CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
2024. október 31-én gyerekzsivajtól volt hangos a tápiósülyi plébánia. Pálfalvi Tamás atya ugyanis a Magyarországon is elterjedőben lévő „halloween-i szokások” helyett a Mindenszentek ünnepére kívánta felhívni hívei figyelmét, így annak előestéjén egy jelmezes mulatságra hívta a gyermekeket és családjaikat. Dinnyésné Cseri Emília tudósítását olvashatják.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyház a felújítási munkálatok végeztével, 2024. októberétől ismét kitárta kapuit, ezért a 2021-ben kinevezett két kanonokot: Máthé György atyát és Varga László atyát, idén november 6-án hagyományos keretek között most vezették székesegyházi stallumukba. Az ünnepélyes beiktatás előtt 10 órakor zsolozsmát imádkoztak az egybegyűltek, a szertartás nyitott keretek között zajlott a hívek részvételével.
Október 27-én délelőtt ünnepi szentmisét tartottak a Magyarok Nagyasszonya Vártemplom felszentelésének kétszázadik évfordulója alkalmából. A jubileumi esztendő napokkal korábban áhitatokkal, történelmi megemlékezésekkel, előadásokkal, kulturális műsorokkal kezdődött. A Szoljon.hu hírét szerkesztve adjuk közre.2026. július 23. csütörtök
Lenke
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz,...
Összes program »