CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Rómában november 30-án a délelőtt tíz órakor tartott szentmisén nyitották meg hivatalosan a megszentelt élet évét a Szent Péter-bazilikában - jelenti a Magyar Kurír. Mivel Ferenc pápa törökországi látogatása miatt nem lehetett jelen, a szentmise főcelebránsa João Braz de Aviz bíboros volt. Alább közöljük a Szentatya üzenetét, amelyet a szentmisén olvastak föl.Kedves megszentelt nővéreim és testvéreim!
Nagy örömmel fordulok hozzátok ezen jeles alkalomból, a megszentelt élet évét megnyitó szentmise kapcsán. Nagyon szerettem volna személyesen is veletek lenni, ahogy biztosítottalak már benneteket erről, de Isten másképp akarta.
A megszentelt élet évének meghirdetésével a szerzetesi élet megújításáról szóló Perfectae caritatis kezdetű határozat kihirdetésének ötvenedik évfordulóján mindenekelőtt az volt a szándékom, hogy újra felmutassuk az egész egyház előtt a sequela Christi [Krisztus-követés] e sajátos formájának szépségét és értékességét, amelyet valamennyien képviseltek, ti, akik úgy döntöttetek, hogy mindent elhagytok, hogy közelebbről követhessétek Krisztust az evangéliumi tanácsok fogadalmával. A sokféle programon keresztül, amelyek a következő hónapokban lesznek Rómában és az egész világon, életetek tündöklő tanúságtétele lámpatartóra helyezett lámpás lesz, hogy fényt és meleget árasszon Isten egész népének. Nektek is megismétlem sürgető felhívásomat, amellyel egy évvel ezelőtt a legfőbb szerzetes elöljárókhoz fordultam: ébresszétek fel a világot, világosítsátok meg prófétai és árral szemben haladó tanúságtételetekkel!
Hogyan tudjátok megvalósítani ezt a felhívást, nemcsak ebben a különleges, nektek szentelt évben, hanem mindig? Három útmutató szót mondok nektek.
Legyetek vidámak! Mutassátok meg mindenkinek, hogy Krisztus követése és evangéliumának tettekre váltása boldogsággal tölti el szíveteket. Fertőzzétek meg ezzel az örömmel a hozzátok közeledőket, és akkor sokan fogják kérdezni tőletek örömetek okát, és felébred bennük a vágy, hogy osztozzanak ragyogó és lelkesítő evangéliumi kalandotokban.
Legyetek bátrak! Aki érzi, hogy az Úr szereti őt, az teljesen belé tudja vetni bizalmát. Így tettek alapítóitok is, új utakat nyitva Isten országának szolgálatára. A benneteket kísérő Szentlélek erejével menjetek el a világ útjaira és mutassátok meg az evangélium megújító erejét, amely ha tettekre váltják, ma is csodákat visz végbe, és az ember minden kérdésére választ tud adni.
Legyetek közösségi emberek! Mély személyes közösségben Istennel, akit életetek porro unumának [mint egyetlen szükségest] (vö. Lk 10,42) választottatok, fáradhatatlanul építsétek a testvériséget, mindenekelőtt a kölcsönös szeretet evangéliumi törvényét megtartva magatok között, azután pedig mindenkivel, különösen a legszegényebbekkel. Mutassátok meg, hogy az egyetemes testvériség nem utópia [elérhetetlen vágy], hanem magának Jézusnak az álma az egész emberiségről.
Kedves megszentelt nők és férfiak, köszönöm, hogy eljöttetek ma ide, hogy ünnepélyesen megnyissátok a megszentelt élet évét. Köszönetet mondok João Braz de Aviz bíborosnak, a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációja prefektusának is, aki nevemben bemutatja a szentmisét. Szeretném kifejezni hálámat José Carballo érseknek is, valamint a dikasztérium minden tagjának, hogy nagylelkűen dolgoznak az erre az évre tervezett programok sikerén.
Miközben rábízom a megszentelt élet ma kezdődő évét Szűz Máriára, az Atya egyedülálló módon szeretett leányára, akit a Szentlélek minden kegyelmi ajándékkal felékesített, a ti legfőbb példaképetekre, imáimban mellettetek vagyok, és szívből adom rátok, akik itt jelen vagytok, apostoli áldásomat.
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 26. vasárnap
Anikó és Anna
Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet....
Összes program »