CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A korábbi évekhez hasonlóan idén ismét elindult a Karitász Angyalbatyu programja. A tavalyi évben nagyon sok csomag érkezett a felhívásra, amit hálásan köszönünk. Kárpátalján a háború miatt a vártnál nagyobb volt a szükség, ezért az egyházmegyei karitász innen segített görögkatolikus karitászos testvéreinknek.
November 12-én megtartották a III. Nemzeti Vallásturizmus Fórumot Mátraverebély-Szentkúton. A rendezvény célja, hogy megteremtse azt a szakmai együttműködési hálózatot, amely a hatékonyabb fejlesztéseket és működtetést elősegíti. A rendezvényen az egyházi és állami tisztségviselők mellett jelen volt Bozóky Anita, a Váci Egyházmegye turisztika vezetője, aki a kerekasztalbeszélgetés vendége is volt.
November 16-án Marton Zsolt megyéspüspök ünnepi szentmise keretében 15 lektort és 26 akolitust avatott fel az egyházmegye szolgálatára a nemrégen felújított váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. A szentmisén koncelebrált dr. Farkas László akolitusképzésért felelős lelkipásztor és az avatottakat elkísérő plébánosok.2026. szeptember 2. szerda
Dorina és Rebeka
Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a...
Összes program »