. Ekkor a lelkészség házában szükségkápolnát hoztak létre, mely azóta is megvan. Ehhez 1954-ben haranglábat építettek. 1957-ben megkísérelték az 1945-ben lerombolt templomuk újjáépítését, de tervüket nem tudták megvalósítani. A Dunaharaszti Szent Imre Plébánia egyházközség 2012-ben meghívásos pályázatot hirdetett új szakrális épület tervezésére a Rákóczi-liget városrészben állt, 1944-ben felrobbantott templom helyére. A pályázatra Portik Adorján az általa kifejlesztett „Free Form Buildings / Szabad Formájú Épületek” építési eljárás segítségével készítette el koncepcióját.
A továbbiak ide kattintva olvashatók
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 23. szerda
Tekla
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket....
Összes program »