CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Beszámoló!Az alkalomra már hetekkel korábban regisztráltak a legkülönbözőbb korosztályok képviselői, így a szervezők december elején a teltházról adtak hírt az Eucharist együttes weboldalán. A kilenc hónapostól a kilencvenévesig voltak résztvevők, akik „egy szív, egy lélek" dicsérték Istent az egyházi könnyűzene és a hagyományos egyházzene legszebb dallamaival. Számosan érkeztek a határokon túlról is, hiszen koronája volt ez az esemény annak a kárpát-medencei dicsőítő turnénak, amelynek során a határon túli magyar közösségekkel egységben imádkoztak a magyar nemzet megújulásáért, 11 helyszínen.
A gálakoncert elején köszöntőt mondott Dr. Kucsera Tamás, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, amelyben rámutatott a dicsőítő este művészeti értékeinek fontosságára és ápolására. Dr. Beer Miklós, az egyházi zene referens püspöke lelkesítő levélben üdvözölte a megvalósult eseményt.
A széles művészeti összefogásban létrejött előadás igazi Isten-imádássá emelkedett, ahol közönség és előadó, mind együtt énekeltek. Fellépett az Eucharist és Gável Gellért, Szendrey Karper László díjas gitárművész, a Cantate Vegyeskar Sapszon Ferenc, Liszt díjas karnagy vezetésével; továbbá Csiszér László, Zsolnay Orsolya és a Szigeti Népzenei Társulás. Sillye Jenő betegségéből való felépülése miatt nem lehetett jelen. Az általa írt „Szállj, dalom” című énekét mégis lelkesen énekelte a közönség, egy emberként imádkozva az egyházi könnyűzene magyarországi úttörőjének Isten akarata szerinti felépüléséért.
Az Esztergom-Budapesti Egyházmegye ifjúsági referense, Lejtényi Emánuel atya papi áldásával fejeződött be a dicsőítő gálakoncert, amelynek adventben is aktuális fő üzenetét mindenki magával vihette: „Isten soha nem hagy el! Mindennap velünk van."
Az eseményről készült dokumentumfilmet a Bonum TV tűzte műsorára, és Karácsonykor, december 25-én és 26-án, két részben, este kilenc órai kezdettel sugároz, amely megtekinthető lesz a Bonum TV honlapján is.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 23. szerda
Tekla
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket....
Összes program »