CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Csillag és kereszt c. dokumentumfilm a Vatikán aktív részvételéről szól a magyar zsidóság mentésében, és két magyar egyházi személy áldozatos munkáját mutatja be a nuncius mellett.A dokumentumfilm DVD változatát a PCSLE (A Piliscsabai Cserkész, Lovas, Kulturális, Szabadidős és Sport Egyesület) a Magyar Holokauszt Emlékév alkalmából pályázati támogatás mellett sokszorosítják és ingyenesen terjesztik. Dr. Beer Miklós püspök atyánk ajánlásával buzdítunk minden érdeklődőt, hogy a fent nevezett dokumentumfilmet szerezzék be és nézzék meg. Az érdeklődőknek ajánljuk az egyesület projektvezetőjét Pribék Lászlót és a honlapjuk elérhetőségét.
„A kizökkent idő – s erkölcs – helyreigazítása. Azzal a mind a mai napig erősen élő, de senki által nem bizonyított állítással száll vitába a Duna Televízió produkciója, hogy a Vatikán, a pápa, XII. Pius, a római katolikus egyház semmit nem tett a nácizmus térhódítása ellen, a zsidóság megmentése érdekében. Érveit a történelmi valóság három régiójából meríti a koránál fogva is mindenfajta előítélettől mentes Duna Televízió-béli alkotópáros. Mindenekelőtt a vatikáni irattárból. (Mindjárt a film elején szabatos és roppant érdekes információkat kap a néző azokról az 1937-es pápai körlevelekről, amelyeknek az előkészítésében és megfogalmazásában oly tervékenyen vett részt az akkor még csak a bíborosi kalap és nem a pápai tiara viselésére „jogosult” Eugenio Pacelli, a későbbi XII. Pius, és amelyekben Isten és a tisztességes ember minden lehetséges „kifogását” összegyűjtötték a kommunizmus, majd a nácizmus ellen.) Aztán a csodával határos módon idehaza is megmaradt korabeli dokumentumokból dolgoznak, és végül a túlélők emlékezéseiből. Mindehhez bőséges képanyagot társítanak, ahol a szomorú 1944-es fényképek kevésnek bizonyultak, dokumentatív jellegű játékfilmes jeleneteket közölnek, fekete-fehér filmetűdöket a budapesti gettó mindennapjainak érzékeltetésére. A legizgalmasabb perceket mégsem ezek a gondosan megkomponált, elmésen fölépített részletek adták a Csillag és kereszt nézőjének, hanem a két riportalany, a két történelmi „koronatanú” szavai. Nagy Tibor és Baránszky Tibor kispapként került 1944 őszén Angelo Rotta apostoli nuncius környezetébe, s a Vatikán magyarországi követének a felügyelete, irányítása s védelme alatt folytatták embermentő akcióikat.” (Lőcsei Gabriella: Csillag és kereszt, gonoszság és jóság mno.hu)
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 23. szerda
Tekla
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket....
Összes program »