most! Foga összecsikordul. Keze-lába kitámaszt,
méhe kemény, vas izom. S nyílik a szűk alagút: 
csontfala enged, kis kapujának szűz küszöbén át
eljön a földre, akit angyala hírül adott.

S újra a barlang: perceg a szú, megzizzen a szalma,
táncol a fény a falon, szusszan a jámbor ökör.
Sejlik a Kedves, homloka gyöngye, a szép szeme könnye,
két keze fészke, amint tartja az Egy-Igazat.

S míg a világ a halk, puha éjben lassan ocsúdik –
készül a hódolat és készül a szörnyű gyilok –
addig az Asszony, kebelén táplálva az Istent,
embere karjaiban megpihen egy kicsinyég.

Magyar Bertalan